Való Világ 5 összefoglaló szeptember 25.
Való Világ 5: Tegnap nem volt beszavazó-show, mégis eggyel nőtt a villalakók száma: Zizi került be, az amerikai törpemalac. Állandó téma lett Attila és Kinga, valamint Seherezádé és Gergő kialakulóban lévő viszonya.
Veronika és Kinga el is kezdték a csínytevést a villában: úgy döntöttek, kilakkozzák Attila lábkörmeit, amíg az Összeférhetetlen alszik. Attila úgy döntött emiatt, hogy Dyát leckézteti majd meg, mert ő a leggyengébb láncszem. Elmondása szerint olyan brutálisan bosszút állt a csajokon, hogy még egy hét múlva is erről fognak álmodni, és egy szál lepedőben kergette körbe a lányokat a szobában.
Fecó elkezdett barátkozni Péterrel, de a VV5 Veteránja nem volt vevő a közeledésre és még csak szóra sem méltatta a srácot. Mivel Pétertől egyre többen tartanak, az eddigiek alapján hamar kint találhatja magát majd a Való Villából. Attila is észrevette, hogy Péter beszéd közben nem néz a másik szemébe, ami zavaró. Melindának ellenben szimpatikus Péter, ő örül az érkezésének.
Volt egy kis körbekérdezgetés is a lakók közt és a fő kérdéskör az Attila – Kinga kapcsolatot érintette. Attilának egy részről jól esik, hogy Kinga játszik vele, de egy részről meg rosszul, mert nem veszi őt komolyan a lány. Persze amikor Attila azt mondta Kingának, hogy Dya jobb nő nála, Kinga az asztalra csapott dühében, és elviharzott.
Tegnap Zizi, a törpemalac is beköltözött a luxus-disznóólba. Dya a nagy állatszeretetében még el is sírta magát. Veronika imádja a disznóhúst és most attól tart, hogyha megszereti Zizit, soha többé nem eszik majd disznót. Szerinte az is gond lehet, hogy ha nem lesz kinek kiönteni a szívét, akkor majd Zizihez megy ki.
AVV5 szerkesztői egy levélben figyelmeztették a lakókat, hogy Zizi nem szereti az üvöltözést, illetve csak körömmel lehet majd simogatni. Ki kellett jelölni egy kondást, ezt a szerepet végül is Annamari vállalta magára. Úgy döntött, ő lesz a pótmami.
Attila és Annamari között megvolt az első igazi összetűzés, hiszen az Összeférhetetlen nekiállt a kismalacot simogatni. Attila szerint a Fura lány „zsarnokoskodik egy putri feladaton”, illetve ő egy gyereklány, és tele van belső sérülésekkel. Attila ezt Péterrel beszélte meg a konyhában és az eset kapcsán még arra is lehetőség nyílt, hogy a két srác végül összeszövetkezik.
Tartsatok velünk holnap is, mert ismét lesz Való Világ 5 az RTL Klub műsorán, és ismét a lét a tét! Hir.ma (2011.09.25)

Hozzászólások