A vékony lányok titkai

A természetes vékonyság lehet örökölhető. Lehet, hogy valaki olyan családból származik, ahol mindenki nádszálkarcsú, ám, ha nélkülözi az egészséges életmódot és a sportot, akkor a gyorséttermek, chipsek, csokoládék és a rendszertelen élet bizony gyorsan nyomot hagy a testén, bőrén. Másrészt az is megfigyelhető, hogy a génjeik miatt vékony nők nem rohangálnak csokival, chipsszel a táskájukban, nem járnak mindennap gyorsétterembe dupla burgert magukba tömni. Titkaik tehát nekik is vannak, érdemes ellesni néhány trükkjüket.

Pszichológusok szerint a vékony nők úgynevezett nyugalmi viszonyt ápolnak az étellel. Nem azon jár egyfolytában az agyuk, mikor, mit és mennyit egyenek, mit kéne még napközben nassolni, nincsenek olyan gondolataik, mint „úgy megkívántam egy..." vagy „olyan jólesne most egy...". Ha előttük áll egy tálca tele süteménnyel, kivesznek egyet. Egyet. Majd ha újra kínálják őket, elhárítják azzal: köszönöm, már ettem egyet. Míg egy krónikus evő mit tenne? Eleve kettőt-hármat tenne a tányérjára, majd a következő kínálásnál szabadkozva ugyan, de ismét jó néhány darabot elfogyasztana. Hiszen vendégségben van, hiszen kínálják, csak nem sérthet meg valakit. És ha már úgyis ott az a nagy tálca finomság...

A természetesen vékony nőknek nem csak a genetikájuk, de az ételhez való viszonyuk, gondolkodásmódjuk is egészen más. Íme, néhány titok a természetesen vékony nők életéből. Nézzük, hogyan élnek, esznek a karcsú termetűek.

Tudják, mennyi az elég

Ha egy tízes skálán kellene értékelni a jóllakottság mértékét, a vékony nők csak addig esznek, míg elérik a 6-os, legfeljebb a 7-es szintet.

A legtöbben azonban legalább 8-as, de sokszor 10-es szintig eszünk. Vagyis addig, amíg már majd kipukkadunk, vagy amikor már érezzük, hogy tökéletesen tele van a hasunk. A vékony nők azonban leteszik az evőeszközt abban a percben, hogy az éhségérzetük elmúlt. Nem esznek tovább csak azért, mert finom, csak azért, mert van még a tányéron. Ettek, már nem éhesek, ennyi. Nagyon nehéz, de hatékony önkontroll.

Számukra az éhség nem igényel sürgősségi ellátást

vékony lány

A vékony nők konstatálják az éhséget, de nem rohannak azonnal csillapítani. Isznak egy csésze teát, egy nagy pohár vizet, majd végiggondolják, mit, milyen körülmények között is szeretnének enni. Jellemzően nem esznek rohanva, megadják a módját. Míg mások, akik erősen függnek az ételtől, rohannak a büfébe, étterembe, kifőzdébe. Esznek akkor is, ha azt csak kocsiban vagy a sarki péknél tudják intézni. A rohanós étkezés pedig ugye, nem számít.

Nem ismerik az emocionális evést

A vékony nők nem étellel gyógyítják magukat. Nem falnak csokit, ha elhagyta őket a párjuk, nem tortával jutalmazzák magukat, ha valamiben sikert értek el. Bánatukat nem falásrohamokkal csillapítják. Míg az átlag mit tesz? Ha jól akarja érezni magát, csokit vagy fagyit eszik - ráadásul mértéktelenül. Ez nem azt jelenti, hogy a vékonyak nem szeretnék a finom falatokat, netán minden édességet megvonnának maguktól. Ám az étel nem eszköz számukra. Amikor édességet vagy sós rágcsálnivalót fogyasztanak, kiélvezik az ízeket, és tudják, hogy egy szelet torta is bőven elegendő.

Ragaszkodnak a megszokásokhoz

A változatos étrend természetesen nagyon jó dolog, de csak akkor, ha nem túlságosan sokszínű. Ha túl sokféle ízt, aromát, textúrát hordunk össze mindennapi étrendünkben, az sajnos, túlevéshez vezethet. Természetesen a vékony nők is szeretik a változatosságot, de közben ragaszkodnak a szokásaikhoz. Vagyis reggelire, ebédre és vacsorára ugyanolyan típusú ételeket fogyasztanak. Nem esznek hétfő reggel rántottát, kedden müzlit, szer-dán pedig melegszendvicset. A reggelijük általában ugyanaz, például gabonapehely tejjel, de időnként adnak hozzá mag-féleséget, esetleg megbolondítják egy kis aszalt gyümölccsel. A változatosság gyönyörködtet, ám sajnos, gyakran hizlal is.

Mozgékonyak

Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy minden vékony nő fitneszőrült. Egyszerűen a vékonyaknak nem esik nehezükre a mozgás. Szívesen sétálnak, nem bánják, ha csak messzebb találnak parkolóhelyet, szeretik elvinni a gyereket játszótérre, akár még futkároznak, fociznak is vele, és kedvelik a kutyasétáltatás estéket is. Egy felmérés szerint az emberek hajlamosak túlbecsülni a napi mozgásadagjukat. Szinte hihetetlen, de aki nem jár rendszeresen mozogni, ráadásul irodai munkát végez, naponta akár 16-20 órát is eltölt üléssel és fekvéssel. Ez pedig nagyon sok.

Sokkal több gyümölcsöt esznek

És ez nem duma, 2006-ban az amerikai dietetikusok társasága kutatást végzett e témakörben, és bizony kiderült, hogy a vékony nők sokkal több gyümölcsöt fogyasztanak, mint a túlsúllyal rendelkezők. Nekik ugyanis egy alma tökéletes nass. A felmérés szerint naponta legalább kétszer, de inkább háromszor fogyasztanak gyümölcsöt a főétkezések között. Így természetesen elkerülik a cukros, zsíros snackeket.

Kerülik a szénsavas üdítőitalokat

Megfigyelte, hogy egy vékony nő milyen ritkán iszik kólát vagy más szénsavas üdítőt? Mivel a karcsúak nem eszik túl magukat, a szénsav marja a gyomrukat, nem is esik jól nekik. Ez persze nem azt jelenti, hogy kizárólag a vizet szeretik, bár kétségtelenül azt isznak a legtöbbet. Ám ezen kívül szívesen fogyasztanak szénsavmentes, rostos vagy 100%-os gyümölcsleveket. Kalória ugyan ezekben is van, de mivel töményebbek, kevesebb fogy belőlük. Hir.ma (olvasói beküldés)

Hozzászólások

Karácsonyi önismereti teszt

Karácsonyi önismereti teszt

Válaszolj az alábbi kérdésekre, majd olvasd el az eredményt!

Ettől lesz ünnepi hangulatod!

Ettől lesz ünnepi hangulatod!

Mi hozhatja meg a kedvedet?

Januári életmódtanács

Januári életmódtanács

Ezt kellene megfogadnod a hónapra.

Lelkiismeretes emberek, akik gyorsan sétálnak

Lelkiismeretes emberek, akik gyorsan sétálnak

Sokat elárul az emberről az, hogy milyen tempóban gyalogol.

2026-os feladat

2026-os feladat

Mi lesz a legfontosabb dolgod az évben?

Ebben lehet más 2026!

Ebben lehet más 2026!

Miben különbözhet a következő év a mostanitól?

Ne tégy felesleges ígéreteket és fogadalmak 2026-ra!

Ne tégy felesleges ígéreteket és fogadalmak 2026-ra!

Életmódtanácsok, hogy ne rontsd el az új évet.

Ez hiányzik a boldogságodhoz decemberben

Ez hiányzik a boldogságodhoz decemberben

Mire lenne szükséged?

2026-os életlecke

2026-os életlecke

Ezt kell megtanulnod azért, hogy jobbá váljon az életed!

Karácsonyi szimbólumteszt

Karácsonyi szimbólumteszt

Ismerd meg magad jobban!

http://ujhazak.com