Vilmos herceg szakítása

Komoly lépésre szánta el magát Vilmos herceg.

Vilmos herceg, a hírek szerint komoly bejelentésre készül. Úgy döntött, hogy szakítva a hagyományokkal és elhivatottságával, otthagyja a Brit Királyi Légierőt (RAF), kilép a kereső-kutató helikopteres alakulatból, mert képtelen hosszú heteket távol tölteni a családjától, gondolva itt a kötelező kiképzésekre. 69b556e0_af38_43fb_9932_c6aab3435e55_jpgNem beszélve arról, hogy a hadsereg elvonná őt, a havi egyszeri, de 24 órás szolgálat idején is, Katalin hercegné és a júliusban érkező kisbaba mellől, pont a legfontosabb időszakban. Ő családjával szeretné tölteni mindenképpen ezt az első időszakot!

Szereti a munkáját, jelezte Vilmos, de a sorrend már nála is változott, ma már: mindenekelőtt a család "szolgálata" az első, az ő feladata, és csak ezután következik a hivatás. Nem tud szétszakadni, és tudja, hogy Katalinnak az eddiginél nagyobb figyelemre és támogatásra lesz szüksége a szülés utáni pár hónapban, mellette van a helye minden pillanatban.

A herceg és a hercegné eddig is igen közel állt egymáshoz, az udvari források szerint, mondhatni Vilmos szinte a tenyerén hordozza feleségét, amióta kiderült, hogy Katalin állapotos. Ebben a helyzetben, Vilmos döntése mindenki számára teljességgel érthető, mely sokak szimpátiáját válthatja ki.

forrás: www.hirado.hu

Hozzászólások

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

A magánéleti botrányai tették tönkre a színész karrierjét.

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sztárok, akik nem jönnek ki jól egymással.

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Tíz sztár, aki teljesen hétköznapi munkával kezdte a karrierjét.

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Kinek sikerült, kinek nem sikerült visszatérnie a botrány után?

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Sztárok, akiket a saját rajongójuk gyilkolt meg féltékenység, csalódottság vagy az őrült rajongás miatt.

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Világsztárok, akikről nem is gondoltad volna, hogy vannak közös felmenőik.

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A karantén is tud meglepetéseket okozni, mert nem mindenki unatkozik, van aki alkot.

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Népszerű emberek, akik tragikus hirtelenséggel távoztak az élők sorából.

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Ezek a sztárok a filmipar nélkül is gazdagok lennének.

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Nicolas Cage, Cristiano Ronaldo, de Lenny Kravitz is magára maradt a csemetékkel.

http://ujhazak.com