A nátha megelőzése és kezelése gyermekeknél

9245_betegsegMegkezdődött az iskola, a kicsik újra bekerültek a közösségbe. Ilyenkor gyakoribbak a megbetegedések. Érdemes megelőzni, illetve, ha már kialakult helyesen kezelni.

A gyerekeknél a legjellemzőbb a felső légúti hurutok kialakulása. A megfázást, a náthát a közhiedelemmel ellentétben nem a hideg levegő okozza, hanem a köhögések és tüsszögések által a levegőbe került vírusok. Ezek, a gyerekek orrában, valamint az orr-garat nyálkahártyán megtelepednek és meleg környezetben gyorsan szaporodnak. A vírushordozó személy, már a tünetek előtti, úgynevezett lappangási fázisban is fertőz.

Köztudott, hogy az orr feladata a légutak felé tartó kórokozók és szennyeződések visszatartása, aminek duzzanata után orrváladékozás jön létre. Amennyiben vízszerűen váladék folyik az orrból, az azt jelenti, hogy a kórokozóknak sikerült megtelepedniük. Nagy mennyiségű orrfolyás esetében az orrnyálkahártya megduzzad, a fülkürt elzáródása miatt nem szellőzik, tehát a dobüreg és a melléküregek is elzáródnak. A pangó váladék könnyen befertőződik, aminek következtében bakteriális fertőzés alakulhat ki. Az orr, orrmelléküregek, gége, garat, légcső és hörgők között semmi sem állja útját a fertőzésnek, így könnyen továbbterjedhetnek.

Gyakoriak ez által a középfülgyulladások, orr-mandulagyulladások. A náthás gyermek pár napon belül köhögni kezd, hörghurut és esetleg tüdőgyulladás alakulhat ki.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az orrmandula a hurutok miatt megnagyobbodik, ami orrlégzési nehezítettséget (éjszakai gátolt orrlégzést), fülpanaszokat okozhat. Nagy mennyiségű lenyelt váladék akár hányást és hasmenést is eredményezhet.

A nátha- vírusok védekezéséért az immunrendszer felelős, amely legyőzi a korábbról már ismert kórokozókat. Az egyszer már elkapott vírusra az immunrendszer emlékszik és a legközelebbi ilyen fertőzésnél már ellenállóbb lesz vele szemben. A védekezőrendszer fokozatosan alakul ki, körülbelül 7-8 éves korra már beáll a védekezőképesség, de a nagyszámú náthát okozó vírus miatt csak tinédzser korrá válik érezhetővé a hatás.

Fontos tudni, hogy a szövődmény mentes vírusfertőzések esetében nincs szükség antibiotikumos kezelésre.
A gyermekek szervezetét nagyon igénybe veszi az évszakokkal járó lehűlés, napfényhiány és a kevesebb vitamin tartalmú táplálék, ezáltal sokkal fogékonyabbak a megbetegedésekre. A kezelések lényege a fellépő tünetek csökkenése és a szövődmények kialakulásának megelőzése.

Megelőzés:

Közösségbe járó gyermeknek adhatóak immunerősítő szerek, fontosak a vitaminok és az, hogy minél több időt töltsön a friss levegőn.

Kerülendőek viszont azokat a zárt terek, ahol sok ember megfordul. Nyilván nem minden esetben kiküszöbölhető, de a higiéniás szabályok betartásával lehet védekezni.

A rendszeres kézmosás nagyon fontos, a gyerekekben ezt tudatosítani kell.

Adható a gyerkőcnek C-vitamin, amire ebben az időszakban fokozottabban szüksége van a szervezetnek.

Érdemes odafigyelni a kicsiknél az orrfújásra. Nagyon fontos, hogy megtanulják a helyes technikát. Amely kissé előrehajtott fejjel, először az egyik, majd a másik orrjárat kifújásával történik, miközben az éppen nem fújt orrlyukat befogjuk. Amennyiben nem történik meg ez helyesen az szövődményekhez vezethet, ilyen az arc- vagy a homloküreg-gyulladás.

Kezelés:

Amennyiben náthás a gyermek, ne engedjük közösségbe, tartsuk ágyban, ez segíti az immunrendszert és gyógyulást. Találjunk számára helyhez kötött elfoglaltságot.

Gyakran szellőztessünk rövid ideig abban a helyiségben, ahol a beteg tartózkodik. Ezáltal megakadályozzuk a baktériumok felszaporodását a légtérben.

Fontos, hogy igyon sok, lehetőleg meleg folyadékot. Ezzel enyhíthetjük az orrdugulást és megelőzhetjük a kiszáradást.

1-2 éves kórtól már inhaláltathatjuk a gyermeket. 2 liter forró vízbe 1 marék kamillát teszünk, majd felforraljuk, mikor csökkent a hőmérséklete 10-15 percig gőzölögtessük, úgy hogy a fejére kendőt terítünk.

Infralámpát is lehet használni, nagyon jó az orrüregek felmelegítésére, a lerakódott váladék felszakítására és a tünetek enyhítésére. A lámpa fényét az arc területére körülbelül 20cm távolságból 5-10percig irányítsuk, minimum napi három alakalommal.

Párásítsunk a lakásba, a fűtőtestre helyezett nagy felületű párologtató edénnyel melegpárát válthatunk ki vagy vizes törölköző használatával hidegpárát kapunk. Ezek használata ajánlott, hiszen a száraz levegő rossz hatással van a betegre.

Figyelni kell arra, hogy kapjon az orrán levegőt. Ennek érdekében gyakran és alaposan el kell távolítani az orrváladékot. A bőr kimaródását megelőzve kenjük be az orr körüli területet.

Mérjük gyakran a gyermek testhőmérsékletét, hiszen 38 Celsius fok felett gyógyszeresen és fizikálisan csillapítani kell a lázat.

Ezek mellett rengeteg vény nélküli szopogató tabletta kapható, amelyek enyhítik a tüneteket, valamit az orrcseppek is hasznosak lehetnek.

Amennyiben a víztiszta orrváladék sárgás, zöld színűvé válik, a gyermek belázasodik, fülfájás, illetve torokgyulladás jelentkezik, már bakteriális felülfertőzésről lehet beszélni, amely gyakran társul kezdetben száraz, majd hurutos köhögéssel, ilyen esetekben más kezelés szükséges, mindenképpen forduljunk a házi gyermekorvoshoz.

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Mi tehet boldoggá a nyáron?

Mi tehet boldoggá a nyáron?

Milyen változásra lehet szükséged?

Illat-teszt

Illat-teszt

A kedvenc illatod mesél a személyiségedről.

Ezen kellene változtatnod 2026 második felében

Ezen kellene változtatnod 2026 második felében

Életmódtanács a következő hónapokra.

Nyári személyiségteszt

Nyári személyiségteszt

Mit árul el rólad az, hogy mit szeretsz a legjobban az évszakban?

Júniusi életmódtanácsok

Júniusi életmódtanácsok

Engedd el ezeket a dolgokat a nyár első havában!

Nyári élmények

Nyári élmények

Ezeket a programokat kár lenne kihagyni az évszakból!

Erre figyelj a lelki egészség terén júniusban!

Erre figyelj a lelki egészség terén júniusban!

Mire lehet szükséged lelkileg?

Júniusi akadály

Júniusi akadály

Ezzel a nehézséggel küzdhetsz meg a hónapban.

Ezt jelenti a pszichológia szerint, ha a földet nézve jársz

Ezt jelenti a pszichológia szerint, ha a földet nézve jársz

A hangulatodról és a másokhoz való viszonyodról árulkodik a testbeszéded.

Engedd el, ami nincs hasznodra!

Engedd el, ami nincs hasznodra!

Júniusi életmódtanácsok, amelyek által jobbá teheted az életedet.

http://ujhazak.com