Ukrajnából irányított online csalásokat elkövető callcenter-hálózat magyar résztvevőit fogták el

Elfogtak hat magyart, akik a gyanú szerint egy Ukrajnából irányított, magyar embereket célzó, online csalásokra szakosodott callcenter-hálózat résztvevői voltak - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) csütörtökön a rendőrség honlapján.A közleményben felidézték, hogy 2024 nyarán az ukrán és a magyar rendőrök közös együttműködés keretében léptek fel egy banki csalásokra szakosodott szervezett bűnözői csoport ellen, amelynek tagjai Magyarországon működő pénzintézet alkalmazottainak kiadva magukat szerezték meg magyar emberek bankszámláinak adatait, majd azokról utalásokat hajtottak végre, és ezzel 30 sértettnek összesen 360 millió forint kárt okoztak.

Azóta az ukrán rendőrök befejezték a nyomozást, és az ügyben már a vádemelés is megtörtént: mind a 41 eljárás alá vont embernek csalás miatt kell felelnie. Ezzel párhuzamosan sikerült felderíteni a callcenterhez köthető magyar elkövetőket is: a gyanú szerint az Ukrajnából irányított, hierarchikusan felépített és konspiratív módon működött szervezet hat magyar tagja a csalásokból befolyt pénzt Magyarországon tisztára mosta, majd visszajuttatta Ukrajnába.

A magyar oldal "meghatározó szereplői" az ukrán főszervező testvére, O. Erzsébet, annak férje, O. József, valamint ismerősük L. Csaba voltak. A két férfi strómanokat szervezett be az illegális üzletbe, akik a saját bankszámláikra érkező, bűncselekményből származó pénzt felvették, majd O. Józsefnek átadták. Az így tisztára mosott pénz Ukrajnába szállítását O. Erzsébet szervezte. A nyomozók három strómant azonosítottak, akiket a szervezőkkel együtt múlt kedd hajnalban fogtak el Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében.

Az O. házaspárnál az elfogás során zárjegy nélküli cigarettákat, valamint kábítószergyanús anyagokat találtak, továbbá több millió forintot és többezer eurót, valamint arany ékszereket foglaltak le, és vagyonvisszaszerzési eljárás keretében vizsgálják olyan ingatlanaikat és ingóságaikat, amelyek a bűncselekményből befolyt pénzből származhatnak.

A nyomozók mind a hat elkövetőt folytatólagosan elkövetett pénzmosással gyanúsították meg, a házaspárnak, valamint L. Csabának továbbá bűnszervezetben történt elkövetés miatt is kell felelniük. A strómanok szabadlábon védekezhetnek, a míg a többiek letartóztatását elrendelte a bíróság.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Ismét visszaéltek a rendőrség nevével

Ismét visszaéltek a rendőrség nevével

Ezúttal egy 63 éves veszprémi nő esett áldozatul, aki megadta bankkártyájának adatait.

Nem várt csomag

Nem várt csomag

Tartsa számon rendeléseit, előzze meg, hogy csalók áldozata legyen!

Negyvenkét sértettet vertek át online csalók

Negyvenkét sértettet vertek át online csalók

A Szekszárdi Rendőrkapitányságon befejezték a nyomozást, a négy elkövetőnek pénzmosás, üzletszerűen elkövetett csalás és személyes adattal visszaélés vétsége miatt kell felelnie.

A bírság nem SMS-ben érkezik

A bírság nem SMS-ben érkezik

Az online csalások elkövetői gyakran élnek vissza hivatalos szervek nevével annak érdekében, hogy bizalmat keltsenek és megtévesszék az állampolgárokat.

Ötvenezer euró volt a tét

Ötvenezer euró volt a tét

Egy ukrán bűnbanda akart pénz kicsalni egy idős férfitól Pécsett, de nem jártak sikerrel, öt ember kezén kattant a bilincs.

Nem kifizetődő az online csalás

Nem kifizetődő az online csalás

Országszerte több embert károsított meg a két csaló, akiket februárban fogtak el a fővárosi rendőrök.

Egyetlen telefonhívás, közel 10 millió a kár

Egyetlen telefonhívás, közel 10 millió a kár

Egy veszprémi nő csak a pénzét szerette volna megmenteni, végül a csalók számlájára utalta teljes megtakarítását.

Rábeszélték, átverték

Rábeszélték, átverték

A balatonkenesei sértett nem azt a terméket találta a csomagban, amit megrendelt.

Online vőlegénye verte át

Online vőlegénye verte át

Egy romantikus csaló hónapokig hitegetett házasság ígéretével egy nőt Zalában, aki több százezer forintot utalt át internetes szerelmének.

Harmincmilliós kár

Harmincmilliós kár

Ígéretes befektetési ajánlattal csalták lépre a bűnözők az idős férfit.

http://ujhazak.com