VV5: Veronika kirúgta Cristofelt?

Való Világ 5, 2011.10.24., Összefoglaló


A mai adásban a tegnapi Párbaj előzményeit és következményeit is láthattuk. Seherezádé és Gergő románca érdekesen alakul, mivel az Alfahím megbántotta a lányt, amit az nehezen visel el. Sehi szerint néha zavaró Gergő durva stílusa, és a sírógörcs kerülgeti Gergő bunkó stílusa miatt.

Tegnap a Párbaj előtt a két fiú (Cristofel és Csaba) azt a feladatot kapták, hogy egy nagy titkukat írják le papírra, majd a kiesett srác papírját a villában felolvassák később nyilvánosan. A kubai fiú annyira biztos volt a visszatérésében, hogy azt írta le, amikor megbeszélték Eszterrel, hogy titokban összebújnak a paplan alatt.

Cristifel sokszor elmondta, hogy nagyon féltékeny lesz akkor, ha Veronikához bárki is közelebb kerül. Kinga Csabát várta vissza, hogy Attila orra alá minél több borsot törjön majd. Cristofel közben mindeféle ígéreteket is tett arra nézve, hogy kiesése esetén nem fog egyáltalán csajozni.

Az VV5 összefoglaló első komoly drámai pillanata akkor következett be, amikor a párbaj után Csaba lépett be a villába. Miközben Kinga és Fecó ujjongott, Veronika összeomlott teljesen. Szegény lány nem tudott megszólalni, csak annyit tudott mondani Crisnek a TV-n keresztül: „Szeretlek!”.

Gergő azt mondta Attilának, hogy ő csinált Csabából mártírt és hogy ők tették céltáblára, emiatt juthatott vissza. Gergő azt is elmondta, hogy egy erős játékos kiment, eggyel kevesebben vannak és végül is ez a lényeg. Attila próbálta megmagyarázni Csabának, hogy ő nem is magának köszönheti győzelmét, hanem nekik. Kinga szerint Crist Attiláék rakták ki a játékból.

Péter és Attila próbál megint szövetkezni. Attila továbbra sem bír elfojtott agresszív féltékenységével, minden esetre kicsit pihentetik a Csaba elleni offenzívát. Most úgy tűnik, Shadira próbálnak majd jelet rakatni. Csaba úgy gondolja, hogy a két manipulátor gyáva, mivel mással végeztetik el a piszkos munkát. A terv alapján Shadi azon tulajdonságait szeretnék erősíteni, amit a többi villalakó gyűlöl benne. Ezután a „két aljas” látogatóba indult Veronikához.

VV Cristofel Attiláék áldozata lett, és még Veronika is kidobta...

Az este akkor hágott tetőfokára, amikor Shadi felolvasta mindenki előtt Cristofel levelét, amiben az állt, hogy majdnem lefeküdt Eszterrel. Veronika pedig hirtelen felindulásból majdnem kizáratta magát, mert neki akart menni Eszternek! Fecó rángatta be a szobába a kacsacsőrű lányt, hogy ne legyen komoly baj.

Veronika most úgy érzi, hogy Cris őt nem is szereti és nem is szerette igazán. Péter gyorsan rá is tett erre egy lapáttal és még jobban megingatta az amúgy is bizonytalan lányt: „ezt vedd afféle szakításnak”. Veronika gyakorlatilag elbúcsúzott a kubia fiútól és most azt gondolja, hogy az soha nem szerette őt.

Ezentúl bevezetik azt is a valóságshow-ban, hogy a párbajról visszatért személyt kiértékelik a többiek. Gergő hat pontot adott a győztes Csabának, Vera tíz pontot, Eszter hét pontot, Attila két pontot, Péter három pontot, Annamária nyolc pontot, Shadi kilencet, Kinga szintén kilencet, Fecó tíz pontot, Veronika öt pontot, Dya tizet. Ez összesítve hét pontot jelent.

Bár úgy tűnt az összefoglaló elején, hogy Seherezádé és Gergő románcának annyi, Csaba kiesése miatt mindketten átértékelték a helyzetet. Most ismét szorosabb fűzték kapcsolatukat és kibékültek.

Lesz holnap is Való Világ 5 összefoglaló 21:00-kor az RTL Klubon, tartsatok velünk! Hir.ma (2011.október 25.)

Hozzászólások

VV Veronika csontsoványra fogyott

VV Veronika csontsoványra fogyott

Megdöbbentő, hisz közel 14 kg-tól szabadult meg az ex- villalakó pár hét leforgása alatt. Elmondása szerint a sok stressz miatt estek le róla kilók, azonban akkor is aggasztóan néz ki a lány. Ráadás...

VV Alexa anyukája imádkozik lányáért

VV Alexa anyukája imádkozik lányáért

A VV6 - Alexája nem éppen szégyellős az első napok tanúsága szerint - anyukáját viszont meglepte ez. A Bors információi szerint, édesanyja sohasem látta meztelenkedni lányát, még zuhanyozás közben...

Íme az első hat villalakó

Íme az első hat villalakó

Az RTL 2 bemutatta az első hat játékost, akik a vasárnap estét már a luxus börtönben fogják tölteni. Sajnos már nem a nézők döntik el, hogy kik fognak kerülnek be a Való Világ 6 villájába, mivel a be...

Pár nap és indul a ValóVilág - Megvannak az új műsorvezetők, ingyen lehet majd szavazni, stb....

Pár nap és indul a ValóVilág - Megvannak az új műsorvezetők, ingyen lehet majd szavazni, stb....

[highlight]A ma délelőtti sajtótájékoztatón az RTLII csatorna mindent elárult a Való Világ 6-ról. [/highlight] Az RTLII bejelentette, hogy a vártnál lényegesebben hamarabb, már január 12-én elindul a...

15 ezren jelentkeztek a ValóVilág 6. részébe (a legkisebb 4 hónapos a legidősebb 71 éves!)

15 ezren jelentkeztek a ValóVilág 6. részébe (a legkisebb 4 hónapos a legidősebb 71 éves!)

[highlight]Megdöbbentő, hogy mekkora éhsége van az embereknek a magamutogatáshoz, és a szerepléshez. A VV6 villába 15 ezer ember jelentkezett.[/highlight] Az RTL Klub VV6 luxusvillájába rengetegen sz...

Itt a lét a tét - Indul a Való Világ 6.

Itt a lét a tét - Indul a Való Világ 6.

[highlight]A Való Világ újra várja a jelentkezőket a VV Villába.[/highlight] A Való Világnak ez lesz a 6. szériája. JELENTKEZÉS ITT Először 2002. szeptember 9-én került képernyőre, és decembe...

Luxusprostinak kellett VV Éva a görögöknek!

Luxusprostinak kellett VV Éva a görögöknek!

Csakhogy folytassuk a tegnapi balhés cikket VV Éváról, itt egy újabb adag megdöbbentő állítás botrányhősnőtől! VV Éva szerint luxusprostinak vitték Athénba a szépségversenyre.  Éva a Blikknek nyil...

VV Éva Athénban verte ki a biztosítékot, lejáratva ezzel hazánkat!

VV Éva Athénban verte ki a biztosítékot, lejáratva ezzel hazánkat!

VV Éva ismét beindult és nem hazudtolta meg magát. Ezúttal Athénban balhézott, ahova Miss Budapest- ként érkezett egy szépségversenyre. Részegen fenyegetőzött, verekedni akart. Nekiment a szerb ...

VV Éva hat számjegyű összegért cserébe szexelhetne

VV Éva hat számjegyű összegért cserébe szexelhetne

A mulatós zenész Barna Barnabás egy nem mindennapi ajánlattal üzent videón keresztül a botrányhősnő, VV Évának. A zenész egyik kedves ismerőse hat számjegyű összeget kínált fel Évának egy egyéjsz...

Szexszel szerez otthont magának VV Évi?

Szexszel szerez otthont magának VV Évi?

A legfrissebb hírek szerint VV Éva nehezen boldogul a való életben. A 30 éves nőt iszákos, zűrös életvitele miatt korábbi szállásadója, Tibor már nem fogadja be. Egy videó felvétel is igazolja, hog...

http://ujhazak.com