VV Éva bepasizott

VV Éva, azaz Baukó Éva, új párra lelt. A sok szerelmi bonyodalom után talán lenyugszik végre?


A Bors fotósa kapta lencsevégre a botrányhősnőt lakóhelyén. A pár meghitten sétálgatott VV Éva lakóhelyén.



– Bánatomban néhány hete regisztráltam egy társkereső oldalon, ott ismertem meg ezt az urat. Sokat leveleztünk és kiderült, hogy korábban már találkoztunk is egy budai szórakozóhelyen, ahol be is mutattak minket egymásnak. A levélváltásokat találkozó követte, mindez egy hete történt. Azóta már nem egyszer találkoztunk, sőt szerdán este már együtt is megyünk annak a társkeresőnek a partijára, ahol újra „egymásra találtunk”. Nagyon helyes fiú az udvarlóm, s ami ettől is fontosabb, nem voltak előítéletei velem szemben. Ő az egyik, aki pontosan tisztában van már vele, nincsenek alkoholproblémáim –nyilatkozta VV Éva a Borsnak.

Udvarlója nevét nem árulta el.
Ha minden igaz jövőhéten végre sor fog kerülni, az oly régóta halogatott mellműtétre is.

Hozzászólások

VV Veronika csontsoványra fogyott

VV Veronika csontsoványra fogyott

Megdöbbentő, hisz közel 14 kg-tól szabadult meg az ex- villalakó pár hét leforgása alatt. Elmondása szerint a sok stressz miatt estek le róla kilók, azonban akkor is aggasztóan néz ki a lány. Ráadás...

VV Alexa anyukája imádkozik lányáért

VV Alexa anyukája imádkozik lányáért

A VV6 - Alexája nem éppen szégyellős az első napok tanúsága szerint - anyukáját viszont meglepte ez. A Bors információi szerint, édesanyja sohasem látta meztelenkedni lányát, még zuhanyozás közben...

Íme az első hat villalakó

Íme az első hat villalakó

Az RTL 2 bemutatta az első hat játékost, akik a vasárnap estét már a luxus börtönben fogják tölteni. Sajnos már nem a nézők döntik el, hogy kik fognak kerülnek be a Való Világ 6 villájába, mivel a be...

Pár nap és indul a ValóVilág - Megvannak az új műsorvezetők, ingyen lehet majd szavazni, stb....

Pár nap és indul a ValóVilág - Megvannak az új műsorvezetők, ingyen lehet majd szavazni, stb....

[highlight]A ma délelőtti sajtótájékoztatón az RTLII csatorna mindent elárult a Való Világ 6-ról. [/highlight] Az RTLII bejelentette, hogy a vártnál lényegesebben hamarabb, már január 12-én elindul a...

15 ezren jelentkeztek a ValóVilág 6. részébe (a legkisebb 4 hónapos a legidősebb 71 éves!)

15 ezren jelentkeztek a ValóVilág 6. részébe (a legkisebb 4 hónapos a legidősebb 71 éves!)

[highlight]Megdöbbentő, hogy mekkora éhsége van az embereknek a magamutogatáshoz, és a szerepléshez. A VV6 villába 15 ezer ember jelentkezett.[/highlight] Az RTL Klub VV6 luxusvillájába rengetegen sz...

Itt a lét a tét - Indul a Való Világ 6.

Itt a lét a tét - Indul a Való Világ 6.

[highlight]A Való Világ újra várja a jelentkezőket a VV Villába.[/highlight] A Való Világnak ez lesz a 6. szériája. JELENTKEZÉS ITT Először 2002. szeptember 9-én került képernyőre, és decembe...

Luxusprostinak kellett VV Éva a görögöknek!

Luxusprostinak kellett VV Éva a görögöknek!

Csakhogy folytassuk a tegnapi balhés cikket VV Éváról, itt egy újabb adag megdöbbentő állítás botrányhősnőtől! VV Éva szerint luxusprostinak vitték Athénba a szépségversenyre.  Éva a Blikknek nyil...

VV Éva Athénban verte ki a biztosítékot, lejáratva ezzel hazánkat!

VV Éva Athénban verte ki a biztosítékot, lejáratva ezzel hazánkat!

VV Éva ismét beindult és nem hazudtolta meg magát. Ezúttal Athénban balhézott, ahova Miss Budapest- ként érkezett egy szépségversenyre. Részegen fenyegetőzött, verekedni akart. Nekiment a szerb ...

VV Éva hat számjegyű összegért cserébe szexelhetne

VV Éva hat számjegyű összegért cserébe szexelhetne

A mulatós zenész Barna Barnabás egy nem mindennapi ajánlattal üzent videón keresztül a botrányhősnő, VV Évának. A zenész egyik kedves ismerőse hat számjegyű összeget kínált fel Évának egy egyéjsz...

Szexszel szerez otthont magának VV Évi?

Szexszel szerez otthont magának VV Évi?

A legfrissebb hírek szerint VV Éva nehezen boldogul a való életben. A 30 éves nőt iszákos, zűrös életvitele miatt korábbi szállásadója, Tibor már nem fogadja be. Egy videó felvétel is igazolja, hog...

http://ujhazak.com