A depresszió legnagyobb útvesztői

"Most nincs kedvem semmihez sem. Inkább egyedül akarok lenni. Most inkább kihagynám." Sokan alábecsülik a depresszió okozta hangulatingadozásokat, azonban ha az embernek egymás után már túl sok rossz napja van, ott már érdemes cselekedni, mert a depresszió lassan, de biztosan teszi tönkre a személyt és az életét is. 

depi

A depresszió egy olyan mentális állapot, melyet általában a negatív élmények, vagy hirtelen sokk hatások, traumák eredményeznek. Az orvostudományban számon tartják a könnyebb és súlyosabb fajtáit is, azonban a kezelésénél mindkét esetben érdemes odafigyelni arra, hogy bizonyos csapdáiba ne essünk bele, különben könnyen zsákutcában köthetünk ki.

Az egyik legjellemzőbb vonás az elszigetelődés, mikor azt érezzük, hogy nem vágyunk senkinek a társaságára sem, inkább bezárkózunk gondolván, hogy nyugalomra lelünk.

Ezekben a szituációkban éppen az ellenkezője történik. Miután elüldöztünk mindenkit és jól magunkra csukjuk az ajtót, csak még rosszabbul érezzük magunkat, hiszen nem pozitív indíttatásból tettük, hanem negatív érzésektől és gondolatoktól vezérelve.Az ilyen események után általában az elmúlt éveken való elmélkedés következik, mely alatt nem a kellemes nosztalgiázás értendő, hanem a szóban forgó negatív élmények folyamatos újra játszása.

Bizonyított tény, hogy a múltban elszenvedett sérelmekre való visszaemlékezés, sokkal fájóbb visszatekintve, mint abban a pillanatban mikor megéltük, hiszen már egy nem létező dologról van szó, arról nem is beszélve, hogy ha negatív indíttatással vágunk bele, akkor sokkal rosszabbul éljük át újra az egészet. A motiváció hiánya nem csak az új tevékenységekbe való kezdésnél kezd el csökkenni, hanem azoknál a dolgoknál is, melyeket ezelőtt szabadidőnkben, vagy szimplán kedvtelésből csináltunk. Az ilyen tevékenységek halogatásával csak azt lehet elérni, hogy még kevesebb örömforrás legyen és még pocsékabb a közérzet.

A tipikus negatív gondolat mintákra tehát egyáltalán nem ajánlott hallgatni, mert átmenetileg jó ötletnek tűnhetnek, azonban egy ördögi körbe vezetve minket, még mélyebbre taszítanak a gyógyulás útjáról. Bármennyire nem vágyunk rá, szükségünk van a társaságra és az új élményekre, amik segítenek túllépni a múlton és olyan élményekkel ajándékoznak meg minket, melyekre sokkal szívesebben emlékezhetünk vissza.

 

Hozzászólások

Hétvégi életmódtanács

Hétvégi életmódtanács

Tedd jobbá az életedet!

Empatikusabbak azok, akik intenek a zebrán

Empatikusabbak azok, akik intenek a zebrán

A pszichológia szerint sokat elmond az emberről az, ha megköszöni, hogy átengedték az úton.

Ezért esik jól a friss levegőn sétálni télen

Ezért esik jól a friss levegőn sétálni télen

A meteorológusok szerint több ok miatt jó a hideg levegő.

Karácsonyi önismereti teszt

Karácsonyi önismereti teszt

Válaszolj az alábbi kérdésekre, majd olvasd el az eredményt!

Ettől lesz ünnepi hangulatod!

Ettől lesz ünnepi hangulatod!

Mi hozhatja meg a kedvedet?

Januári életmódtanács

Januári életmódtanács

Ezt kellene megfogadnod a hónapra.

Lelkiismeretes emberek, akik gyorsan sétálnak

Lelkiismeretes emberek, akik gyorsan sétálnak

Sokat elárul az emberről az, hogy milyen tempóban gyalogol.

2026-os feladat

2026-os feladat

Mi lesz a legfontosabb dolgod az évben?

Ebben lehet más 2026!

Ebben lehet más 2026!

Miben különbözhet a következő év a mostanitól?

Ne tégy felesleges ígéreteket és fogadalmak 2026-ra!

Ne tégy felesleges ígéreteket és fogadalmak 2026-ra!

Életmódtanácsok, hogy ne rontsd el az új évet.

http://ujhazak.com