Belépett a Bika a Merkúrba - A kézzel fogható dolgok fontosabbá válnak, mint az üres álmodozás

A mai napon belépett a Bika a Merkúrba és ott is fog állomásozni, egészen a hónap végéig. Ettől türelmesebbek, megfontoltabbak, praktikusabbak és aktívabbak leszünk a tettek mezején. 



A mai napon, 04.11-én belépett a Bika a Merkúr uralmába. Ott fog tartózkodni, egészen 04.30-ig, tehát a következő hetekben intenzíven ki leszünk téve az együttes hatásaiknak. A Bikára jellemző vonások fogják jellemezni a kommunikációnkat és gondolkodásunkat is, melyek együttesen befolyásolják majd a cselekedeteinket, valamint a döntéseinket is. Az ábrándozások és könnyed tervezgetések ideje lejárt.

A Bikát kizárólag a kézzel fogható, érzékszerveivel megtapasztalható dolgok érdeklik. Figyelmét egy helyre koncentrálja és ott teljes erőkifejtéssel cselekszik is. Nem kapkod, nem rohan, komótosan és megfontoltan gondolkodik, dönt és cselekszik, azonban ha letette valami mellett a voksát, akkor totál erőbedobással, egyenletesen és kitartóan dolgozik az ügyön, a cél elérése érdekében. Alapos, hiszen fél eredményekkel nem éri be. A Bika számára kiemelkedően fontos a minőség, ezt pedig nem csak az élet élvezete közben kamatoztatja, hanem a munkájában is. 

Kommunikációnkra jellemző lehet, hogy igyekszünk a lényegre törni. Kevésbé van hangulatunk az idealista, rózsaszín álomvilágot idéző témákkal foglalkozni. Noha türelmesebbek vagyunk, közben kevésbé nyitottak mások reformáló ötleteire és elképzeléseire. Belső késztetést érzünk rá, hogy felálljunk a székről és cselekedjünk, felerősödik bennünk az ébredő természet hívó szava is, ezek miatt nehezebben viseljük a sok szellemi munkával, kevés fizikai tevékenységgel járó feladatok elvégzését. Jellemző lehet a makacsság, más gondolatainak figyelmen kívül hagyása, mely szíthat némi feszültséget a hétköznapi életben és a kapcsolatainkban is. Remek időszakot nyújt az anyagiakkal való foglalkozásra, ugyanakkor érdemes kétszer is megfontolni, hogy mire költjük a pénzünket. Ilyenkor a felesleges vásárlásra, tárgyak felhalmozására való késztetés is erősebbé válhat, fontos tehát a tudatosság jegyében megmaradni. Kemény munka mellett, lazításra és a természettel való kapcsolódásra is remek időszak, hiszen a Bika ezeknek is a nagy mestere. Frusztráltság esetén, ajánlott több időt a szabadban tölteni és ott programokat szervezni szeretteinkkel, barátainkkal. 




(forrás: boldsky)

Hozzászólások

Karácsonyi önismereti teszt

Karácsonyi önismereti teszt

Válaszolj az alábbi kérdésekre, majd olvasd el az eredményt!

Ettől lesz ünnepi hangulatod!

Ettől lesz ünnepi hangulatod!

Mi hozhatja meg a kedvedet?

Januári életmódtanács

Januári életmódtanács

Ezt kellene megfogadnod a hónapra.

Lelkiismeretes emberek, akik gyorsan sétálnak

Lelkiismeretes emberek, akik gyorsan sétálnak

Sokat elárul az emberről az, hogy milyen tempóban gyalogol.

2026-os feladat

2026-os feladat

Mi lesz a legfontosabb dolgod az évben?

Ebben lehet más 2026!

Ebben lehet más 2026!

Miben különbözhet a következő év a mostanitól?

Ne tégy felesleges ígéreteket és fogadalmak 2026-ra!

Ne tégy felesleges ígéreteket és fogadalmak 2026-ra!

Életmódtanácsok, hogy ne rontsd el az új évet.

Ez hiányzik a boldogságodhoz decemberben

Ez hiányzik a boldogságodhoz decemberben

Mire lenne szükséged?

2026-os életlecke

2026-os életlecke

Ezt kell megtanulnod azért, hogy jobbá váljon az életed!

Karácsonyi szimbólumteszt

Karácsonyi szimbólumteszt

Ismerd meg magad jobban!

http://ujhazak.com