A leggyakoribb kifogások, ha nem akarunk dolgozni

Hasmenésre, temetésre, kiesett fogra, és másnaposságra fogjuk, hogy miért nem tudunk bemenni a munkahelyünkre.fogfajas-fajtai-300x233
Előfordulnak olyan napok, amikor úgy ébredünk, hogy semmi kedvünk bent ülni az irodában nyolc órát, mert esik az eső, vagy ellenkezőleg, szépen süt a nap.

Ha elhatároztuk, hogy ma kihúzzuk magunkat a munka alól, akkor még ki kell találnunk valami hihető kifogást a főnöknek, mert azt nem fogja elfogadni, hogy nincs kedvünk dolgozni.

Ha kreatív elmék vagyunk, akkor biztos kitalálunk valami egyedit, ám a legtöbben megmaradnak a hétköznapi kifogásoknál, amelyek közül a következőek a leggyakoribbak a főnökök, és beosztottak bevallása szerint:

Hasmenés, láz, influenza, fogfájás: Ennél komoly színészi tehetségre van szükségünk, hogy hihetően eljátsszuk, főleg a fogfájást, ami így szokott hangzani: „Kiefett a fogam, nem tudok moft bemenni, még befélni fe nagyon.”

Ez akkor lesz kitűnő kifogás, ha van egy megbízható orvos ismerősünk, aki megteszi nekünk azt a szívességet, hogy kiír. A hátránya ennek az, hogy a főnök számít rá, hogy legalább egyszer ezt a kifogást fogjuk felhasználni, ezért gyanakodni fog, akkor is, ha tényleg betegek vagyunk.

Temetés: Sajnos, természetes dolog, hogy életünkben néhányszor temetésre kell mennünk. Ha ezt használjuk kifogásként, akkor észben kell tartanunk, hogy napokkal előbb szólnunk kell a főnökünknek, hogy temetésre megyünk.

Természetesen arról sem szabad megfeledkezni, hogy egy rokont ne akarjunk többször „eltemetni”, és egyik napról a másikra se legyünk túl a gyászon!

Közlekedési kifogások: „Elakadtam a dugóban”, „Lejárt a bérletem, és nem tudtam újat venni, mert otthon hagytam a bankkártyámat…” és társai se ismeretlen kifogások a főnökök előtt. Budapesten ráadásul teljesen hihető, hogy elfüstölt a metró, felsővezetéket loptak a hévnél.

Ennek a kifogásnak is ez a legnagyobb előnye, hogy hihető, és ellenőrizhetetlen. A hátránya az, hogy nem lehet sokszor felhasználni, mert az gyanús lenne, és különben is a közlekedési akadály még nem jelenti azt, hogy késve nem mehetünk be a munkahelyünkre.

beingllBeteg gyerek: Igaz, hogy a legkegyetlenebb főnök sem fog behívni dolgozni, és akár az egész hetet otthon tölthetjük, mégis több a hátránya, mint az előnye!

Először is kell egy gyerek ahhoz, hogy ezt használjuk kifogásként. Másodszor csúnya dolog a saját csemeténket felhasználni ahhoz, hogy lógjunk. Harmadszor pedig előfordulhat, hogy a főnökünk lecserél minket egy olyan munkaerőre, akinek nincs gyereke.

Szerelő: „Várom a szerelőt, mert nincs áram/gáz/villany”. Ennek a kifogásnak is az a legnagyobb előnye, hogy ellenőrizhetetlen. A hátránya viszont az, hogy előre be kell jelenteni, mert a főnökünk nem fogja elhinni, hogy pont reggel kezdett szivárogni a gáz, ráadásul nem is lehet sokszor erre hivatkozva hiányozni a munkából.

Kulcsok: A főnökök szerinte ez a kifogás nagyon gyanús, főleg akkor, ha olyan bonyolult mesébe kezdünk, hogy „Lent hagytam a kulcsom az autóban, és a feleségem bezárt a lakásba, ezért meg kell várnom, amíg hazaér”. Az egyetlen előnye az, hogy a főnök ezt se fogja leellenőrizni.

Symbolique 2006Másnaposság: Főleg hétvége után hihető kifogás, ha úgy hívjuk fel a főnököt, hogy őszintén közöljük, iszonyatosan másnaposak vagyunk. A hátránya viszont az, hogy bizalmas viszonyban kell lennünk ahhoz a főnökünkkel, hogy ezt elmondjuk neki.

Egyéb indokok: Az emberi elme kifogyhatatlan, ezért igazán érdekes kifogásokat is gyárthatunk. Egyes főnökök hallottak már olyat, hogy az alkalmazottjuk azzal hívta fel őket, hogy „Az asszonynak most van peteérése. Ön is tudja, hogy milyen rég óta dolgozunk a baba-projekten”. Ennél sokkal krimibe illőbb a „Kihívtam a mentőket egy hajléktalanhoz, akiről kiderült, hogy bűnöző, úgyhogy most a rendőrségen vagyok”.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Karácsonyfa-teszt

Karácsonyfa-teszt

Amelyik karácsonyfa a legjobban tetszik, az árul el rólad fontos dolgokat.

Karácsonyi önismereti teszt

Karácsonyi önismereti teszt

Válassz egy lapot a neked szóló elemzésért!

Ilyen irányba változhat az életed 2025-ben!

Ilyen irányba változhat az életed 2025-ben!

A képen először meglátott állat alapján kiderül, hogy mire számíthatsz az évben.

Figyelj a pozitív kommunikációra a karácsonyi időszakban!

Figyelj a pozitív kommunikációra a karácsonyi időszakban!

Adventi életmódtanácsok.

Decemberi üzenet

Decemberi üzenet

Amit először meglátsz a képen, az alapján kapod meg a neked szóló tanácsot.

Ne csak az ünnepekkor találkozz a szeretteiddel!

Ne csak az ünnepekkor találkozz a szeretteiddel!

Életmódtanácsok az év végére.

Ezt árulja el rólad az, ahogy a tolat tartod

Ezt árulja el rólad az, ahogy a tolat tartod

Válaszd ki a rád jellemző tolltartást, majd olvasd el a neked szóló elemzést!

Tanulságos történtek arról, hogy miért érdemes alaposan átgondolni a karácsonyi ajándékozást

Tanulságos történtek arról, hogy miért érdemes alaposan átgondolni a karácsonyi ajándékozást

Internetes beszámolók a legkínosabb, legviccesebb karácsonyi ajándékokról.

Decemberi életmódtanácsok

Decemberi életmódtanácsok

Feladatok, amelyek által jobbá és boldogabbá teheted az életedet az év utolsó havában.

Milyen irányt vehet az életed 2025-ben?

Milyen irányt vehet az életed 2025-ben?

Válassz egy lapot a neked szóló tanácsért!

http://ujhazak.com