VV5 Beszavazás ma: jönnek az Érzékeny lelkűek!

Való Világ 5: már csak két beszavazó-show van hátra, ma este (09.26.) jönnek az Érzékeny Lelkűek (Roberta, Juditka, Vera), holnap pedig a Helyes Pasik (Renátó, Peti, Csaba). 21:00-tól a VV5 összefoglalót nézhetjük, majd 22:00 -tól kezdődik a beszavazó show. Mit érdemes tudni az Érzékeny Lelkűekről?

Vera: értékesítő. Nagyon szereti a sült krumplit, a pacalt, a sültoldalast, a borzast, és a húslevest. A legőrültebb dolga az volt, hogy kislány korában megszökött otthonról. A nyereményért nem enne gusztustalan dolgokat, és nem létesítene érzelem nélküli kapcsolatot bent. Szeret vezetni, megbocsájtó és régen megtanulta, hogy önmagára számíthat, hiszen ez a játék részben erről szól. Vera a való életben is sokszor került és kerül ma is olyan helyzetbe, amikor a női féltékenység miatt kell, hogy megvédje önmagát, pedig ő egy jóindulatú és segítőkész ember. Elmondása szerint.

VV5 Érzékeny Lelkűek: Juditka, Vera, Roberta

Roberta: tanuló és statiszta. Lecsó- , pacal- , és karfiol leves rajongó. Szenvedélyei a gyerekek, Roberta szerint egy őszinte mosoly mindennél nagyobb boldogság. Fél a madaraktól és Zumbázik. Azt még nem tudjuk, hogy miért menne a villába.

Juditka: ingatlanközvetítőként tevékenykedik.  Kedvencei a bolognai spagetti, a pizza, illetve a sajtburger. Semmiképpen nem adná fel a VV5 játékát. Nagy bulizós, emiatt éjszaka sokáig fenn vagyok, és sokszor nem hagy másokat aludni. Fő motivációja a hírnév, a pasizás és a főnyeremény, de nagyon szeret szerepelni is.

Este tehát VV5 "Érzékeny Lelkűek" beszavazás, tartsatok velünk, mert ismét a lét a tét! Hir.ma

Hozzászólások

VV Veronika csontsoványra fogyott

VV Veronika csontsoványra fogyott

Megdöbbentő, hisz közel 14 kg-tól szabadult meg az ex- villalakó pár hét leforgása alatt. Elmondása szerint a sok stressz miatt estek le róla kilók, azonban akkor is aggasztóan néz ki a lány. Ráadás...

VV Alexa anyukája imádkozik lányáért

VV Alexa anyukája imádkozik lányáért

A VV6 - Alexája nem éppen szégyellős az első napok tanúsága szerint - anyukáját viszont meglepte ez. A Bors információi szerint, édesanyja sohasem látta meztelenkedni lányát, még zuhanyozás közben...

Íme az első hat villalakó

Íme az első hat villalakó

Az RTL 2 bemutatta az első hat játékost, akik a vasárnap estét már a luxus börtönben fogják tölteni. Sajnos már nem a nézők döntik el, hogy kik fognak kerülnek be a Való Világ 6 villájába, mivel a be...

Pár nap és indul a ValóVilág - Megvannak az új műsorvezetők, ingyen lehet majd szavazni, stb....

Pár nap és indul a ValóVilág - Megvannak az új műsorvezetők, ingyen lehet majd szavazni, stb....

[highlight]A ma délelőtti sajtótájékoztatón az RTLII csatorna mindent elárult a Való Világ 6-ról. [/highlight] Az RTLII bejelentette, hogy a vártnál lényegesebben hamarabb, már január 12-én elindul a...

15 ezren jelentkeztek a ValóVilág 6. részébe (a legkisebb 4 hónapos a legidősebb 71 éves!)

15 ezren jelentkeztek a ValóVilág 6. részébe (a legkisebb 4 hónapos a legidősebb 71 éves!)

[highlight]Megdöbbentő, hogy mekkora éhsége van az embereknek a magamutogatáshoz, és a szerepléshez. A VV6 villába 15 ezer ember jelentkezett.[/highlight] Az RTL Klub VV6 luxusvillájába rengetegen sz...

Itt a lét a tét - Indul a Való Világ 6.

Itt a lét a tét - Indul a Való Világ 6.

[highlight]A Való Világ újra várja a jelentkezőket a VV Villába.[/highlight] A Való Világnak ez lesz a 6. szériája. JELENTKEZÉS ITT Először 2002. szeptember 9-én került képernyőre, és decembe...

Luxusprostinak kellett VV Éva a görögöknek!

Luxusprostinak kellett VV Éva a görögöknek!

Csakhogy folytassuk a tegnapi balhés cikket VV Éváról, itt egy újabb adag megdöbbentő állítás botrányhősnőtől! VV Éva szerint luxusprostinak vitték Athénba a szépségversenyre.  Éva a Blikknek nyil...

VV Éva Athénban verte ki a biztosítékot, lejáratva ezzel hazánkat!

VV Éva Athénban verte ki a biztosítékot, lejáratva ezzel hazánkat!

VV Éva ismét beindult és nem hazudtolta meg magát. Ezúttal Athénban balhézott, ahova Miss Budapest- ként érkezett egy szépségversenyre. Részegen fenyegetőzött, verekedni akart. Nekiment a szerb ...

VV Éva hat számjegyű összegért cserébe szexelhetne

VV Éva hat számjegyű összegért cserébe szexelhetne

A mulatós zenész Barna Barnabás egy nem mindennapi ajánlattal üzent videón keresztül a botrányhősnő, VV Évának. A zenész egyik kedves ismerőse hat számjegyű összeget kínált fel Évának egy egyéjsz...

Szexszel szerez otthont magának VV Évi?

Szexszel szerez otthont magának VV Évi?

A legfrissebb hírek szerint VV Éva nehezen boldogul a való életben. A 30 éves nőt iszákos, zűrös életvitele miatt korábbi szállásadója, Tibor már nem fogadja be. Egy videó felvétel is igazolja, hog...

http://ujhazak.com