VV Éva - nemi betegség - és szakítás rendőrségi segítséggel

VV ÉVA 2013 - Megkezdődött!


Ha Angliában élnénk, akkor 100%, hogy napi szinten lehetne fogadni Baukó Éva életének mozzanataira. Még csak két nap telt el az évből, de már a 3. nap reggelén hírekbe került VV Éva.

Most éppen azzal került a bulvár hírekbe, hogy "nemi betegségtől és alapos veréstől retteg VV Éva"

VV Éva olyan durván szakított szupertitkos barátjával, hogy még a rendőrséget is ki kellett hívni. Persze ilyen férfival senki sem büszkélkedne szívesen olvashattuk a Hír24-ben.

A valóságshow-hős épphogy kijött a kórházbók, de ismét bajba került. A szőke valóvilágos ezúttal állítólag több mint fél éve titkolt pasijával balhézott össze egy szerelmi sokszög miatt. "Nyolc hónapig voltam együtt Ferivel, de két hónap után kiderült, hogy van egy másik barátnője is, aki Olaszországban él. A 43 éves nő több száz kilométeres távolságból tartotta el, így bőven volt ideje csajozni, én pedig elfogadtam ezt az élethelyzetet, mert beleszerettem. Annyira elvakult voltam, hogy sokszor adtam neki pénzt és mindent megtettem neki, amit csak akart. Aztán lassan kezdtek kiderülni a dolgok. Gyanút fogtam, hogy miatta tűnnek el cuccok a lakásból, emiatt pedig sokat veszekedtünk" - mondta Éva.

Ezután jött egy hangos vita és felkereste Ferenc másik barátnőjét, hogy többet tudjon meg a fiúról. Éva elmondta, hogy felhívta a lányt és órákat beszéltek telefonon. Kiderült, hogy a csaj tudja, hogy Ferinek van az Éva és rajta kívül még sok másik lánykapcsolatról számolt be, akikkel egyszerre éli életét.

Sőt azt is megtudta VV Éva, hogy nemi betegségeket is elkapott a kis kalandozásai során a pasi, majd a csajok is.

 vv éva nemibeteg



VV Éva is a nemibeteg gondozóba kell, hogy menjen, mert a pasija is oda jár már napok óta.


Ezután VV Éva rohant a pasijához, ahol hangos veszekedés keletkezett és nem csak a Ferivel kellett harcolni, hanem az egész családjával, hiszen ők meg attól reszketnek, nehogy megálljanak az olaszban élő lányoktól a támogatások, mert akkor tönkremennek.

Még a rendőrséget is ki kellett hívni akkora lett a veszekedés.

Azóta VV Éva retteg a nemi betegsége miatt és a verések miatt is.

Hozzászólások

VV Veronika csontsoványra fogyott

VV Veronika csontsoványra fogyott

Megdöbbentő, hisz közel 14 kg-tól szabadult meg az ex- villalakó pár hét leforgása alatt. Elmondása szerint a sok stressz miatt estek le róla kilók, azonban akkor is aggasztóan néz ki a lány. Ráadás...

VV Alexa anyukája imádkozik lányáért

VV Alexa anyukája imádkozik lányáért

A VV6 - Alexája nem éppen szégyellős az első napok tanúsága szerint - anyukáját viszont meglepte ez. A Bors információi szerint, édesanyja sohasem látta meztelenkedni lányát, még zuhanyozás közben...

Íme az első hat villalakó

Íme az első hat villalakó

Az RTL 2 bemutatta az első hat játékost, akik a vasárnap estét már a luxus börtönben fogják tölteni. Sajnos már nem a nézők döntik el, hogy kik fognak kerülnek be a Való Világ 6 villájába, mivel a be...

Pár nap és indul a ValóVilág - Megvannak az új műsorvezetők, ingyen lehet majd szavazni, stb....

Pár nap és indul a ValóVilág - Megvannak az új műsorvezetők, ingyen lehet majd szavazni, stb....

[highlight]A ma délelőtti sajtótájékoztatón az RTLII csatorna mindent elárult a Való Világ 6-ról. [/highlight] Az RTLII bejelentette, hogy a vártnál lényegesebben hamarabb, már január 12-én elindul a...

15 ezren jelentkeztek a ValóVilág 6. részébe (a legkisebb 4 hónapos a legidősebb 71 éves!)

15 ezren jelentkeztek a ValóVilág 6. részébe (a legkisebb 4 hónapos a legidősebb 71 éves!)

[highlight]Megdöbbentő, hogy mekkora éhsége van az embereknek a magamutogatáshoz, és a szerepléshez. A VV6 villába 15 ezer ember jelentkezett.[/highlight] Az RTL Klub VV6 luxusvillájába rengetegen sz...

Itt a lét a tét - Indul a Való Világ 6.

Itt a lét a tét - Indul a Való Világ 6.

[highlight]A Való Világ újra várja a jelentkezőket a VV Villába.[/highlight] A Való Világnak ez lesz a 6. szériája. JELENTKEZÉS ITT Először 2002. szeptember 9-én került képernyőre, és decembe...

Luxusprostinak kellett VV Éva a görögöknek!

Luxusprostinak kellett VV Éva a görögöknek!

Csakhogy folytassuk a tegnapi balhés cikket VV Éváról, itt egy újabb adag megdöbbentő állítás botrányhősnőtől! VV Éva szerint luxusprostinak vitték Athénba a szépségversenyre.  Éva a Blikknek nyil...

VV Éva Athénban verte ki a biztosítékot, lejáratva ezzel hazánkat!

VV Éva Athénban verte ki a biztosítékot, lejáratva ezzel hazánkat!

VV Éva ismét beindult és nem hazudtolta meg magát. Ezúttal Athénban balhézott, ahova Miss Budapest- ként érkezett egy szépségversenyre. Részegen fenyegetőzött, verekedni akart. Nekiment a szerb ...

VV Éva hat számjegyű összegért cserébe szexelhetne

VV Éva hat számjegyű összegért cserébe szexelhetne

A mulatós zenész Barna Barnabás egy nem mindennapi ajánlattal üzent videón keresztül a botrányhősnő, VV Évának. A zenész egyik kedves ismerőse hat számjegyű összeget kínált fel Évának egy egyéjsz...

Szexszel szerez otthont magának VV Évi?

Szexszel szerez otthont magának VV Évi?

A legfrissebb hírek szerint VV Éva nehezen boldogul a való életben. A 30 éves nőt iszákos, zűrös életvitele miatt korábbi szállásadója, Tibor már nem fogadja be. Egy videó felvétel is igazolja, hog...

http://ujhazak.com