A kutatás szerint a nők többet alszanak, mint a férfiak

Az alvási szokások egyénenként lehetnek eltérőek, ugyanakkor a nagy átlagot vizsgálva meglepő tényezőket és okokat fedeztek fel a kutatók egy tanulmányukban, melyben a nők és a férfiak alvásigényét térképezték fel. Az eredményekből kiderült, hogy a hölgyeknek több szunyókálásra van szükségük, amit jobb esetben be is tartanak. 

alvas_cikkbe


A két nem teljesen eltérően használja az agyát és másképp használja ki a funkcióit.

A férfiak inkább az egyszerűbb, letisztultabb logikát használják, míg a nők a bonyolultabbakat. Ebből következik az, hogy jobban kihasználják az agyukat, egyszerre számtalan dologra képesek gondolni és koncentrálni, amitől hamarabb kimerül az ember. Alvás közben az idegrendszer és az egész szervezet is nyugovóra tér, a szükséges 8 órás, folyamatos alvás lehetővé teszi, hogy reggelre kipihentem ébredhessen az agy is. A hölgyeknek pontosan ebből az okból kifolyólag van szükségük több alvásra, mint az erősebbik nemnek.

A kutatásból továbbá az is kiderült, hogy a nőknek edzettebb agyuk van, így idősebb korukban is később kezd el romlani a memóriájuk, koordinációs és koncentrációs készségük, míg a férfiaknak körülbelül 5 évvel korábban. A hölgyeknek kiemelten szükségük van a pihentető alvásra, ugyanis ennek hiányában könnyen ingerlékenyek, frusztráltak lesznek, melyért egy a vérben található interleukin-6 anyag emelkedése a felelős. Az anyag rövid távon csak az előzőekben említett kellemetlenségekért felelős, ugyanakkor hosszú távon és nagy mennyiségben olyan szív és érrendszeri betegségeket is okozhat, mint a stroke. Meggondolandó, hogy mennyi időt szánunk az alvásra, hiszen kihathat egész, elkövetkezendő életünkre is.

 

Hozzászólások

Hétvégi életmódtanács

Hétvégi életmódtanács

Tedd jobbá az életedet!

Empatikusabbak azok, akik intenek a zebrán

Empatikusabbak azok, akik intenek a zebrán

A pszichológia szerint sokat elmond az emberről az, ha megköszöni, hogy átengedték az úton.

Ezért esik jól a friss levegőn sétálni télen

Ezért esik jól a friss levegőn sétálni télen

A meteorológusok szerint több ok miatt jó a hideg levegő.

Karácsonyi önismereti teszt

Karácsonyi önismereti teszt

Válaszolj az alábbi kérdésekre, majd olvasd el az eredményt!

Ettől lesz ünnepi hangulatod!

Ettől lesz ünnepi hangulatod!

Mi hozhatja meg a kedvedet?

Januári életmódtanács

Januári életmódtanács

Ezt kellene megfogadnod a hónapra.

Lelkiismeretes emberek, akik gyorsan sétálnak

Lelkiismeretes emberek, akik gyorsan sétálnak

Sokat elárul az emberről az, hogy milyen tempóban gyalogol.

2026-os feladat

2026-os feladat

Mi lesz a legfontosabb dolgod az évben?

Ebben lehet más 2026!

Ebben lehet más 2026!

Miben különbözhet a következő év a mostanitól?

Ne tégy felesleges ígéreteket és fogadalmak 2026-ra!

Ne tégy felesleges ígéreteket és fogadalmak 2026-ra!

Életmódtanácsok, hogy ne rontsd el az új évet.

http://ujhazak.com