7 legfontosabb lecke az életben - ha megtanulod elfogadni őket, sokkal boldogabb leszel

Tetszik, vagy sem az életben vannak olyan leckék, íratlan szabályok, melyek bizony mindenkit érintenek. Nem számít a kor, a nem, a rang, egyszerűen senki sem lehet kivétel alóluk. Az élet egy igazi tanítómester és ha megpróbálunk jó tanulók lenni, akkor sokkal könnyebb dolgunk lesz. 



1. Az egészség az első: 
Biztos vagyok benne, hogy mindenki találkozott már ezzel az intelemmel, sajnos mégis az emberek java erre a területre fordítja legkevésbé figyelmét, ami azt illeti, még áldozni is képesek belőle, nem is keveset. Gyakran megesik, hogy kihagyunk étkezéseket, vagy éppen normál, tápanyagban gazdag ételek helyett inkább valami gyorsat és finomat vásárolunk valamilyen gyorsétteremből, esetleg édességekkel, energiaitalokkal próbáljuk meg helyettesíteni őket. Az alvás mennyiségre szintén nem szoktunk elég hangsúlyt fektetni, melynek idővel szintén komoly következményei lesznek. A mozgásszegény életmód és a stressz nem megfelelő kezelése is befogják nyújtani a számlát. Valahol tudjuk, hogy nem cselekszünk helyesen, hisz testünk ilyen életmód mellett nem él, hanem csak túlél, mégis döbbenten állunk, mikor a tüneteinkkel orvoshoz fordulunk, aki tudtunkra adja, hogy bizony testünk megbetegedett. Valahogy mindig azt hisszük, hogy rossz dolgok, csak másokkal történhetnek, ám valójában mindaz megtörténhet velünk is. Vigyáznunk kell testi-, és mentális egészségünkre egyaránt. Nem áldozhatjuk fel egészségünket azért, hogy éljünk, hiszen anélkül idővel képtelenné válunk arra, hogy létezzünk. Kétségtelen, hogy fontos határidőket tartani, teljesíteni, ám semmi sem lehet olyan fontos, mint saját jóllétünk, ez az alapja mindennek. 

2. Ne vedd természetesnek a kapcsolataidat: Ennek a leckének két oldala is van. Egy részéről sajnos idővel annyira természetesnek vesszük a párunkat, barátainkat, hogy már nem is teszünk túl sok erőfeszítést abba, hogy kifejezzük mennyire nagyra becsüljük őket az életünkben. Mintha csak azt hinnénk, hogy semmit sem kell tennünk azért, hogy ezek az emberek az életünkben maradjanak, mellettünk. Ám ez téved. Ahogy nekünk is, mindenkinek szüksége van a törődésre és arra, hogy érezze, hogy fontos. Időnként hangot kell adnunk érzelmeinknek és kifejezni őket. A másik oldala pedig. Bár kétségtelen, hogy egy ember életében létszükségletű az, hogy legyenek kapcsolatai. Legyen szó párkapcsolatról, barátságokról, mindenkinek szüksége van valakire, akivel megoszthatja belső világát, élményeit, terveit, örömét és bánatát. Csodálatos az, mikor megtaláljuk az erre megfelelő embereket. Ám tisztában kell lennünk azzal is, hogy nem fog mindenki végig kísérni minket utunkon. Lesznek, akik egészen sokáig, akár évtizedekig ott lesznek oldalunkon, ám lesznek olyanok is, akik csak néhány hónapig, legfeljebb néhány évig tartanak majd velünk. Ezért fontos, hogy mindig őrizzük meg igaz énünket, akármilyen kapcsolatba is kerülünk és ne csak egyetlen egy emberre alapozzuk életünket. Ha saját erőforrásokkal rendelkezünk, akkor nem fogjuk úgy érezni, hogy életünk értelmetlenné vált, miután valaki úgy döntött nem folytatja tovább velünk útját. 

3. A pénz szükséglet és nem egyenlő a boldogsággal: A pénz nagyon jó dolog és fantasztikus, mikor van is belőle bőven az embernek, hiszen rengeteg fejfájástól és aggodalom alól ment fel. Törekedni is kell rá, hogy legyen belőle minél több, ám sose keverjük össze az anyagiakat a boldogsággal. Aki azt hiszi ugyanis, hogy boldog lesz attól, hogy minél több pénzt felhalmoz, elhanyagolva közben a családját, kapcsolatait és minden mást, ami egykoron fontos volt számára, az nagyon téved. Noha a pénz segítségével könnyebben megvalósíthatóak régóta dédelgetett álmok, de mit ér, ha az út végén mindezt nem lesz kivel megosztani?! Törekedjünk rá, hogy jobbak legyünk, de sose feledjük el, hogy kik vagyunk valójában és mi is a valódi boldogság az életben. 

4. Légy megbízható: Az egyik legnagyobb elismerés az életben, mikor elérjük, hogy mások nekünk ajándékozzák bizalmukat. Sokan bele sem gondolnak mennyire erőteljes és különleges dolog ez, emellett pedig egy komoly felelősség is, hiszen amilyen nehezen nyerhető el valaki bizalma, annál könnyebb elveszíteni azt. Ha ígéreteket teszel, igyekezz mindig megtartani őket. Törekedj az egyenes, őszinte beszédre még akkor is, ha nem feltétlen lesz kellemes hallani őket a másik félnek. Próbálj minél tisztességesebb maradni és vállalj mindig felelősséget döntéseidért, cselekedeteidért. Megbízható embernek lenni egy csodálatos érték a mai világban, példáddal pedig segítheted a körülötted lévőket, útmutatásoddal jobbá teszed a világot. 

5. Értékeld, amid van: Néha igazságtalannak érezhetjük az életet, különösen akkor mikor látjuk másoknak megvan mindaz, amiről mi csak álmodozhatunk. Legyen szó egy nagyobb házról, tökéletesnek tűnő házasságról, családról, egy luxus autóról, jobb beosztásról, bármiről. Az igazság az, hogy mindig fogunk olyan emberekkel találkozni, akiknek sokkal több minden adatott meg, mint nekünk, ő maguk is találkoznak ilyen emberekkel. Ám olyanokkal is fogunk, akiknek sokkal kevesebb adatott meg, mint nekünk. Valahogy mindenki a saját szintjén nyomorog. Ám akármilyen savanyú néha a szőlő, mégis érdemes megbarátkozni helyzetünkkel és elkezdeni értékelni mindazt, amink van, hiszen semmi sem állandó. Ami most van, azt holnap könnyedén elveszthetjük. Tanuld meg értékelni azt, amit kaptál az élettől és próbálj meg arra törekedni, hogy ezekből hozd ki a legjobbat. 

6. Élj a jelenben: Ez is egy olyan dolog, amit valószínűleg már unásig hallhattál, de nagyon igaz. Mi emberek életünk nagy részét ugyanis a múltban éljük. Újra és újra végig nézzük emlékképeinket, akár tudatosan tesszük, akár nem. Képesek vagyunk szabadidőnket is azzal tölteni, hogy akár 5 évvel ezelőtt zajló vitákon gondolkodunk, hogyan kellett volna visszavágnunk, vagy miért nem csináltunk valamit másképpen. Időnk másik felét pedig azzal töltjük, hogy elképzeléseket szövünk a jövőbeli eseményekkel kapcsolatban. Vagy irracionális álmokat írunk, vagy aggodalommal eltöltő rémképeket vetítünk magunk elé, melyeknek esélye a megvalósulásra kb 0, hisz elég ritka az, ha valami elképzeléseink szerint történik. A való élet azonban itt zajlak, ebben a pillanatban, amikor olvasod ezt a cikket. Csupán a jelen pillanat az, ahol valójában tudsz cselekedni. Élj a lehetőséggel. 

7. Maradj mindig kíváncsi: Az az ember, aki azt hiszi, hogy mindent tud, nem tud valójában semmit sem, legalább is nagyon keveset az életről. Amint úgy érezzük valaminek mesterévé válunk és nekünk más bizony nincs mit tanulni, abban a pillanatban ragadunk meg egy szinten. Az igazság az, hogy minél nyitottabb és kíváncsibb maradsz, annál inkább fogod úgy érezni, hogy mennyi mindent nem láttál még a világból és ez teljesen rendben van, hiszen egy embernek nincs is arra módja, hogy mindent megtapasztaljon, akkor sem ha kétszáz évig élne. Ám ha mindig szomjas maradsz a tanulásra, új dolgok kipróbálására, más vélemények és nézetek meghallgatására, új helyek felfedezésére, ételek megkóstolására, annál gazdagabb és izgalmasabb életet fogsz majd élni. 

(forrás: makemebetter)

Hozzászólások

Energikus személy vagy, ha útközben iszod meg a első kávédat

Energikus személy vagy, ha útközben iszod meg a első kávédat

A személyiségedről mesél az, hogy hol szereted meginni az első kávédat.

Belső hang-teszt

Belső hang-teszt

Mit tanácsol a belső hangod a hétre?

Októberi életmódtanácsok

Októberi életmódtanácsok

Feladatok, amelyek által jobbá és boldogabbá teheted az életedet az ősz második havában.

Milyen állat vagy a lelked mélyén?

Milyen állat vagy a lelked mélyén?

Önismereti teszt, ami által jobban megértetheted a bensődet.

Dzsingisz kán félt a kutyáktól

Dzsingisz kán félt a kutyáktól

Ismerd meg a híres történelmi személyek legnagyobb félelmeit.

Ezt árulja el az, hogy mikor kelsz fel!

Ezt árulja el az, hogy mikor kelsz fel!

A személyiségedről mesél az, hogy hány órakor kelsz fel.

Ez hozhat negativitást az életedbe!

Ez hozhat negativitást az életedbe!

Amit először meglátsz a képen, az alapján kapod meg a neked szóló elemzést.

Fa-teszt

Fa-teszt

Ha választasz egy fát az alábbiak közül, akkor megkapod a svéd pszichológuscsoport elemzését.

Ez kell ahhoz, hogy változtatni tudj a személyiségeden!

Ez kell ahhoz, hogy változtatni tudj a személyiségeden!

Neked mit kellene megtanulnod a fejlődés érdekében?

A kedvenc macid elárulja, hogy milyen ember vagy a felszín alatt

A kedvenc macid elárulja, hogy milyen ember vagy a felszín alatt

Ismerd meg magad jobban!

http://ujhazak.com