VV5: megbolondult a kiesett Bandi?
Való Világ 5: Bandi nagyon nehezen teszi magát azon túl, hogy az elsők között kellett távoznia a luxusbörtönből. Az eddigiekkel ellentétben most bármit megtesz azért hogy reflektorfényben maradhasson.
Jól látható, hogy a Szűzfiúk kategória győztese képtelen együtt élni azzal a tudattal, hogy az Való Világ 5 játékából hamar kipenderítették. Bandi valószínűleg szeretne továbbra is a magyar celebvilágban maradni, és ha nincs más lehetősége rá, akkor Benkő Dánielt kezdi el utánozni.
Bandika a Cool Tv NekedValó című műsorában volt vendég, ahol mindenféle gátlások nélkül vetkőzött le alsónadrágra. Ezt azért tette meg, mert azzal vádolták, hogy keveset mutatott csak magából villaléte alatt. Bandi azt is bizonyítani akarta, hogy a nézők sokat vesztettek azzal, hogy ő esett ki leghamarabb.
Bandika az alsónadrágjától is szívesen megszabadult volna, de Gigi rászólt, hogy ez élő adás, így a fiú végül leállt. Lehet, hogy Bandit hamarosan Alekosz filmjében láthatjuk viszont? Hir.ma

Hozzászólások