9 jel az esküvőn, hogy a házasság nem fog sikerülni

Esküvőkkel foglalkozó szakemberek árulták el, hogy a jegyespár viselkedésében mik azok a momentumok, amik arra engednek következtetni, hogy a házasság bizony nem lesz hosszú életű.

Az esküvőszervezők, DJ-k, fotósok évi több ezer esküvőt követnek nyomon, szerveznek és több ezer fiatal párral találkoznak. A rengeteg esküvő során pedig idővel olyan tapasztalatokra tesznek szert, amikből megtudják mondani az éppen házasságot kötő párra milyen jövő vár és mik azok az intő jelek, amikre figyelni kell. Íme:

1. Amikor az eljegyzési gyűrű nem egészen az, aminek látszik.
Christian Lake ékszerész 30 éve van a szakmában és pályafutása alatt számos olyan esettel találkozott, amikor már az eljegyzési gyűrű körül is gondok adódtak. Volt olyan eset, hogy a menyasszonynak nem tetszett a gyűrű amit kapott, ezért a vőlegény tudta nélkül megváltoztatta. Az is emlékezetes volt, amikor az ex-menyasszonyának adott gyűrűt "használta" fel újra az úriember, de olyan is előfordult, hogy valaki olcsóbb követ próbált elpasszolni igaziként.

AAcz2jB.img2.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Amikor a vőlegény az esküvő reggelén, még mindig a legénybúcsúról beszél.


A New York-i fotós Dennis Kwan szerint, amikor az esküvő reggelén a vőlegény még mindig az éjszaka látott sztriptíztáncosokról beszél barátainak, ahelyett hogy a menyasszonyra koncentrálna és élete legnagyobb napjára, ott már érezhetően gondok adódhatnak.

AAcz7Lx.img3. A fotókon a menyasszony ahelyett, hogy a különleges pillanatot élvezné, inkább szupermodell szeretne lenni.

Kwan úgy érzi elveszti varázsát, amikor a menyasszony úgy szeretne tündökölni a fotókon, mintha most lépett volna le egy címlapról. Azok az igazán jól sikerült fotók, amikre ránézve az ember évek múlva is tudja miért vágott bele a házasságba.

AAcyNgp.img4. Amikor az egyik fél viselkedése könnyen zavarba hozza a másikat.

Egy New York-i zenekarvezető, több mint 15 éves tapasztalattal megérzi a bajt, amikor a pár egyik fele megalázó helyzetbe kerül. Amikor a vőlegény irányít és ezt ellenszenvesen teszi, a menyasszony pedig fagyott mosollyal az arcán ül és azt kívánja, bárcsak eltűnne... Ha ez a normál viselkedés náluk, mi lesz a későbbiekben számos nehézséggel való megküzdés során? - kérdezi a zenész.


AAcyS4e.img5. Amikor az első közös megjelenés "felejthető".

A házasságkötés pillanata felejthetetlen és ha ez nem tükröződik a házasuló szerelmes páron, ott probléma lehet később. Az esküvői fotós tapasztalata az, hogy minél több érzelem tükröződik a szerelmeseken, annál több esélye van a hosszú házasságnak.

6. A zenekar arra vár, hogy játsszon, de a pár még mindig nem tudja eldönteni, melyik szám szóljon.

Amikor egy pár vitái már az első tánc körül kibontakoznak az nem túl jó. A döntési képtelenség gyakran a félelem jele. Volt olyan eset, hogy a képtelen helyzetben a menyasszony már könnyekben tört ki, ami nem túl jó kezdet egy házassághoz.


AAcz2ry.img7. Amikor a házaspár választásai és döntései egyáltalán nincsenek szinkronban.

Amikor a menyasszony bohém ünnepséget szeretne , a vőlegény pedig egy teljesen hagyományos esküvőt és vérre menő vitákat folytatnak le erről, az sem túl sok jót jósol a jövőre nézve.

AAcyFl2.img8. A menyasszony és vőlegény nem egymással van elfoglalva a bulin.

Az újdonsült feleség a barátaival táncol, az ifjú férj pedig a saját barátaival italozik a bárban. Ha az ünneplés nem megy együtt, mi lesz majd később?

AAcz5dp.img9. A vőlegény vagy a menyasszony túl sokat iszik.

A mértéktelen ivászattal nagyon könnyen kellemetlen helyzetbe kerülhet a házaspár. Ráadásul tiszteletlenség azokkal a barátokkal és családtagokkal szemben, akik rengeteg munkát és energiát fektettek az esküvő megszervezésébe.

forrás: msn

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Varázsital mutathatja meg, hogy milyen változásra van szükséged

Varázsital mutathatja meg, hogy milyen változásra van szükséged

Melyik üveget választod?

Az egész napos pörgés után segít lelassítani a schemeren

Az egész napos pörgés után segít lelassítani a schemeren

A hollandok egy több évszázados szokással lazítanak a nap végén.

Szeptemberi borúlátás

Szeptemberi borúlátás

Mi hozhat negativitást az életedbe?

Ezekkel a jó tulajdonságokkal rendelkezhetsz, ha még a bútoroktól is bocsánatot kérsz

Ezekkel a jó tulajdonságokkal rendelkezhetsz, ha még a bútoroktól is bocsánatot kérsz

Mit árul el rólad a furcsának tűnő szokás?

Ezt ihatod kávé helyett, ha kevesebb koffeint vinnél be a szervezetedbe

Ezt ihatod kávé helyett, ha kevesebb koffeint vinnél be a szervezetedbe

A legjobb kávéhelyettesítők.

Szeptemberi feladatok

Szeptemberi feladatok

Életmódtanácsok az ősz első havára.

Őszi feladat

Őszi feladat

Mit kellene megtenned az évszakban?

Ezért szeretjük sokan az őszt!

Ezért szeretjük sokan az őszt!

Mi a legjobb az évszakban?

Mi az, amit még te sem kedvelsz magadban?

Mi az, amit még te sem kedvelsz magadban?

Amit először meglátsz a képen, az ad választ arra, hogy melyik tulajdonságodon szeretnél változtatni.

Ezt árulja el a frizurád a lelki állapotodról

Ezt árulja el a frizurád a lelki állapotodról

Mit mesél a hajad?

http://ujhazak.com