Anya és fia hamis üvegvisszaváltó kuponokkal csalt ki több millió forintot egy áruháztól

Elfogták a rendőrök azt a nőt és fiát, akik több mint 3 millió forintot csaltak ki egy kiskunhalasi áruháztól az üvegvisszaváltó automatához gyártott hamis visszatérítési igazolásokkal - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság szerdán az MTI-vel.A tájékoztatás szerint a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság munkatársai feljelentés alapján kezdtek el intézkedni múlt pénteken, ennek során néhány órán belül sikerült azonosítani egy 70 éves nőt és 48 éves fiát, akik 2024 augusztusa óta folytatták csalássorozatukat.

Kezdetben nem visszaváltható üvegeket láttak el hamis vonalkódos címkékkel, majd visszaváltották azokat. Később a módszerüket megváltoztatták, otthon gyártott hamis kuponokat - úgynevezett vouchereket - használtak, amelyeket azután önkiszolgáló kasszánál váltottak be. Csak kisebb értékben vásároltak, így a fennmaradó összeget készpénzben kapták vissza.

A rendőrség a párost gyanúsítottként hallgatta ki, a bankszámláikon lévő pénzt lefoglalta. A nyomozás jelenleg is tart, a hatóság vizsgálja, hogy más üzletekben is követtek-e el hasonló bűncselekményeket.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Matrica helyett százezres lehúzás

Matrica helyett százezres lehúzás

Továbbra is mindennaposak Zala vármegyében az online csalások.

Adathalász csalások terjednek az MVM Next nevében

Adathalász csalások terjednek az MVM Next nevében

Az elmúlt időszakban megszaporodtak az MVM Next nevével visszaélő, SMS-üzenetek útján elkövetett, adathalász csalási kísérletek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Veszélyes lehet a távoli elérés

Veszélyes lehet a távoli elérés

Egy paksi férfit csaptak be ismeretlenek, két számlájáról közel 1,5 milliót utaltak el.

Törökből örökbe

Törökből örökbe

Kezelje fenntartással a túl jól hangzó ajánlatokat, hogy ne váljon csalók áldozatává!

A rendőrség soha nem kér ilyet

A rendőrség soha nem kér ilyet

Álrendőr csapott be egy kunmadarasi nyugdíjast.

Kamuhirdetésekkel csapta be áldozatait

Kamuhirdetésekkel csapta be áldozatait

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság befejezte a nyomozást azzal a salgótarjáni nővel szemben, aki több tucatnyi gyanútlan vásárlót károsított meg az interneten.

Bíróság elé állhatnak az unokázós csalók

Bíróság elé állhatnak az unokázós csalók

Amikor az unokázós csalók túl sok krimit néznek, de nem nézik végig.

Nem szívesség és nem munka a számlanyitás!

Nem szívesség és nem munka a számlanyitás!

Ne nyissanak senkinek bankszámlát, ne fogadjanak idegenek kérésére utalásokat a saját számlájukra, mert ezzel csalók tevékenységét segíthetik!

Hamis NAV-oldalakkal támadnak a csalók

Hamis NAV-oldalakkal támadnak a csalók

Hamis NAV-oldalakkal támadnak a csalók; aki e-mailben vagy SMS-ben kap tájékoztatást túlfizetésről, vagy ha a "NAV" a kártyaadatait kéri, az biztosan átverés, ne kattintson - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Lekapcsolták az „online piac-királynőt” Budaörsön

Lekapcsolták az „online piac-királynőt” Budaörsön

Online hirdetésekkel vert át vásárlókat egy 23 éves nő.

http://ujhazak.com