A nevetés ereje

Őszinte kacaj, csillogó szemek és mosoly a világra: ez a legfőbb jellemzője a gyermekek világának. Ahogy öregszünk, úgy felejtjük el ezt képességünket… A felnőtt élet velejárója, hogy egyre ritkábban közvetítünk önzetlen jókedvet mások irányába. Pedig a nevetés nem csak egészségesebbé, hanem boldogabbá is tesz bennünket!

mosoly

Egy angliai felmérés a nevetések számát vizsgálta, mely szerint a férfiak átlagosan tizenöt, a nők huszonkettő, míg a gyerekek naponta megközelítőleg négyszáz alkalommal nevetnek. Ez óriási különbség! Ha belegondolunk, mindenki tanúsíthatja, hogy egy szívből jövő nevetés fantasztikus hatással bír. Egy nagy nevetés ugyanis ellazítja az embert és átmenetileg a problémákat is feledteti velünk. Ma már tudományosan igazolt tény, hogy a nevetésnek rengeteg pozitív hatása van a szervezetünkre.

Többek közt, nevetés közben endorfin szabadul fel, ami amellett, hogy akár euforikus élményt is képes okozni, még a fájdalomérzetet is csökkenti. Sőt, még az immunrendszerünket is erősíti, arról nem is beszélve, hogy mennyivel vonzóbb egy mosolygós ember, mint egy búskomor.

nevetes3

Annak ellenére, hogy a nevetés része az egyetemes szókincsünknek, meglepően keveset tudunk a keletkezéséről. Egyes feltételezések szerint a nevetés a játékkal áll kapcsolatban, így könnyen magyarázható az a jelenség is, miszerint a felnőttek kevesebbet nevetnek. Jó esetben egy gyermek a gondatlanság és szabadság érzésében éli a mindennapjait, míg felnőttként minden nap egy küzdelem stresszel és rohanással tűzdelve. Ilyen környezetben valóban nem könnyű felhőtlenül nevetni, de próbálkozni fontos! Például nem járna nehézséggel többször visszamosolyogni a zöldségesre vagy a bolti eladóra, vagy néha jót nevetni a saját butaságainkon. Ha nyitottak vagyunk az élet pozitív oldalára, akkor biztosan több viszonzást kapunk, ami alapjaiban szebbé varázsolhatja a napjainkat. Érdekes tény, hogy míg a nevetés elfojtásában már mesterek vagyunk, hitelesen senki sem tud nevetést imitálni. Mi a magyarázat? Hát az, hogy a kacagás, egy önkéntelen folyamat, amit nem lehet megjátszani.

baba-mosoly-300x207

A kezdetek…

Először három-négy hónapos korba kezdenek el mosolyogni-nevetni az emberek, tehát jóval előbb, mint hogy beszélni tudnánk. Ebben a korban a nevetés és a sírás a legfontosabb kommunikációs eszköze egy babának. A babák ezekkel a jelzésekkel kérnek valamit, míg sírással a problémájukat próbálják kifejezni, addig a mosolygással elégedettségüket jelzik. A felnőttek is okkal mosolyognak: például ha szimpatikusnak szeretnének tűnni, vagy szeretnének valamit a másik féltől. Ezeket a szándékokat viszonylag könnyű átlátni, így a mosoly többnyire megmarad a kedvesség közvetlen kifejezőmódjának.

nevetés

Mi mit jelent?

Az emberi kacagás sok mindent elárul a jellemről. Kutatók megvizsgálták például a nevetés hangjait és az alábbi következtetésekre jutottak:

- HAHA: Akik az „A” magánhangzót ismételgetve nevetnek, azok nyílt, becsületes, izgalmat kedvelő emberek, bár olykor szeszélyes természetűek.

- HEHE: Az „E”-vel nevetők állítólag flegmetikus és melankólikus személyek szoktak lenni.

- HIHI: Az „I”-vel történő nevetés, leginkább a gyermekekre jellemző. Felnőttek közül a naiv, gyengéd, szégyenlős és határozatlan emberek jellemzője.

- HOHO: Az „O” magánhangzó hallatása a nagylelkűség és a merészség ismérve. Nem véletlen, hogy Télapóhoz is ezt a nevetést kapcsolták.

- HUHU: Az „U” hanggal nevetőket állítólag jobb elkerülni, mert a kutatások alapján az elvtelen emberek vihognak így.

Hozzászólások

Karácsonyi önismereti teszt

Karácsonyi önismereti teszt

Válaszolj az alábbi kérdésekre, majd olvasd el az eredményt!

Ettől lesz ünnepi hangulatod!

Ettől lesz ünnepi hangulatod!

Mi hozhatja meg a kedvedet?

Januári életmódtanács

Januári életmódtanács

Ezt kellene megfogadnod a hónapra.

Lelkiismeretes emberek, akik gyorsan sétálnak

Lelkiismeretes emberek, akik gyorsan sétálnak

Sokat elárul az emberről az, hogy milyen tempóban gyalogol.

2026-os feladat

2026-os feladat

Mi lesz a legfontosabb dolgod az évben?

Ebben lehet más 2026!

Ebben lehet más 2026!

Miben különbözhet a következő év a mostanitól?

Ne tégy felesleges ígéreteket és fogadalmak 2026-ra!

Ne tégy felesleges ígéreteket és fogadalmak 2026-ra!

Életmódtanácsok, hogy ne rontsd el az új évet.

Ez hiányzik a boldogságodhoz decemberben

Ez hiányzik a boldogságodhoz decemberben

Mire lenne szükséged?

2026-os életlecke

2026-os életlecke

Ezt kell megtanulnod azért, hogy jobbá váljon az életed!

Karácsonyi szimbólumteszt

Karácsonyi szimbólumteszt

Ismerd meg magad jobban!

http://ujhazak.com