Emberek milliói még hat órát sem alszanak

Brit kutatók szerint a magas jövedelműek mélyebben és nyugodtabban alszanak, mint az alacsony jövedelműek.


sleepy-at-workEmberek milliói küzdenek azzal, hogy eleget tudjanak aludni, persze ez az egészségüket is kockáztatja. Ötből két brit még a tudósok szerinti testi és lelki jóléthez szükséges hat órát sem alszik egy éjszaka. Ez a szám az elmúlt három évben csak nőtt. Háromból egy csupán öt-hat órát, de tény, hogy háromnegyedük hét órát vagy annál kevesebbet pihen.

A Daily Mail szerint a britek csaknem felét a stressz és az aggodalom tartja fent éjszaka.

Több, mint ötezer ember alvási szokásait kutatták, melyből kiderül, hogy egy átlagos brit este 11:15-kor fekszik le, és 6 óra 35 perc elteltével ébred. Ami kevés, hisz az egészséges pihenéshez a tudósok szerint hét és fél óra szükséges. A Surrey Egyetem tudósai a hét elején számoltak be arról, hogy már hét nap rossz alvás több száz génnek árthat, melyek az immunrendszerért, a stresszért és a gyulladásért felelősek. Dr. Chris Idzikowski, az Edinburghi Alvásközpont igazgatója szerint ezek a rossz alvási szokások aggodalomra adnak okot. Mint mondja, a félbeszakított alvási folyamat nem csak az életminőségre van hatással, hanem növeli a magas vérnyomás, a szívroham és az agyvérzés kockázatát. article-0-185BFD3C000005DC-465_306x423Az utóbbi évek tanulmányai mind arra a következtetésre jutottak, hogy a magasabb a halálozási arány azoknál, akik kevesebb, mint öt és fél órát, vagy többet, mint kilenc és fél órát alszanak. Ez még mindig nem világos, hogy miért van ez így, de tény, hogy az ember gondolkodási képessége már egy éjszakai rossz alvás után is romlik. Dr. Idzikowski szerint ez a tendencia részben az egyre növekvő elhízásnak is köszönhető, és a gazdasági helyzet sem segít. Hozzátette: "Ha az emberek elvesztik a munkájukat, az is hatással van az alvásukra, míg mások amiatt virrasztanak, nehogy kirúgják őket." A megkérdezettek 47 százaléka szerint a stressz és az aggodalom tartja ébren őket. Ez a szám a nők, főleg az egyedülálló nők körében magasabb: 54 illetve 57 százalék, míg a férfiaknál 40.

A tanulmány szerint a britek 22 százaléka szinte minden éjszaka rosszul alszik, és úgy tűnik, a férfiak jobb alvók, mint a nők, hisz 33 százalékuk jól alszik, ez a nők körében 22 %. A magas jövedelműek pihennek a legjobban: a 65.000 és 75.000 font között keresők (kb. 25 millió évente!) háromnegyede számolt be nyugodt alvásról, míg a 15.000 vagy kevesebb fontot keresők 10 százaléka kifejezetten rosszul alszik.

(forrás: mailonline)

Hozzászólások

Intelligencia-teszt

Intelligencia-teszt

Amit először meglátsz a lenti képen, az mutatja meg az intelligenciádat.

Ezt mutatja az, hogy mennyi kávét iszunk naponta!

Ezt mutatja az, hogy mennyi kávét iszunk naponta!

Mi jellemző azokra, akik egy, kettő-három, négy vagy több kávét fogyasztanak naponta?

Lépcső-teszt

Lépcső-teszt

A személyiséged rejtett titkait árulja el, hogy melyik lépcsőn indulnál el.

Tavaszi életmódtanácsok

Tavaszi életmódtanácsok

Így lehet csodálatos az évszak!

Hétvégi életmódtanács

Hétvégi életmódtanács

Válassz egy képet az üzenetért!

Milyen az életszemléleted?

Milyen az életszemléleted?

Ismerd meg magad alaposabban!

Erre lehet szüksége a lelkednek februárban

Erre lehet szüksége a lelkednek februárban

Mit igényelsz lelkileg a hónapban?

Ezt árulja el rólad a kedvenc fánkod!

Ezt árulja el rólad a kedvenc fánkod!

Rólad mit mesél a farsangi finomság?

Ez sokkolhat februárban!

Ez sokkolhat februárban!

Milyen érzelmi megpróbáltatásban lehet részed?

Februári változások

Februári változások

Milyen változás tehetné teljesebbé az életedet?

http://ujhazak.com