VV5 október 6.: Bandi és Melinda repült!

VV5 összefoglaló: a mai nap bekövetkezett az a drámai fordulat, amit a villalakók nem igazán vártak. Lilu 21:07-kor lezárta a szavazást, majd beköszönt a villába, hogy közölje, kiknek kell a villát elhagyniuk.

A VV5 stábja mindenkivel összecsomagoltatta holmiját. A tizennégy lakó meglehetősen nyomasztó hangulatban ült a kanapén, illetve mielőtt Lilu kimondhatta volna, Attila már tudta, hogy a nézők eldöntötték, kik mennek haza.

Lilu valamivel negyed 10 előtt közölte, hogy akinek elsőként el kell hagynia a villát, az Bandi. Szegény srácnak másfél perc alatt kellett elbúcsúznia mindenkitől. A szűzfiúk kategória győztese szeretett volna maradni, ám ez most nem jött össze. Bandi azon reménye, hogy a villában legyen együtt először egy lánnyal, ezzel szerte is foszlott. Lilut pár perc után kissé elhagyta türelme, mert Bandi csak-csak nem akart kijönni a luxusbörtönből.

VV Veronika és Cristofel

Amint láthattuk tegnap, a féltékeny Attila szétszakította Kinga felsőjét és fürdőruháját. Kinga ezt nem tudta kiheverni és még reggel is sírt is. Attila minél erőszakosabban közeledik Kinga felé, a lány annál inkább utálja az Összeférhetetlent.

Később Veronika és Seherezádé pletykáltak Csabáról és Kingáról. A két lány szerint lesz belőlük valami. Attila szerint viszont Csaba csak egy „b*zigyerek”.

Seri még mindig azon agyal, hogy mi legyen Gergővel, persze még nem tudja, hogy Claudio kiadta az útját és visszaküldte minden cuccát Olaszországból.

Az adás egyébként főleg az Összeférhetetlen Attila féltékenységéről szólt, aki az esti affér miatt még mindig Kingát tartja felelősnek. Így a másik nagy manipulátorhoz fordult segítségért, Péterhez. Azt kérte, hogy ha ő esne ki, akkor Kingát és Csabát nyomják ki a villából Péterék. Péter kissé aggódik, mert nem tudja, hogy mennyire számíthat csapatára azok agyi kapacitása miatt. Itt természetesen Cristofelről és Bandikáról beszélt (akit ma hazaküldtek) a villából.

Ilyen a VV5 buli másnap reggel

A villalakók egy kis meglepetésben is részesültek, hiszen négyes asztaloknál foglalhattak helyet. Attila, Fecó, Kinga és Veronika egy asztalnál foglaltak helyet. Érezhető volt, hogy itt hamarosan kirobban a balhé. Attila szerint Kinga szüntette meg a négyes csapatukat. Kinga úgy érzi, hogy Attila megalázta. Attila viszont nem érti meg az elutasító Kingát, bár elismeri, hogy kínossá vált az este. Itt tehát leszögezhetjük, hogy Kinga és Attila kezdetleges és soha nem volt románcának máris vége. Attila úgy érzi, hogy sokszor volt szerelmes, ám mindig így járt. Ha az Összeférhetetlen srác ilyen a nőkkel, akkor ez nem is csoda.

Tegnap a villában duplarandi volt. Fecó Kingával randizhatott, de előtte megkérte a dumagépet, hogy hozza helyre azokat a dolgokat, amiket ő csúnyán elrontott. A másik páros pedig Veronika és Cristofel volt. Miközben Fecóék nyugodtan beszélgettek, Veronikáék már csókcsatát vívtak egy paravánnal odébb. Miután Fecó megmagyarázta Kingának, hogy ez féltékenységből volt, Kinga megbocsájtott a fiúnak.

Most indul a két beszavazás: jönnek a Feltörekvők és a Karrieristák! Tartsatok velünk Ti is! Hir.ma

Hozzászólások

VV Veronika csontsoványra fogyott

VV Veronika csontsoványra fogyott

Megdöbbentő, hisz közel 14 kg-tól szabadult meg az ex- villalakó pár hét leforgása alatt. Elmondása szerint a sok stressz miatt estek le róla kilók, azonban akkor is aggasztóan néz ki a lány. Ráadás...

VV Alexa anyukája imádkozik lányáért

VV Alexa anyukája imádkozik lányáért

A VV6 - Alexája nem éppen szégyellős az első napok tanúsága szerint - anyukáját viszont meglepte ez. A Bors információi szerint, édesanyja sohasem látta meztelenkedni lányát, még zuhanyozás közben...

Íme az első hat villalakó

Íme az első hat villalakó

Az RTL 2 bemutatta az első hat játékost, akik a vasárnap estét már a luxus börtönben fogják tölteni. Sajnos már nem a nézők döntik el, hogy kik fognak kerülnek be a Való Világ 6 villájába, mivel a be...

Pár nap és indul a ValóVilág - Megvannak az új műsorvezetők, ingyen lehet majd szavazni, stb....

Pár nap és indul a ValóVilág - Megvannak az új műsorvezetők, ingyen lehet majd szavazni, stb....

[highlight]A ma délelőtti sajtótájékoztatón az RTLII csatorna mindent elárult a Való Világ 6-ról. [/highlight] Az RTLII bejelentette, hogy a vártnál lényegesebben hamarabb, már január 12-én elindul a...

15 ezren jelentkeztek a ValóVilág 6. részébe (a legkisebb 4 hónapos a legidősebb 71 éves!)

15 ezren jelentkeztek a ValóVilág 6. részébe (a legkisebb 4 hónapos a legidősebb 71 éves!)

[highlight]Megdöbbentő, hogy mekkora éhsége van az embereknek a magamutogatáshoz, és a szerepléshez. A VV6 villába 15 ezer ember jelentkezett.[/highlight] Az RTL Klub VV6 luxusvillájába rengetegen sz...

Itt a lét a tét - Indul a Való Világ 6.

Itt a lét a tét - Indul a Való Világ 6.

[highlight]A Való Világ újra várja a jelentkezőket a VV Villába.[/highlight] A Való Világnak ez lesz a 6. szériája. JELENTKEZÉS ITT Először 2002. szeptember 9-én került képernyőre, és decembe...

Luxusprostinak kellett VV Éva a görögöknek!

Luxusprostinak kellett VV Éva a görögöknek!

Csakhogy folytassuk a tegnapi balhés cikket VV Éváról, itt egy újabb adag megdöbbentő állítás botrányhősnőtől! VV Éva szerint luxusprostinak vitték Athénba a szépségversenyre.  Éva a Blikknek nyil...

VV Éva Athénban verte ki a biztosítékot, lejáratva ezzel hazánkat!

VV Éva Athénban verte ki a biztosítékot, lejáratva ezzel hazánkat!

VV Éva ismét beindult és nem hazudtolta meg magát. Ezúttal Athénban balhézott, ahova Miss Budapest- ként érkezett egy szépségversenyre. Részegen fenyegetőzött, verekedni akart. Nekiment a szerb ...

VV Éva hat számjegyű összegért cserébe szexelhetne

VV Éva hat számjegyű összegért cserébe szexelhetne

A mulatós zenész Barna Barnabás egy nem mindennapi ajánlattal üzent videón keresztül a botrányhősnő, VV Évának. A zenész egyik kedves ismerőse hat számjegyű összeget kínált fel Évának egy egyéjsz...

Szexszel szerez otthont magának VV Évi?

Szexszel szerez otthont magának VV Évi?

A legfrissebb hírek szerint VV Éva nehezen boldogul a való életben. A 30 éves nőt iszákos, zűrös életvitele miatt korábbi szállásadója, Tibor már nem fogadja be. Egy videó felvétel is igazolja, hog...

http://ujhazak.com