Visszajött a halálból a legendás focista!

A visszavonult angol focista, Paul Gascoigne, ismertebb nevén „Gazza” újra élvezi az életet, miután alkoholfüggősége miatt elvonókúrán vett részt. Bár nem sok hiányzott hozzá, hogy a dolgok rosszra forduljanak.

Gazza az ITV1 Daybreak című műsorában elmondta, hogy végre jól érzi magát és izgatottan várja, hogy egy valóban rossz korszak után mit tartogat számára a jövő. Gazza arról is beszélt, hogy az orvosok komolyan aggódtak érte, attól féltek, hogy meg fog halni, mikor a kórházi kezelés során komoly méregtelenítésen esett túl, magyarán megvonták tőle az alkoholt. (Ez gyakran előfordul kemény alkoholistáknál, hiszen a szervezetük hozzászokik a napi bevitelhez.)

 

Gascoigne emlékszik arra a pillanatra, hogy mindenhonnan csövek lógnak ki belőle, miközben a feje fölött arról beszélnek, „valószínűleg nem sokáig húzza” – erre ő könyörögni kezdett, mondván, ne hagyják meghalni, mert nem lesz senki, aki a növényeit locsolná. „Fontosabbak voltak a növények, mint én. Közben a növények kiszenvedtek, én pedig megmenekültem” – mondta el Gascoigne.GazzaA futball-legendát kérdezték egykori pályatársáról is, George Bestről – Best 2005-ben halt meg súlyos alkoholizmus következtében, néhány nappal halála előtt pedig azt kérte, hogy az egyik angol újságban tegyék közzé a fényképét Ne halj meg úgy, mint én címmel. Gazza Best kapcsán így beszélt: „Áldja meg őt az Isten, a barátom volt, de azt hiszem, nem akarta igazán a gyógyulást. Én viszont mindent megteszek azért, hogy jobban legyek!”


Forrás: telegraph.co.uk, thesun.co.uk

Hozzászólások

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

A magánéleti botrányai tették tönkre a színész karrierjét.

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sztárok, akik nem jönnek ki jól egymással.

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Tíz sztár, aki teljesen hétköznapi munkával kezdte a karrierjét.

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Kinek sikerült, kinek nem sikerült visszatérnie a botrány után?

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Sztárok, akiket a saját rajongójuk gyilkolt meg féltékenység, csalódottság vagy az őrült rajongás miatt.

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Világsztárok, akikről nem is gondoltad volna, hogy vannak közös felmenőik.

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A karantén is tud meglepetéseket okozni, mert nem mindenki unatkozik, van aki alkot.

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Népszerű emberek, akik tragikus hirtelenséggel távoztak az élők sorából.

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Ezek a sztárok a filmipar nélkül is gazdagok lennének.

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Nicolas Cage, Cristiano Ronaldo, de Lenny Kravitz is magára maradt a csemetékkel.

http://ujhazak.com