VV5: visszaengedik Cristofelt a Villába!

Való Világ 5: visszaengedik Cristofelt a Villába!


Cristofel nagyon kikészült attól, hogy kiesett a játékból és ez csak tovább romlott azzal, hogy Veronika maga alá került, és kis híján nekiugrott Eszternek Cris levele miatt. A levélben az állt, hogy az ügyvédnő és a kubia fiú szívesen összebújtak volna egymással, ha nincs Veronika.

Cristofel most nagyon szívesen visszamenne szerelméhez, hogy tisztázza magát és Veronikát ismét karjaiba zárhassa. Cris mellett kampányol több tízezer rajongója is a Facebook-on.

A Skalpvadász elmondta: Nagyon rosszul érzi magát, és nem fair, hogy nem tud kedvese mellett ébredni minden nap. Tudtára fogja adni, hogy vár rá, és senki nem léphet az ő helyébe! Minden erejével mellette fog kampányolni, és próbálja győzelemhez segíteni kintről.

A srác nagyon boldog, hogy már 50 ezerre nőtt azok száma, akik követelik, hogy visszatérhessen a villába. Ő is ezt szeretné és mivel a Való Világ a meglepetések játéka, reménykedik benne, hogy eljön az idő, amikor ismét megcsókolhatja Veronikát a villában.

VV5 kreatív főszerkesztője, Rubin Kristóf az Új Ász lapnak árulta el: nem zárják ki, hogy a kubai macsó visszatérjen majd vendégként a luxusbörtönbe. A játék szabályai alapján nincs rá mód, hogy visszamenjen a villába, akit már egyszer kiszavaztak a nézők. Ez tisztességtelen lenne a bent lévőkkel szemben is, mivel így Cristofel kétszer is küzdhetne a fődíjért, és az emelt díjas SMS-sel szavazók is biztosan felháborodnának emiatt. Cris lehetősége azonban megvan, hogy vendégként, akár hosszabb időre is visszahessen. Hir.ma

Hozzászólások

VV Veronika csontsoványra fogyott

VV Veronika csontsoványra fogyott

Megdöbbentő, hisz közel 14 kg-tól szabadult meg az ex- villalakó pár hét leforgása alatt. Elmondása szerint a sok stressz miatt estek le róla kilók, azonban akkor is aggasztóan néz ki a lány. Ráadás...

VV Alexa anyukája imádkozik lányáért

VV Alexa anyukája imádkozik lányáért

A VV6 - Alexája nem éppen szégyellős az első napok tanúsága szerint - anyukáját viszont meglepte ez. A Bors információi szerint, édesanyja sohasem látta meztelenkedni lányát, még zuhanyozás közben...

Íme az első hat villalakó

Íme az első hat villalakó

Az RTL 2 bemutatta az első hat játékost, akik a vasárnap estét már a luxus börtönben fogják tölteni. Sajnos már nem a nézők döntik el, hogy kik fognak kerülnek be a Való Világ 6 villájába, mivel a be...

Pár nap és indul a ValóVilág - Megvannak az új műsorvezetők, ingyen lehet majd szavazni, stb....

Pár nap és indul a ValóVilág - Megvannak az új műsorvezetők, ingyen lehet majd szavazni, stb....

[highlight]A ma délelőtti sajtótájékoztatón az RTLII csatorna mindent elárult a Való Világ 6-ról. [/highlight] Az RTLII bejelentette, hogy a vártnál lényegesebben hamarabb, már január 12-én elindul a...

15 ezren jelentkeztek a ValóVilág 6. részébe (a legkisebb 4 hónapos a legidősebb 71 éves!)

15 ezren jelentkeztek a ValóVilág 6. részébe (a legkisebb 4 hónapos a legidősebb 71 éves!)

[highlight]Megdöbbentő, hogy mekkora éhsége van az embereknek a magamutogatáshoz, és a szerepléshez. A VV6 villába 15 ezer ember jelentkezett.[/highlight] Az RTL Klub VV6 luxusvillájába rengetegen sz...

Itt a lét a tét - Indul a Való Világ 6.

Itt a lét a tét - Indul a Való Világ 6.

[highlight]A Való Világ újra várja a jelentkezőket a VV Villába.[/highlight] A Való Világnak ez lesz a 6. szériája. JELENTKEZÉS ITT Először 2002. szeptember 9-én került képernyőre, és decembe...

Luxusprostinak kellett VV Éva a görögöknek!

Luxusprostinak kellett VV Éva a görögöknek!

Csakhogy folytassuk a tegnapi balhés cikket VV Éváról, itt egy újabb adag megdöbbentő állítás botrányhősnőtől! VV Éva szerint luxusprostinak vitték Athénba a szépségversenyre.  Éva a Blikknek nyil...

VV Éva Athénban verte ki a biztosítékot, lejáratva ezzel hazánkat!

VV Éva Athénban verte ki a biztosítékot, lejáratva ezzel hazánkat!

VV Éva ismét beindult és nem hazudtolta meg magát. Ezúttal Athénban balhézott, ahova Miss Budapest- ként érkezett egy szépségversenyre. Részegen fenyegetőzött, verekedni akart. Nekiment a szerb ...

VV Éva hat számjegyű összegért cserébe szexelhetne

VV Éva hat számjegyű összegért cserébe szexelhetne

A mulatós zenész Barna Barnabás egy nem mindennapi ajánlattal üzent videón keresztül a botrányhősnő, VV Évának. A zenész egyik kedves ismerőse hat számjegyű összeget kínált fel Évának egy egyéjsz...

Szexszel szerez otthont magának VV Évi?

Szexszel szerez otthont magának VV Évi?

A legfrissebb hírek szerint VV Éva nehezen boldogul a való életben. A 30 éves nőt iszákos, zűrös életvitele miatt korábbi szállásadója, Tibor már nem fogadja be. Egy videó felvétel is igazolja, hog...

http://ujhazak.com