VV5 összefoglaló 2011. szeptember 18.

Való Világ 5: szeptember 18. Tegnap beköltöztek az első Villalakók Veronikával együtt, aki tegnap az Alekosz exei kategóri győztese lett. Ma este a Furák versengtek a bejutásért. Azonban mielőtt elindult a beszavazó show, egy rövid összefoglalót láthattunk a VV5 villából Liluval.

Tegnap a lakók hihetetlen extázisban léptek be a kertbe. VV Attila szerint minden nagyon szép. VV Seherezádé is nagyon boldog volt. A villalakóknak elsőként egy távkapcsolót kellett megtalálniuk, ez azonban nem volt nagy feladat számukra.

Fecó is nagyon elégedett volt, elmondása szerint utoljára akkor volt ilyen boldog, amikor megszületett az első fia. Kinga sem számított arra, hogy ilyen hamar belakják a villát. Gergő szerint a dizájn fantasztikus lett, szeretni fog ott lakni. Seherezádé kissé szomorúan nyugtázta, hogy szolárium nincsen bent.

Tegnap Veronika is megérkezett a többiekhez a villába, a lakók túlnyomórészt őt is várták a beszavazásról. A villába belépve nagy sikoltozás és üdvrivalgás fogadta Alekosz exét.

VV5 Seherezádé, Való Világ 5

Veronika nagyon örült annak, hogy így várták őt a villába. Seherezádé szerint Veronika cuki, ám a tízéves szintje egy idő után sok. Attila szerint Veronikának kacsacsőre van, nem is kellene neki a lány. Attilának inkább a norvég nők tetszenek, Kingát mindjárt neki is állt fűzni, szerinte a lány „tenyeres talpas”, persze az Összeférhetetlen fiú ezt bóknak szánta.

Veronika Gergővel egyből megtalálta a közös hangot, Attila szerint ezek máris egymásra vannak kattanva. Gergő szerint Veronikának két énje van, van egy normális és egy nyávogós. Veronika minden estére kapott az anyukájától egy üzenetet és ő minden este kibont egyet ezekből az üzenetekből.

A lányok egyébként még szokták a kamerákat, hiszen fürdőruhában zuhanyoztak este. Az első este megvolt az első vita is: Veronika ugyanis kissé megsértődött este, mivel a lányok szerint nincs ki a négy kereke. Kinga szerint itt komoly konfliktusok vannak kilátásban Seherezádé és Veronika között.

Tartsatok velünk holnap is, mert ismét lesz Való Világ 5 az RTL klub műsorán, hiszen ismét a lét a tét! Hir.ma (2011.09.18)

Hozzászólások

VV Veronika csontsoványra fogyott

VV Veronika csontsoványra fogyott

Megdöbbentő, hisz közel 14 kg-tól szabadult meg az ex- villalakó pár hét leforgása alatt. Elmondása szerint a sok stressz miatt estek le róla kilók, azonban akkor is aggasztóan néz ki a lány. Ráadás...

VV Alexa anyukája imádkozik lányáért

VV Alexa anyukája imádkozik lányáért

A VV6 - Alexája nem éppen szégyellős az első napok tanúsága szerint - anyukáját viszont meglepte ez. A Bors információi szerint, édesanyja sohasem látta meztelenkedni lányát, még zuhanyozás közben...

Íme az első hat villalakó

Íme az első hat villalakó

Az RTL 2 bemutatta az első hat játékost, akik a vasárnap estét már a luxus börtönben fogják tölteni. Sajnos már nem a nézők döntik el, hogy kik fognak kerülnek be a Való Világ 6 villájába, mivel a be...

Pár nap és indul a ValóVilág - Megvannak az új műsorvezetők, ingyen lehet majd szavazni, stb....

Pár nap és indul a ValóVilág - Megvannak az új műsorvezetők, ingyen lehet majd szavazni, stb....

[highlight]A ma délelőtti sajtótájékoztatón az RTLII csatorna mindent elárult a Való Világ 6-ról. [/highlight] Az RTLII bejelentette, hogy a vártnál lényegesebben hamarabb, már január 12-én elindul a...

15 ezren jelentkeztek a ValóVilág 6. részébe (a legkisebb 4 hónapos a legidősebb 71 éves!)

15 ezren jelentkeztek a ValóVilág 6. részébe (a legkisebb 4 hónapos a legidősebb 71 éves!)

[highlight]Megdöbbentő, hogy mekkora éhsége van az embereknek a magamutogatáshoz, és a szerepléshez. A VV6 villába 15 ezer ember jelentkezett.[/highlight] Az RTL Klub VV6 luxusvillájába rengetegen sz...

Itt a lét a tét - Indul a Való Világ 6.

Itt a lét a tét - Indul a Való Világ 6.

[highlight]A Való Világ újra várja a jelentkezőket a VV Villába.[/highlight] A Való Világnak ez lesz a 6. szériája. JELENTKEZÉS ITT Először 2002. szeptember 9-én került képernyőre, és decembe...

Luxusprostinak kellett VV Éva a görögöknek!

Luxusprostinak kellett VV Éva a görögöknek!

Csakhogy folytassuk a tegnapi balhés cikket VV Éváról, itt egy újabb adag megdöbbentő állítás botrányhősnőtől! VV Éva szerint luxusprostinak vitték Athénba a szépségversenyre.  Éva a Blikknek nyil...

VV Éva Athénban verte ki a biztosítékot, lejáratva ezzel hazánkat!

VV Éva Athénban verte ki a biztosítékot, lejáratva ezzel hazánkat!

VV Éva ismét beindult és nem hazudtolta meg magát. Ezúttal Athénban balhézott, ahova Miss Budapest- ként érkezett egy szépségversenyre. Részegen fenyegetőzött, verekedni akart. Nekiment a szerb ...

VV Éva hat számjegyű összegért cserébe szexelhetne

VV Éva hat számjegyű összegért cserébe szexelhetne

A mulatós zenész Barna Barnabás egy nem mindennapi ajánlattal üzent videón keresztül a botrányhősnő, VV Évának. A zenész egyik kedves ismerőse hat számjegyű összeget kínált fel Évának egy egyéjsz...

Szexszel szerez otthont magának VV Évi?

Szexszel szerez otthont magának VV Évi?

A legfrissebb hírek szerint VV Éva nehezen boldogul a való életben. A 30 éves nőt iszákos, zűrös életvitele miatt korábbi szállásadója, Tibor már nem fogadja be. Egy videó felvétel is igazolja, hog...

http://ujhazak.com