A szülő is hibás, ha elhallgatja a jegyét a gyerek

Félelemből nem merik elmondani otthon a diákok, hogy milyen osztályzatot kaptak.
IMG_6157.preview
Ismerős jelenség az, amikor délután elkérjük a csemeténk ellenőrzőjét, hogy megnézzük, hogy milyen jegyeket is kapott az iskolában, és hogyan áll a különböző tantárgyakból. Ilyenkor többféleképpen is lejátszódhat a jelenet.

A legegyszerűbb esetben szó nélkül hozza az ellenőrző könyvet, mi pedig büszkén megdicsérhetjük, hogy milyen szépen teljesít az iskolában.

A másik szituáció lehet ugyanez, csak éppen a bizonyítványosztásnál döbbenünk meg, hogy miért kettes matematikából a gyerek, amikor a jegyei alapján négyesnek kellene lennie. Ilyenkor derül ki, hogy csak a jó jegyekről tudtunk.

A harmadik variáció, amikor hiába is kérjük a kis könyvet, mert a csemete sorra jön a kifogásokkal, hogy az iskolában hagyta, beszedte a tanár, vagy most éppen nem ér rá, mert rohan el valakihez, és majd holnap megmutatja.

A diákok és a jegyek eltitkolása már több évtizedes probléma a szülők és gyerekek között.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A diákok képesek különböző dolgot kitalálni csak azért, hogy eltüntessék az egyeseket, ketteseket. Ha kell, akkor képesek ehhez meghamisítani a naplót, és az egyest átírják négyesre, vagy beírnak maguknak néhány ötöst.

Amikor ezek kiderülnek, akkor rendszeresen jön a veszekedés, és a különböző szankciók, mint a tévé, internet megvonás, szobafogság, vagy az, hogy napokig nem szólunk a gyerekhez.

Ám ennyivel nem lehet megoldani ezt a problémát, mert a következő egyesnél meg fog ismétlődni az egész szituáció, ugyanis a diák ugyanúgy félni fog attól, hogy elmondja a rossz jegyet. Ezért muszáj kiderítenünk, hogy miért dönt úgy a gyermekünk, hogy inkább kockáztatja a lebukást, és a büntetést, ahelyett, hogy őszinte lenne!

A titkolózás hátterében állhat az, hogy szülőként azt éreztetjük a gyerekünkkel, hogy sokkal többet várunk el tőle, és ezért csalódást okoz nekünk, ha egyszer becsúszik egy egyes vagy kettes az ellenőrzőjébe.

Ha azt akarjuk, hogy a diák ne gondolja ezt, akkor ne a jegyet értékeljük, hanem azt, hogy mennyi erőt és energiát fektetett abba a gyermek, hogy például hármast kapjon, mert könnyű egy engedékeny tanárnál ötöst kapni, míg egy kemény tanárnál már a hármas is felér egy ötössel.

Fontos az is, hogy éreztessük a gyermekkel, hogy nekünk bármit elmondhat, nem kell titkolóznia. Ha esetleg problémája van az iskolában, akkor azt is nyugodtan megoszthatja velünk. Mindemellett azt is gondoljuk át, hogy mennyire irreális elvárásokat állítottunk a gyermekünk elé!

szuloitrening_800A jegyek eltitkolásának egy másik oka is lehet, ez pedig a fizikai erőszaktól való félelem, ugyanis a mai napig akad olyan diák, akit rendszeresen megütnek, megvernek, ha rossz jegyet kap. Ezek a történetek azokban is félelmet ébreszthetnek, akiket még sosem ütöttek meg a szülei.

Ebben az esetben elég csak az, hogy sose alkalmazzunk testi fenyítést egy rossz jegy miatt, és biztosítjuk a gyermekünket arról, hogy sohasem fordulhat elő az, hogy megütjük őt.

Többek között a jegyek eltitkolása ellen is, ma már egyre több helyen bevezették az e-ellenőrzőt és az e-naplót, amelynek az a lényege, hogy a diáknak már nincs ellenőrzője, tehát nem tud jegyeket hamisítani.

Ennél a rendszernél a szülő kap egy jelszót, amivel be tud lépni az internetes oldalra, és saját maga nézheti meg, hogy milyen jegyei vannak a gyermeknek.

Sokak szerint ez nem jó megoldás a problémára, hiszen csak tovább rombolja, az amúgy sem valami erős, szülő-gyermek bizalmat, ezért mindenképpen szükség van arra, hogy őszintén megbeszéljük a csemetével a problémákat, és, ha kell, akkor segítsünk neki a tanulásban.

(Forrás: divany.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Novemberi hibák

Novemberi hibák

Ezt ne kövesd el a hónapban?

Apróságok jelzik, hogy több egyedüllétre lenne szükséged

Apróságok jelzik, hogy több egyedüllétre lenne szükséged

Hét jel, ami arra utal, hogy nincs szükséged társaságra.

Nem nagy napokon, hanem unalmas szerdákon dől el az életünk

Nem nagy napokon, hanem unalmas szerdákon dől el az életünk

A pszichológusok szerint nem a nagy fogadalmak, hanem apró döntések formálják az életünket.

Halottak napi jó tanácsok

Halottak napi jó tanácsok

Így könnyítheted meg a megemlékezést.

Ebből a tesztből kiderülhet, hogy mit keresel az életben

Ebből a tesztből kiderülhet, hogy mit keresel az életben

Mire lenne szükséged még az idén?

A kedvenc bögréd mesél a személyiségedről

A kedvenc bögréd mesél a személyiségedről

Mit árul el az, hogy milyen bögréből szeretsz inni?

Ezek a dolgok akadályozhatnak a jó alvásban

Ezek a dolgok akadályozhatnak a jó alvásban

Vidd ki a hálószobából a mentális terhet jelentő eszközöket!

Lábfej-teszt

Lábfej-teszt

Milyen ember lehetsz a lábujjaid formája alapján?

Októberi fejlődés

Októberi fejlődés

Miben kellene változnod a hónapban?

Októberi életmódtanácsok

Októberi életmódtanácsok

Így hozhatod ki a legtöbbet a hónapból!

http://ujhazak.com