Váratlan döntés: Geszti Péter elhagyja az X-Faktort!

Az eddig minden évadban szereplő Geszti Péter négy év után elhagyja az X-Faktor műsorát, családi okokra hivatkozva.

Az RTL Klub Fókusz című műsorában, a népszerű mentor bejelentette váratlan döntését, hogy kiszáll a showból. Elmondása szerint, inkább két kislányát és feleségét szeretné mentorálni, és több időt velük tölteni illetve jövőre új zenei kihívásokat keres.

Geszti-PéterA mentor 2010-ben szerepelt először, mint a lányok mentora az X-Faktorban. A második évadban pedig a csapatok irányítása volt a feladata. A harmadik évad hozott igazi sikert számára, amikor az általa mentorált Oláh Gergő nyerte meg a tehetségkutatót. "Amikor Gergő győzött a harmadik évadban, utána bizony jó pár hétig, hónapig gondolkodtam azon, hogy elvállaljak-e még egy szezont, mert valóban egyébként mentorként nagyon nehezen tud az ember csúcsra jutni, ezt már látom" - mondta el Geszti a műsorban. Döntése azonban jónak bizonyult, hiszen Danics Dórával ismét nyertes mentor lett. Az egykori gyermekszínész, szövegíró, énekes szerint pedig a csúcson kell abbahagyni.

forrás:RTL Klub- Fókusz

Hozzászólások

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

A magánéleti botrányai tették tönkre a színész karrierjét.

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sztárok, akik nem jönnek ki jól egymással.

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Tíz sztár, aki teljesen hétköznapi munkával kezdte a karrierjét.

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Kinek sikerült, kinek nem sikerült visszatérnie a botrány után?

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Sztárok, akiket a saját rajongójuk gyilkolt meg féltékenység, csalódottság vagy az őrült rajongás miatt.

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Világsztárok, akikről nem is gondoltad volna, hogy vannak közös felmenőik.

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A karantén is tud meglepetéseket okozni, mert nem mindenki unatkozik, van aki alkot.

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Népszerű emberek, akik tragikus hirtelenséggel távoztak az élők sorából.

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Ezek a sztárok a filmipar nélkül is gazdagok lennének.

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Nicolas Cage, Cristiano Ronaldo, de Lenny Kravitz is magára maradt a csemetékkel.

http://ujhazak.com