Nyirokmasszázs helyett átverés

A debreceni rendőrök őrizetbe vették azt a 30 éves nőt, aki a gyanú szerint 27 embert károsított meg.Tavaly májustól egymás után érkeztek a feljelentések a Debreceni Rendőrkapitányságra. A sértettek ugyanarról számoltak be, nyirokmasszázsra jelentkeztek egy nőnél, aki előleget kért tőlük, azonban az egyeztetett időpontok majdnem mindegyikét törölte, lemondta. A masszőr kezdetben magyarázkodott, ígérgetett és új időpontokat adott, később viszont egyszerűen nem válaszolt az üzenetekre, nem vette fel a telefont.


A debreceni nyomozók módszeresen kezdték felgöngyölíteni az ügyeket. Eddig közel 30 sértettet sikerült azonosítani, őket pár hónap leforgása alatt 3 millió forinttal károsította meg a masszőr. A rendőrök május 19-én 27 rendbeli csalás miatt hallgatták ki a nőt, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását, amit a bíróság elrendelt. Gyanú merült arra vonatkozólag is, hogy a károsultak száma nőni fog az eljárás során.

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Híres színésznek adta ki magát a romantikus csaló

Híres színésznek adta ki magát a romantikus csaló

Nem Keanu Reeves csapta az idős hölgynek a szelet.

Erkélyjelenet, de nem a klasszikus értelemben

Erkélyjelenet, de nem a klasszikus értelemben

Egy szolnoki idős asszonytól 2,7 millió forintot csaltak ki a bűnözők.

Bontsa a vonalat, és hívja vissza a rokonát!

Bontsa a vonalat, és hívja vissza a rokonát!

Az utóbbi időben ismét több idős ember vált az úgynevezett unokázós csalók célpontjává.

Kegyetlen átverés – rendőrkézen a csaló

Kegyetlen átverés – rendőrkézen a csaló

„A fia balesetet okozott. Három millió forintért kiengedik”.

A nagy „I” nyolc millió forintos kárt okozott

A nagy „I” nyolc millió forintos kárt okozott

Több mint 8 millió forintot utaltattak el maguknak a csalók egy cég számlájáról, miután hozzáférést szereztek annak számlázási adataihoz.

Budapesten fogták el az ál-adománygyűjtőket

Budapesten fogták el az ál-adománygyűjtőket

A tapolcai rendőrök őrizetbe vették a két román férfit, és kezdeményezték a letartóztatásukat.

Befektetési csalás távoli eléréssel

Befektetési csalás távoli eléréssel

Egy szekszárdi asszony egymilliós befizetése úszott el.

Elúszott nyaralás

Elúszott nyaralás

Internetes szállásfoglalás esetén is legyenek körültekintőek, mert a csalók nem pihennek!

A csalók akár ügyvédnek is kiadhatják magukat

A csalók akár ügyvédnek is kiadhatják magukat

Sokkoló hívásokkal keresték fel az időskorúakat az elmúlt napokban a vármegyében.

Álrendőrök fosztogatják a turistákat

Álrendőrök fosztogatják a turistákat

Egyre gyakoribb a hamis igazoltatás a népszerű turistacélpontokon.

http://ujhazak.com