A legviccesebb dolgok, amelyeket kimerült anyukák tettek

Kínos szituációkat okozhat a kialvatlanság.babySzülőnek lenni nem móka és kacagás, hiszen az első időkben az anyukák és az apukák elfelejthetik a kipihentséget, ha a gyermekük az éjszaka közepén többször felébred, és napközben sem hagy egy perc nyugtot a szülőknek. A következő gyűjteményben olyan kialvatlanság szülte, vicces történeteket ismerhetünk meg, amelyet az anyukák meséltek el az egyik internetes oldalon.

1. „Annyira fáradt voltam, hogy nem emlékeztem a fiam nevére. A férjemtől kellett megkérdeznem.”

2. „Zuhanyzás után alsógatyát akartam adni a gyerekre. Majdnem elsírtam magam, amiért nem sikerült.”

3. „Amikor az éjszaka közepén kimentem a mosdóba, akkor nem értettem, hogy miért érzem úgy, hogy átázott a ruhám. Kiderült, hogy annyira fáradt voltam, hogy a WC helyett a kanapéra ültem le. Letoltam a nadrágomat, és úgy kezdtem pisilni, mint máskor.”

4. „A fiam még nem volt 2 éves, amikor érkezett a második gyermekem. Az első hét teljesen homályba veszett. Az egyik éjjel felkeltem, hogy megetessem a kicsit, ám a konyhából horkolásra hasonlító hangot hallottam. Amikor bementem, láttam, hogy elfelejtettem kivenni a nagyobbik gyereket az etetőszékből, ő pedig úgy aludt el, fejjel a spagettiben.”

5. „Nagyon erősen megszorítottam a férjem ágyékát, amikor fordult egyet, mert azt hittem, hogy a kisbabánk készül leesni az ágyról.”

6. „Csak egy hónapja voltam anyuka, amikor SMS-t írtam a férjemnek, hogy merre van. Ott feküdt mellettem.”

7. „A kanapén aludtam, amikor arra riadtam fel, hogy sír a gyerek. Körbenéztem, de kiderült, hogy nem a gyerek volt az, hanem a macska, aki nem értette, hogy mi történik.”

8. „Egy egész kosárra való szennyest sikerült összehajtogatnom.”tired9. „Amikor kiengedtek a kórházból, akkor rájöttem, hogy már két napja nem ettem. Sütöttem gofrit, de szirup helyett mosogatószert öntöttem rá.”

10. „Tejet öntöttem a cumisüvegbe, majd a kutyának kínáltam. Nagyjából 5 másodperc után jöttem rá, hogy nem a gyerekemet próbálom megetetni”

11. „Meg akartam ölelni a szerelőt, aki beállította nálunk az internetet. Olyan fáradt voltam, hogy mindenkit megöleltem, aki végre elment tőlünk. A szerelő úgy nézett rám, mintha megőrültem volna.”

12. „Úgy indultam el otthonról, hogy mind a két mellem kilógott a szoptatós melltartóból.”

13. „Kávé nélkül főztem kávét, de csak a második korty után jöttem rá, hogy forró vizet iszom.”

14. „Melltartóban és bugyiban szoptattam a nappaliban, amikor csengettek. Kimentem ajtót nyitni, és csak később jöttem rá, hogy a UPS futár miért nem nézett rám.”

15. „Amikor végre aludni mehettem, akkor lemostam a sminkem, kivettem a fülbevalóimat. Annyira kimerült voltam, hogy a vattát az ékszereim közé tettem, a fülbevalómat pedig kidobtam a kukába.”

16. „Egy hosszú éjszaka után el kellett rohannom a gyógyszertárba. Autóval mentem. Megálltam egy piros lámpánál, és vártam, hogy zöldre váltson. Úgy éreztem, hogy egy örökkévalóságig tart a várakozás. Amikor rám dudáltak, akkor dühösen beszóltam a másik autósnak, majd észrevettem, hogy nem lámpánál állok, hanem egy stop-táblánál.”

17. „ Az egyik éjszaka arra riadtam fel, hogy mindenki bent van a szobában, de a fiam sehol. Rémülten kiáltottam fel, hogy hol a gyerek. A férjem hozzám hajol, majd közölte, hogy éppen szoptatom.”mum18. „Kimentem az utcára, hogy berakjam a fiamat a gyerekülésbe. Ekkor jöttem rá, hogy nem vettem fel nadrágot.”

19. „Hajnali 3 órakor fejtem, majd kimentem a konyhába, és az egészet a lefolyóba öntöttem. Nem tudom, hogy miért tettem ezt.”

20. „Úgy akartam kinyitni a ház bejárati ajtaját, hogy a slusszkulccsal nyomogattam a nyitógombot.”

21. „Az éjszaka közepén felkeltem, hogy tisztába tegyem a kislányomat. Ezt úgy sikerült megoldanom, hogy a tiszta pelenkát a koszosra raktam.”

22. „Amikor végeztem a nagybevásárlással, akkor beraktam a kislányomat a gyerekülésbe, és elindultam. A megvásárolt holmi az áruház parkolójában maradt.”

23. „Hetek óta kialvatlan voltam, amikor az egyik este azt állítottam, hogy a gyerek azért sír, mert az apja elvette a pénzét. A férjem az ágyba kísért, másnap pedig jót nevettünk a szituáción.”

24. „A férjemhez mentem, és egy cumit tettem a szájába.”

25. „Amikor az egyik éjszaka közepén sírva riadt fel a babám, akkor ijedten indultam az ajtóhoz, mintha egy idegen kopogtatna rajta.”

26. „Egyfolytában állatorvosnak hívtam a gyerekorvost.”

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Az életed mely eseménye ismétlődhet meg 2025-ben?

Az életed mely eseménye ismétlődhet meg 2025-ben?

Mi és miért történhet meg veled újra?

Ezt a változást hozhatja 2025!

Ezt a változást hozhatja 2025!

Új munkát, második esélyt vagy valamilyen más változást hoz az életedbe az esztendő?

Mivel teheted tönkre a karácsonyt?

Mivel teheted tönkre a karácsonyt?

Elfelejtesz valakinek ajándékot venni, kapkodsz, közömbös leszel, vagy valami mással rontod el az ünnepet idén?

Erre lehet szükséged a boldogsághoz

Erre lehet szükséged a boldogsághoz

Most megtudhatod, hogy mi tehet boldoggá!

Ennyire lesz unalmas a 2025-ös év

Ennyire lesz unalmas a 2025-ös év

Ez a kép megmutatja, hogy mennyire lesz egyhangú az éved.

Karácsonyfa-teszt

Karácsonyfa-teszt

Amelyik karácsonyfa a legjobban tetszik, az árul el rólad fontos dolgokat.

Karácsonyi önismereti teszt

Karácsonyi önismereti teszt

Válassz egy lapot a neked szóló elemzésért!

Ilyen irányba változhat az életed 2025-ben!

Ilyen irányba változhat az életed 2025-ben!

A képen először meglátott állat alapján kiderül, hogy mire számíthatsz az évben.

Figyelj a pozitív kommunikációra a karácsonyi időszakban!

Figyelj a pozitív kommunikációra a karácsonyi időszakban!

Adventi életmódtanácsok.

Decemberi üzenet

Decemberi üzenet

Amit először meglátsz a képen, az alapján kapod meg a neked szóló tanácsot.

http://ujhazak.com