Újabb támogatás a hazai divat- és dizájnipari vállalkozásoknak

Tizenegy ígéretes divat- és dizájnipari projekt megvalósulásához biztosít üzleti képzést, szakmai mentorálást és befektetési lehetőséget egy új program. A szervezők célja, hogy az ágazat fellendítése érdekében hazánkban is létrehozzanak egy értékteremtő divat- és dizájnipari startup közösséget - hangzott el az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.Bata-Jakab Zsófia, a Magyar Divat & Design Ügynökség vezérigazgatója elmondta: a Startup Campus programmal kifejezetten a fiatal vállalkozók ötleteit szeretnék támogatni, felhívva a figyelmet arra, hogy a technológia jelentősége mennyire kiemelt ebben az ágazatban.

    
Hozzátette: a program felhívására idén rekordszámú, 61 jelentkező pályázott, közülük 11 nyerte el a továbblépési lehetőséget. A nyertes pályázók workshopokon és egyéni mentoráláson fognak részt venni, majd 15 millió forint kezdőtőkét kaphatnak. Beszélt arról is, hogy múlt héten jelent meg egy másik pályázat 10 milliárd forintos keretösszeggel. A felhívásra kis- és középvállalkozások jelentkezhetnek. A támogatással a kialakult nehéz helyzetben az újrakezdéskor versenyelőnyhöz juthatnak a tervezőik - tette hozzá.
   

Hangsúlyozta: a szektor szereplői a nemzetközi piacokon is megállják a helyüket; ahhoz, hogy a világjárvány okozta kihívások után is felvegyék a versenyt a tőkeerős nemzetközi szereplőkkel, magas szintű technológiai fejlesztésekre van szükségük. A vezérigazgató elmondta, hogy a divat- és dizájnszektort elsőként érintette a világjárvány, ezen termékek felvásárlása azonnal leállt. A hazai divat- és dizájnipari vállalkozások bevételének 80 százaléka exportból származott, ennek az átrendeződése már megkezdődött. Fontossá vált, hogy ebben a helyzetben támogatást kapjanak a szereplők.
    

A trendek kapcsán Bata-Jakab Zsófia elmondta: a következő időszakban előtérbe fog kerülni a fenntarthatóság a divatiparban. Kevesebb kollekciót fognak gyártani a tervezők és a vásárlók is tudatosabban fognak dönteni.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Ajándékötlet: az irodai laptop táskák mindig jó választást jelentenek

Ajándékötlet: az irodai laptop táskák mindig jó választást jelentenek

A laptop táskák evolúciója: Hogyan válasszunk stílusosan és funkcionalitást szem előtt tartva?

Hátizsákok az egész családnak – a legjobb modellek áttekintése

Hátizsákok az egész családnak – a legjobb modellek áttekintése

A hátizsák az egyik leghasznosabb és legpraktikusabb kiegészítő. Jól működik az iskolában, kiránduláson, kerékpározás közben és hegyi túrázás során. Természetesen minden a típusától és a rendeltetésétől függ, de mindenképpen érdemes hátizsákokkal ellátni az egész családot. Nézzük, kinél mi válhat be

Mely cipők elengedhetetlenek bármely nő ruhatárából?

Mely cipők elengedhetetlenek bármely nő ruhatárából?

A női cipők sokfélesége izgalmas, de néha zavarba ejtő lehet, ezért fontos, hogy legyenek olyan alapdarabjaink, melyek minden alkalomhoz passzolnak.

Kézitáskák, amelyeket minden stílusos nőnek be kell szereznie

Kézitáskák, amelyeket minden stílusos nőnek be kell szereznie

Kétségtelen, hogy a kézitáskák az egyik legfontosabb kiegészítők egy nő számára. Méretükből adódóan rendkívül feltűnőek is lehetnek, pont ezért jó kiegészítői bárminek, na meg praktikusak is. Az alábbiakban bemutatunk pár kézitáska- és strandtáskatípust, ami sosem fog kimenni a divatból, ezért bátra

Kertésznadrág – kinek tökéletes ez a fajta női farmer?

Kertésznadrág – kinek tökéletes ez a fajta női farmer?

Visszavonhatatlanul itt a jó idő, úgyhogy éppen aktuális kicsit átrendezni a gardróbszekrény tartalmát. Jöhetnek előre a lengébb, vékonyabb, szellősebb, rövidebb fazonok, és hátrébb sorolódhatnak az őszi/téli szezon kollekciói.

Színes női kapucnis pulóverek, amelyek tökéletesek a hideg téli napokra

Színes női kapucnis pulóverek, amelyek tökéletesek a hideg téli napokra

A kapucnis pulóverek kötelező darabjai a női ruhatáraknak, hiszen otthoni és munkahelyi viseletként egyaránt megállják a helyüket. Továbbá tökéletes választásnak bizonyulnak sportoláshoz is.

Női gumicsizmák – Mivel viseljük őket, hogy divatosak legyünk?

Női gumicsizmák – Mivel viseljük őket, hogy divatosak legyünk?

Nem csak szürke gumicsizma létezik ám!

Férfi bomber dzsekik – hogyan viseld idén ősszel?

Férfi bomber dzsekik – hogyan viseld idén ősszel?

A bomber dzsekik nagyon sokoldalúak, ezért nem hiányozhatnak egyetlen férfi gardróbjából sem.

Milyen felsőket viseljünk a női mom fit nadrággal?

Milyen felsőket viseljünk a női mom fit nadrággal?

A nők nagyon jól tudják, hogy a mom fit nadrágok nem kifejezetten az anyukáknak készültek, hanem a mai, trendi hölgyeknek, akik szeretik a csinos öltözködés a kényelem kombinációját. Ha azt gondoljuk, hogy ezek a nadrágok csakis a fiatalabb korosztálynak készülnek, akkor tévedünk, hiszen minden koro

Ismét divatba jöhet a férfiak sminkelése

Ismét divatba jöhet a férfiak sminkelése

Az ókorban még szokás volt a férfiak arcfestése, aminek megítélése az 1800-as években változott meg.

http://ujhazak.com