Való Világ 5 összefoglaló szeptember 23.

Való Világ 5 összefoglaló: ma este Lilu köszöntött minket az adásban. Tegnap Melinda költözött be, így ő lett a tizedik lakó. Cristofel Annamária társaságában aludt el a szaunában este és reggel máris nekiállt gyúrni.

Cristofel nekiállt máris taktikázni, és szeretne máris csapatot alakítani, hogy védelemben legyenek a majdani tagok. A villában máris próbálna taktikázni, de a 18 éves srácon még Veronika is átlát. Miközben a fiú szerint tetszik Alekosz Exének, addig a lány őt primitívnek tartja.

A Skalpvadász szerint nagyon jól áll neki a pörgés. Azonban ezt csak ő gondolja így a villában. Tegnap megválasztották a Villa legjobb pasiját. Először táncolniuk kellett a srácoknak, majd jött az érzékiség teszt.

Gergő, aki egy sarokköszörűvel vonaglott a lányoknak, nagy sikert aratott.

Való Világ 5 Attila

Cristofel Gergőhöz képest "halálbéna" volt – Attila véleménye szerint. Persze Attila sem volt jobb, ahogy egy kisbaltával táncolt, félelmetes képet nyújtott. Seherezádé szerint Fecó egy tündér, és az övé volt a díjnyertes produkció.

A második feladat a lányok lefektetése volt, a kanapéra kellett őket óvatosan tenni, és „jóéjt” puszit adni, illetve érzékien viselkedni velük. Gergő és Cristofel nagyon gyengék voltak. Attila viszont szinte szerelmet vallott Kingának, ami miatt meg is kapta a maximális 10 pontot. Fecó Veronikát dicsérgette, szerinte a lánynak mindene szép és még azt is mondta neki, hogy: „szeretlek”. Ez annyira sikeres volt, hogy Veronika még el is sírta magát.

Tegnap három, nagyon vérmes lány küzdött meg a bejutásért, de Melinda lett a nyerő, akinek határozott célkitűzése Attilát meghódítani. Kinga persze egyből féltékeny lett, vagyis úgy tett, mintha az lenne. Mivel az új villalakó, Melinda csak a fiúknak vitt ajándékot, így a lányok kissé berágtak rá.

Seherezádé hűsége alkoholban oldódik...

Attila szerint a lányoknak az a baja, hogy Melinda egy domináns nő, így féltik az eddig megszerzett helyüket, persze az Összeférhetetlen örül ennek, mivel még sose volt senki féltékeny miatta.

Az este folyamán sok feszültség alakult ki a lányok között, így végül is egy buli keretében némi alkohollal segítették oldani a feszültséget. Egy hirtelen ötlettől vezérelve bementek a medencébe és ott aztán elszabadult a pokol.

Seherezádé nemrég még azt hangoztatta, hogy ő hűséges lesz barátjához, ám ezen a hűségen máris komoly folt esett Gergő kapcsán. Melindát is értékelték a szimpátiaszavazáson a Villalakók. Összességében hét pontot kapott.

Tartsatok velünk holnap is, mert ismét lesz Való Világ 5 az RTL Klub műsorán! Hir.ma (2011.09.23.)

Hozzászólások

VV Veronika csontsoványra fogyott

VV Veronika csontsoványra fogyott

Megdöbbentő, hisz közel 14 kg-tól szabadult meg az ex- villalakó pár hét leforgása alatt. Elmondása szerint a sok stressz miatt estek le róla kilók, azonban akkor is aggasztóan néz ki a lány. Ráadás...

VV Alexa anyukája imádkozik lányáért

VV Alexa anyukája imádkozik lányáért

A VV6 - Alexája nem éppen szégyellős az első napok tanúsága szerint - anyukáját viszont meglepte ez. A Bors információi szerint, édesanyja sohasem látta meztelenkedni lányát, még zuhanyozás közben...

Íme az első hat villalakó

Íme az első hat villalakó

Az RTL 2 bemutatta az első hat játékost, akik a vasárnap estét már a luxus börtönben fogják tölteni. Sajnos már nem a nézők döntik el, hogy kik fognak kerülnek be a Való Világ 6 villájába, mivel a be...

Pár nap és indul a ValóVilág - Megvannak az új műsorvezetők, ingyen lehet majd szavazni, stb....

Pár nap és indul a ValóVilág - Megvannak az új műsorvezetők, ingyen lehet majd szavazni, stb....

[highlight]A ma délelőtti sajtótájékoztatón az RTLII csatorna mindent elárult a Való Világ 6-ról. [/highlight] Az RTLII bejelentette, hogy a vártnál lényegesebben hamarabb, már január 12-én elindul a...

15 ezren jelentkeztek a ValóVilág 6. részébe (a legkisebb 4 hónapos a legidősebb 71 éves!)

15 ezren jelentkeztek a ValóVilág 6. részébe (a legkisebb 4 hónapos a legidősebb 71 éves!)

[highlight]Megdöbbentő, hogy mekkora éhsége van az embereknek a magamutogatáshoz, és a szerepléshez. A VV6 villába 15 ezer ember jelentkezett.[/highlight] Az RTL Klub VV6 luxusvillájába rengetegen sz...

Itt a lét a tét - Indul a Való Világ 6.

Itt a lét a tét - Indul a Való Világ 6.

[highlight]A Való Világ újra várja a jelentkezőket a VV Villába.[/highlight] A Való Világnak ez lesz a 6. szériája. JELENTKEZÉS ITT Először 2002. szeptember 9-én került képernyőre, és decembe...

Luxusprostinak kellett VV Éva a görögöknek!

Luxusprostinak kellett VV Éva a görögöknek!

Csakhogy folytassuk a tegnapi balhés cikket VV Éváról, itt egy újabb adag megdöbbentő állítás botrányhősnőtől! VV Éva szerint luxusprostinak vitték Athénba a szépségversenyre.  Éva a Blikknek nyil...

VV Éva Athénban verte ki a biztosítékot, lejáratva ezzel hazánkat!

VV Éva Athénban verte ki a biztosítékot, lejáratva ezzel hazánkat!

VV Éva ismét beindult és nem hazudtolta meg magát. Ezúttal Athénban balhézott, ahova Miss Budapest- ként érkezett egy szépségversenyre. Részegen fenyegetőzött, verekedni akart. Nekiment a szerb ...

VV Éva hat számjegyű összegért cserébe szexelhetne

VV Éva hat számjegyű összegért cserébe szexelhetne

A mulatós zenész Barna Barnabás egy nem mindennapi ajánlattal üzent videón keresztül a botrányhősnő, VV Évának. A zenész egyik kedves ismerőse hat számjegyű összeget kínált fel Évának egy egyéjsz...

Szexszel szerez otthont magának VV Évi?

Szexszel szerez otthont magának VV Évi?

A legfrissebb hírek szerint VV Éva nehezen boldogul a való életben. A 30 éves nőt iszákos, zűrös életvitele miatt korábbi szállásadója, Tibor már nem fogadja be. Egy videó felvétel is igazolja, hog...

http://ujhazak.com