Zalatnay megint gyanúsított lehet?

Zalatnay megint gyanúsított lehet? A Blikk írása szerint az énekesnő nyaka körül szorul a hurok és gyanusítottá válhat egy csalás miatti ügyben. A lap értesülései alapján Cininek többször is meg kellett volna jelennie a kapitányságon, ám ő ezt a felszólítások ellenére sem tette meg.

Zalatnay Sarolta

Mivel szerda reggel ismételten ez történt, a rendőrségnek lépnie kellett és ahol megtalálják a dívát, ott egyből őrizetbe is veszik. Zalatnay ellen jelenleg egy gazdasági bűncselekmény kapcsán folyik nyomozás. A feljelentést egy olyan magánszemély tette, akitől állítólag több millió forintot csalt ki. A feljelentő szerint a művésznő elég nagy lábon él ahhoz képest, hogy hány embertől kért kölcsön... hatalmas Mercedesszel jár, pazar körülmények között él, szép ruhákat, cipőket hord, mindene megvan, ami csak kellhet. A hitelező szerint ha megkérdezik Cinitőlm honnan van az autója, a ruhák, és a többi, szinte mindig ugyanazt mondja: kölcsönbe kaptam, nem az enyém, ajándék, ingyen volt. Nem titok, hogy korábban Zalatnay Sarolta már volt börtönben hasonló törvénysértés miatt: magánszemélyektől kért pénzt kölcsön, miközben magas megtérülést ígért nekik. A pénzt nem tudta visszaadni és az interneten is közzétett tárgyai sem kellettek senkinek. A hitelezőinél az volt az utolsó csepp, amikor látták, hogy TV szerepléseivel mennyit keres. Hir.ma

Hozzászólások

A nagyvilág húsz legellenszenvesebb híressége

A nagyvilág húsz legellenszenvesebb híressége

Ezeket az ismert embereket kedvelik a legkevésbé 2024-ben.

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

A magánéleti botrányai tették tönkre a színész karrierjét.

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sztárok, akik nem jönnek ki jól egymással.

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Tíz sztár, aki teljesen hétköznapi munkával kezdte a karrierjét.

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Kinek sikerült, kinek nem sikerült visszatérnie a botrány után?

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Sztárok, akiket a saját rajongójuk gyilkolt meg féltékenység, csalódottság vagy az őrült rajongás miatt.

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Világsztárok, akikről nem is gondoltad volna, hogy vannak közös felmenőik.

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A karantén is tud meglepetéseket okozni, mert nem mindenki unatkozik, van aki alkot.

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Népszerű emberek, akik tragikus hirtelenséggel távoztak az élők sorából.

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Ezek a sztárok a filmipar nélkül is gazdagok lennének.

http://ujhazak.com