Való Világ 5 összefoglaló szeptember 22.
Való Világ 5 összefoglaló: tegnap reggel Dya egyből a fiúkról kezdte kérdezgetni a többi lányt, ezalatt a srácok között is kialakult egy tipikus pasis beszélgetés a lányokról. Seherezádé szerint a legideálisabb férfi a Villában Gergő. Attila szerint a lány tele van megcsalós, bűnös gondolatokkal.
Az RTL Klub jól választott műsorsávot a VV5-nek, hiszen este 7 órától a villában történek felét le sem adhatná a csatorna. Ugyanis már a show elején a lányoknak er*tikus tánccal kellett meglepniük a fiúkat. Gergő szerint a fura lány brutálsz*xi volt magához képest, Fecó mindjárt 8 pontot is adott neki.
Veronika ennél valamivel többet kapott, 9 pontot. Kinga 10 pontot kapott Gergőtől, Seherezádénak szinte mindenkitől 10 pont érkezett. Annamária lett az ötödik a táncversenyben, Veronika és Kinga negyedik az első pedig Seherezádé lett.
A következő játékban már puszit és simogatást is kellett adni a zsűrinek. Seherezádé Gergő szerint csak annyira volt érzéki, mintha egy döglött békával csapták volna pofon. Kinga és Veronika már jobban szerepelt az első leányzónál, de Dya is viszonylag kitett magáért rendesen.
Annamária puszijától Fecót kellemesen rázta ki a hideg, a Fura lány 29(!) pontot kapott. A többi lány persze totálisan kiakadt Annamari magas pontszámától.
Kinga még sírt is, amikor a Fura lány azt mondta rá: „Éva-2”. Attila csodálkozott ezen, hiszen egy olyan versenyben maradt felül a Fura, ahol elvileg alul kellett volna maradnia. Tehát a játék csak most kezdett beindulni, és Annamária máris tiszteletet parancsolóan viselkedik.
A lányoknak csirkét is kellett kopasztaniuk, ettől mindegyikük kiakadt. Szerintünk Kinga lesz az első aki összeomlik és a játékokben nem akar majd részt venni a későbbiekben. Fecó szerint Annamarinak lesz legelőbb férje, ő volt az egyetlen, aki a feladatnak nekilátott.
Veronika 26 pontot kapott a csirkekopasztásra, de a fiúk a többi lányt is értékelték. Annamária nem hisztizett, így ezt a számot ő nyerte meg. A lányok szerint a srácok viszont inkorrektek voltak a pontszámoknál, főleg Veronika kapcsán.
Tegnap megérkezett a Skalpvadász Cristofel is, aki sok villalakónak volt elsőre ellenszenves. Sem Attila, sem Seherezádé nem bírta a srácot. Az Összeférhetetlen szerint Attila egy 18 éves buta srác, pökhendi, beképzelt, és „nagyon sok”. Köztük biztosan lesz még komoly konfliktus.
A lakóknak be is kellett öltözniük parasztruhába, majd táncikáltak egy kicsit párban. Utána jött a szimpátiaszavazás a Skalpvadászt illetően és gyenge pontszámokat kapott, neki még sokat kell küzdenie azért, hogy megszeressék a többiek.
Tartsatok velünk holnap is, mert ismét lesz Való Világ 5 az RTL Klub műsorán. Hir.ma (2011.09.22.)

Hozzászólások