Fedezd fel a benned rejlő boszorkányt!

Válassz egy képet az alábbiak közül a neked szóló elemzésért!

Ha mindig is szeretted volna tudni, hogy milyen boszorkány lakozik benned, akkor a most következő játékos személyiségtesztből megtudhatod, ha a megérzésedre hallgatva, választasz egy seprűt az alábbi képek közül.1. seprű: Ha úgy érezted, hogy az első képet kell választanod, akkor ez azt árulja el rólad, hogy egy introvertált boszorkány lakozik benned. Ez azt jelenti, hogy szereted a hétköznapi életet, jól boldogulsz a monoton feladatokkal, takarítással, kerti munkával.

Az általad választott seprű alapján az is jellemző rád, hogy nem akarsz mindenképp emberek közt lenni, de azért szívesen segítesz másoknak és élvezed, ha társaságban lehetsz. Ugyanakkor az esetek többségében egyedül akarsz lenni. Imádsz elutazni a hegyekbe, hogy ott elmerülj a gondolataidba úgy, hogy abban bárki is megzavarna téged.

2. seprű: Ha az összes kép közül a másodikra esett a választásod, akkor ez alapján egy vándor boszorkány lakozik benned, ami azt árulja el rólad, hogy nem szereted a rutint, a szabályokat, ami miatt könnyen lehet, hogy gyakran váltasz munkahelyet. A munkára úgy tekintesz, hogy az egy igazi kreatív kihívás.

Az általad választott seprű alapján az is elmondható rólad, hogy gyakran utazol ismeretlen helyekre, szívesen fedezel fel más tájakat, kultúrákat, szokásokat, mert szereted bővíteni az egyébként is nagy a tudásodat.

3. seprű: Ha a belső hangodra hallgatva a harmadik képet választottad, akkor a döntésed alapján vállalkozó szellemű boszorkány lakozik benned, ami azt jelenti, hogy képes vagy kihozni a lehető legtöbbet az általad ismert lehetőségeidből, soha semmit nem bánsz meg, és imádsz új dolgokat kipróbálni.

Az általad választott seprű szerint a munkádban rendszeresen hasznodra válik a „mágikus erőd”, ami által képes vagy elkerülni a kockázatokat és a veszélyhelyzeteket. A szabadidődet szereted aktívan tölteni, kedveled a dinamikus sportokat, de még a varrás is kedvedre való időtöltés. Ugyanakkor szívesen vagy a barátaiddal, és arra is hajlandó vagy, hogy csak beüljetek valahova egy italra.

4. seprű: Ha a megérzésed azt súgta, hogy a negyedik képet kell választanod, akkor ez alapján elmondható rólad, hogy egy maximalista boszorkány rejlik benned. Ez abban mutatkozik meg, hogy például pontosan tudod, hogy minek hol a helye a lakásodban és rendbe tartasz magad körül mindent. Ugyanakkor nemcsak imádod a kifogástalan rendet, hanem el is várod másoktól, hogy fenntartsák azt.

Az általad választott seprű szerint, ha valamin dolgozol, vagy egy társaságot hoznál össze, akkor is biztos, hogy mindent megteszel a tökéletes siker érdekében. Rengeteg embert inspirálsz, ők pedig nem titkolják az irántad érzett csodálatukat és tiszteletüket.

5. seprű: Ha az ötödik lapra esett a választásod, akkor ez alapján elmondható rólad, hogy egy boszorkányvezér rejlik benned. Ez azt jelenti, hogy valószínűleg igazán kifejező az arcod és varázslatos az ékesszólásod. Biztos, hogy már másoknak is feltűnt, hogy képes vagy előre megjósolni a különféle eseményeket és helyzeteket.

Az általad választott seprű szerint rendkívül intelligens személy vagy, gyorsan felfedezed mások mondanivalójában az ellentmondásokat és a hamis érzelmeket. Nem kizárt, hogy ez az oka annak, hogy megválogatod, hogy kit engedsz közel magadhoz, mert a lelked mélyén megérzed, hogy ki az, akiben megbízhatsz, és kiben nem.

6. seprű: Ha a hatodik kép mellett döntöttél, akkor ez azt árulja el rólad, hogy egy álmodozó boszorkány lakozik benned. Ez azt jelenti, hogy nagyon szeretsz álmodozni, sőt, nem túlzás kijelenteni, hogy született lírai ember vagy.

Az általad választott seprű alapján az is jellemző rád, hogy megbízol azokban és a tudományukban, akik a közeledben vannak és veled dolgoznak valamin. Alapvetően szereted az embereket, akiknek képes vagy olvasni az arcukban és átérzed, amit gondolnak. Mindemellett számodra fontos a külső, ezért szívesen költesz a félretett pénzedből is a megfelelő öltözékre.7. seprű: Ha az összes kép közül a hetedikkel kapcsolatban fogott el az az érzés, hogy azt kell választanod, akkor ez azt árulja el rólad, hogy egy boszorkánymentor rejlik benned, ugyanis valahogy teljesen másképpen látod és érzékeled az embereket.

Az általad választott seprű szerint meggyőződésed, hogy egy kapcsolatban nincs fontosabb a bizalomnál, éppen ezért képtelen vagy megbocsátani annak, aki hűtlen volt hozzád, függetlenül attól, hogy milyen kapcsolatban álltok.

Te rendelkezel a világegyetemtől kapott tudással, valamint tanítói képességgel, ezért szeretsz azokkal dolgozni, akik igazi példaképként gondolnak rád.

8. seprű: Amennyiben a nyolcas kép fogott meg, akkor ez alapján elmondható rólad, hogy egy uralkodó boszorkány lakozik benned. Ez azt jelenti, hogy képes vagy az érzelmekre hatva befolyásolni az embereket, akikkel egyébként nagyon jó kapcsolatot ápolsz.

Az általad választott seprű szerint az is jellemző rád, hogy bár remek vezetői képességekkel rendelkezel, mégis inkább olyan személy vagy, aki sokszor mások érdekeit fontosabbnak tartja a sajátjainál. Ennek eredményeként hiába uralkodsz mások érzelme felett, mert végül te leszel a nélkülöző, aki azt nézi, hogy mások mennyire jól érzik magukat.

9. seprű: Ha a kilencedik kép ragadta meg a tekintetedet, akkor ez alapján elmondható rólad, hogy egy boszorkánymágus lakozik benned. Ez azt jelenti, hogy az érdeklődésed alapjaiban tér el a legtöbb emberétől, mondhatni, a nagy átlagtól. Jellemző rád, hogy könnyen tudsz alkalmazkodni az új körülményekhez és az életben bekövetkező változásokhoz.

Az általad választott seprű szerint az is elmondható rólad, hogy olyan erővel rendelkezel, aminek hála nem szoktál a megfelelő pillanatra várni, hanem egyedül oldasz meg minden felmerülő problémát és attól sem rémülsz meg, hogy úttörőként viselkedj.

 

10. seprű: Ha az összes kép közül az utolsóra esett a választásod, akkor ez alapján egy vadóc boszorkány lakozik benned, ami azt jelenti, hogy könnyen meglátod a hamisságot és közhelyeket a kapcsolatokban.

Az általad választott seprű szerint amikor társaságban vagy, és ott egy kisebb vita alakul ki, akkor biztos, hogy megtalálod a módját annak, hogy elmondd a véleményedet, és beavasd a többieket a nézeteidbe és elveidbe. Mindemellett az is jellemző rád, hogy rosszul viseled mások fölényességét, így előfordul, hogy nyers vagy.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Mivel teheted tönkre a karácsonyt?

Mivel teheted tönkre a karácsonyt?

Elfelejtesz valakinek ajándékot venni, kapkodsz, közömbös leszel, vagy valami mással rontod el az ünnepet idén?

Erre lehet szükséged a boldogsághoz

Erre lehet szükséged a boldogsághoz

Most megtudhatod, hogy mi tehet boldoggá!

Ennyire lesz unalmas a 2025-ös év

Ennyire lesz unalmas a 2025-ös év

Ez a kép megmutatja, hogy mennyire lesz egyhangú az éved.

Karácsonyfa-teszt

Karácsonyfa-teszt

Amelyik karácsonyfa a legjobban tetszik, az árul el rólad fontos dolgokat.

Karácsonyi önismereti teszt

Karácsonyi önismereti teszt

Válassz egy lapot a neked szóló elemzésért!

Ilyen irányba változhat az életed 2025-ben!

Ilyen irányba változhat az életed 2025-ben!

A képen először meglátott állat alapján kiderül, hogy mire számíthatsz az évben.

Figyelj a pozitív kommunikációra a karácsonyi időszakban!

Figyelj a pozitív kommunikációra a karácsonyi időszakban!

Adventi életmódtanácsok.

Decemberi üzenet

Decemberi üzenet

Amit először meglátsz a képen, az alapján kapod meg a neked szóló tanácsot.

Ne csak az ünnepekkor találkozz a szeretteiddel!

Ne csak az ünnepekkor találkozz a szeretteiddel!

Életmódtanácsok az év végére.

Ezt árulja el rólad az, ahogy a tolat tartod

Ezt árulja el rólad az, ahogy a tolat tartod

Válaszd ki a rád jellemző tolltartást, majd olvasd el a neked szóló elemzést!

http://ujhazak.com