Való Világ 5 összefoglaló szeptember 27.

VV5 összefoglaló (09.27.): Annamari és Attila között még mindig rossz a kapcsolat. Nem bírnak zöld ágra vergődni egymással. Attilának egyébként nem csak Annamária okoz fejtörést, hanem Kinga is, mivel a lány nagyon tetszik neki, viszont Kinga őt nem veszi komolyan.

Lassan Fecó lesz a Villa lelki szemetesládája, mivel Attila őt választott ki a panaszkodás szerepéhez. Melinda azt mondta Fecónak, hogy valamit érez iránta. Ezt persze senki nem hiszi el, Gergő, Kinga, és Attila szerint is amatőr lépés volt ez. Aztán kiderült, hogy ezt egy fogadás elvesztése eredményeképpen kellett Melindának megtennie. Az már biztos, hogy sem Kinga és Attila, sem Fecó és Melinda nem fognak szerelmespárt alkotni.

Tegnap az Érzékeny Lelkűek beszavazásán Vera nyert, és a lány elmondta egyből, hogy képzeletben az egyik villalakó fiú kezébe adta már szívének kulcsát. A villalakók Gerőt sejtették a titokzatos személy mögött, emiatt kissé rá is szálltak, főleg Seherezádé. A lány egyébként szemmel láthatóan nem ugrott Vera nyakába…

Elég sokáig téma volt Vera „kulcsa”. Cristofel szerint ő lehet a tulajdonos, mert Vera többször is megdicsérte őt. Vera vitt be muffint minden fiúnak, és mindegyik sütiben volt egy kis idézet elrejtve. A titokszobában volt elbeszélgetése mindenkivel. Fecó a kapott idézet hatására el is gondolkozott, hiszen az ő idézete a „hit” kérdést ölelte fel. Attila ezzel szembe a barátságról kapott egy kis írást, amivel teljesen egyet is értett.  Úgy tűnik, hogy Vera olyan dolgokat is meglát a lakókról, amik a legtöbb ember szerint láthatatlanok, ettől az Összeférhetetlen is elérzékenyült három másodpercig.

Mivel Attila nem mondta el nyilvánosan, hogy mi volt a kapott üzenet, Kinga teljesen kiakadt. A lányok végül kerek-perec azt mondták az Érzékeny Verának, hogy most már róluk is mondjon véleményt.

Vera a Szimpátiaszavazáson sok magas pontot kapott, az összpontszáma 8 pont lett. Ma megtelik a villa, hiszen az utolsó lakó is helyet kap benn: a Helyes Pasik egyike: Renátó, Peti, vagy Csaba.

Tartsatok velünk holnap is, mert ismét lesz Való Világ 5 az RTL Klubon! Hir.ma

Hozzászólások

VV Veronika csontsoványra fogyott

VV Veronika csontsoványra fogyott

Megdöbbentő, hisz közel 14 kg-tól szabadult meg az ex- villalakó pár hét leforgása alatt. Elmondása szerint a sok stressz miatt estek le róla kilók, azonban akkor is aggasztóan néz ki a lány. Ráadás...

VV Alexa anyukája imádkozik lányáért

VV Alexa anyukája imádkozik lányáért

A VV6 - Alexája nem éppen szégyellős az első napok tanúsága szerint - anyukáját viszont meglepte ez. A Bors információi szerint, édesanyja sohasem látta meztelenkedni lányát, még zuhanyozás közben...

Íme az első hat villalakó

Íme az első hat villalakó

Az RTL 2 bemutatta az első hat játékost, akik a vasárnap estét már a luxus börtönben fogják tölteni. Sajnos már nem a nézők döntik el, hogy kik fognak kerülnek be a Való Világ 6 villájába, mivel a be...

Pár nap és indul a ValóVilág - Megvannak az új műsorvezetők, ingyen lehet majd szavazni, stb....

Pár nap és indul a ValóVilág - Megvannak az új műsorvezetők, ingyen lehet majd szavazni, stb....

[highlight]A ma délelőtti sajtótájékoztatón az RTLII csatorna mindent elárult a Való Világ 6-ról. [/highlight] Az RTLII bejelentette, hogy a vártnál lényegesebben hamarabb, már január 12-én elindul a...

15 ezren jelentkeztek a ValóVilág 6. részébe (a legkisebb 4 hónapos a legidősebb 71 éves!)

15 ezren jelentkeztek a ValóVilág 6. részébe (a legkisebb 4 hónapos a legidősebb 71 éves!)

[highlight]Megdöbbentő, hogy mekkora éhsége van az embereknek a magamutogatáshoz, és a szerepléshez. A VV6 villába 15 ezer ember jelentkezett.[/highlight] Az RTL Klub VV6 luxusvillájába rengetegen sz...

Itt a lét a tét - Indul a Való Világ 6.

Itt a lét a tét - Indul a Való Világ 6.

[highlight]A Való Világ újra várja a jelentkezőket a VV Villába.[/highlight] A Való Világnak ez lesz a 6. szériája. JELENTKEZÉS ITT Először 2002. szeptember 9-én került képernyőre, és decembe...

Luxusprostinak kellett VV Éva a görögöknek!

Luxusprostinak kellett VV Éva a görögöknek!

Csakhogy folytassuk a tegnapi balhés cikket VV Éváról, itt egy újabb adag megdöbbentő állítás botrányhősnőtől! VV Éva szerint luxusprostinak vitték Athénba a szépségversenyre.  Éva a Blikknek nyil...

VV Éva Athénban verte ki a biztosítékot, lejáratva ezzel hazánkat!

VV Éva Athénban verte ki a biztosítékot, lejáratva ezzel hazánkat!

VV Éva ismét beindult és nem hazudtolta meg magát. Ezúttal Athénban balhézott, ahova Miss Budapest- ként érkezett egy szépségversenyre. Részegen fenyegetőzött, verekedni akart. Nekiment a szerb ...

VV Éva hat számjegyű összegért cserébe szexelhetne

VV Éva hat számjegyű összegért cserébe szexelhetne

A mulatós zenész Barna Barnabás egy nem mindennapi ajánlattal üzent videón keresztül a botrányhősnő, VV Évának. A zenész egyik kedves ismerőse hat számjegyű összeget kínált fel Évának egy egyéjsz...

Szexszel szerez otthont magának VV Évi?

Szexszel szerez otthont magának VV Évi?

A legfrissebb hírek szerint VV Éva nehezen boldogul a való életben. A 30 éves nőt iszákos, zűrös életvitele miatt korábbi szállásadója, Tibor már nem fogadja be. Egy videó felvétel is igazolja, hog...

http://ujhazak.com