Klaus: a szakértői kormány kinevezése volt az egyetlen értelmes megoldás

A szakértői kormány kinevezése volt az egyetlen értelmes megoldása annak a belpolitikai válságnak, amely tavaly júniusban robbant ki Csehországban - állította Václav Klaus volt cseh köztársasági elnök szerdán a Prima kereskedelmi televíziónak adott újévi interjújában.

vkKlaus ezzel lényegében utódja, Milos Zeman oldalára állt, aki anélkül nevezte ki a Jirí Rusnok vezette cseh szakértői kormányt, hogy az bizalmat kapott volna a parlamenttől.

"A szakértői kormány kinevezése mint kényszermegoldás az egyetlen értelmes megoldás volt" - jelentette ki az exállamfő az interjúban. "Más megoldás nem is volt. A szerencsétlenség az, ami ehhez a helyzethez vezetett" - tette hozzá Klaus.

Csehországban tavaly júniusban annak következtében keletkezett belpolitikai válság, hogy a Petr Necas vezette jobbközép kormány korrupciógyanús ügyek és a kormányfő szerelmi botránya miatt lemondásra kényszerült.

Zeman júliusban nevezett ki úgynevezett szakértői kormányt Rusnokkal az élen, ez azonban nem kapta meg a parlament bizalmát, aminek következtében le kellett mondania. Ügyvezetőként azonban egészen az új, az októberi előre hozott választás alapján várhatóan januárban felálló kabinet megalakulásáig kormányoz.

Az új kormányt nagy valószínűséggel a Cseh Szociáldemokrata Párt, az Igen (ANO) mozgalom és a Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt koalíciója fogja megalakítani. A koalíciós szerződés aláírását január 6-ra tervezik.
Bohuslav Sobotka szociáldemokrata pártelnök, a kormányfői tisztség várományosa még a héten találkozik az államfővel, hogy bemutassa neki a miniszterjelöltek névsorát. Zeman jelezte, hogy bizonyos nevekkel kapcsolatban - például a védelmi miniszternek jelölt Martin Stropnickyvel - fenntartásai vannak, s nem kíván minden javaslatra automatikusan rábólintani. Sobotka néhány napja azt mondta, nem zárja ki, hogy ilyen esetben az új kormánykoalíció beperli Zemant az alkotmánybíróságon.

Zeman elődje, Václav Klaus a Prima televízióban azt állította, nem jó ötlet az államfő elleni esetleges per, mert ezzel Csehország "egy más világba kerülne".

Csehországban az államfő beperlése ugyanakkor nem előzmények nélküli. Magát Klaust is beperelte tavaly a szenátorok egy csoportja, mert szerintük a volt államfő tavaly év eleji, rendkívül széleskörű amnesztiája alkotmányellenes volt. Azt alkotmánybíróság a Klaus elleni beadványt azonban alaptalannak minősítette.

MTI

Hozzászólások

Virágokat fest a faluja összes házára a 90 éves cseh néni

Virágokat fest a faluja összes házára a 90 éves cseh néni

A kis falu összes házát, de még a kápolnát is csodaszéppé varázsolja a művész nagymama.

Erélyesen figyelmeztette a prágai amerikai nagykövetet a cseh államfő

Erélyesen figyelmeztette a prágai amerikai nagykövetet a cseh államfő

Erélyesen figyelmeztette az Egyesült Államok prágai nagykövetét a cseh államfő, amiért az megjegyzést tett Milos Zeman tervezett moszkvai útjára. "Nem tudom elképzelni, hogy a washingtoni cseh nagy...

Erélyesen beszólt a prágai amerikai nagykövetnek a cseh államfő

Erélyesen beszólt a prágai amerikai nagykövetnek a cseh államfő

Erélyesen beszólt az Egyesült Államok prágai nagykövetének Milos Zeman cseh államfő. "Nem tudom elképzelni, hogy a washingtoni cseh nagykövet tanácsot adna az amerikai elnöknek, hová utazzon. Külfö...

EP-választás - Megkezdődött az EP-választás Csehországban is

EP-választás - Megkezdődött az EP-választás Csehországban is

Megkezdődött az európai parlamenti választás pénteken délután Csehországban is. A csehek harmadszor választanak EP-képviselőket. A Csehországnak kijáró 21 EP-képviselői mandátumért 38 párt és mozga...

Nem mindig használják fel ésszerűen az uniós támogatásokat Csehországban

Nem mindig használják fel ésszerűen az uniós támogatásokat Csehországban

Nem titok, hogy nem mindig használják fel ésszerűen az európai uniós támogatásokat a tagországokban. A prágai sajtó szerint az ilyen esetek Csehországban sem ritkák. A Mladá Fronta Dnes című napila...

Prága javítaná a cseh-kínai kapcsolatokat

Prága javítaná a cseh-kínai kapcsolatokat

A cseh kormány szeretné javítani Prága és Peking viszonyát, lehetőségeket lát a cseh gazdaság számára, ezért a jövőben nem fogja bírálni Tibet kínai megszállását - közölte Bohuslav Sobotka cseh minisz...

Leginkább a szlovákokat, legkevésbé a romákat kedvelik a csehek

Leginkább a szlovákokat, legkevésbé a romákat kedvelik a csehek

Leginkább a szlovákokat, legkevésbé a romákat kedvelik a Csehországban élő nemzeti kisebbségek közül a csehek - derült ki abból az országos közvélemény-kutatásból, amelynek eredményét csütörtökön hozt...

Foghíjas lesz a részvétel a prágai Keleti Partnerség csúcstalálkozón

Foghíjas lesz a részvétel a prágai Keleti Partnerség csúcstalálkozón

Nem vesznek részt a Keleti Partnerség áprilisi prágai csúcskonferenciáján az Európai Unió legfőbb vezetői - közölte a Lidové Noviny című cseh napilap szerdán. Jirí Ovcácek elnöki szóvivő a lap értesül...

A cseh államfőnek nem tetszenek az alacsony védelmi kiadások

A cseh államfőnek nem tetszenek az alacsony védelmi kiadások

Nem tetszik Milos Zeman államfőnek, hogy Csehország egyre alacsonyabb összegeket költ a hadseregre, amely azonban még ezzel a pénzzel sem gazdálkodik ésszerűen. "A kölcsönösen garantált biztonság a...

Ukrán válság - A cseh államfő szerint a Krím esete olyan, mint Koszovóé volt

Ukrán válság - A cseh államfő szerint a Krím esete olyan, mint Koszovóé volt

Koszovó Szerbiától való elszakadásához hasonlította a mai krími helyzetet Milos Zeman cseh államfő pénteki nyilatkozatában, szerinte mindenkire egyforma szabályokat kell alkalmazni. "Van történelmi...

http://ujhazak.com