Feszülten kapcsolódik a Hold a Marssal, extra nehéz nap következik - feszültség, düh, konfliktus (04.12)

Egy igazán nehéz napot hoz el számunkra a keddi Hold-Mars feszült találkozó. 



A keddi napunkat egy igen nehéz energia fogja befolyásolni, ami abból adódik, hogy a növő Hold és a Vízöntő jegyében állomásozó Mars, egy feszült fényszög kapcsolatot fog létrehozni. A kellemetlen hangulatú találkozó során, érzelmeink és belső indulataink egyszerre fognak a mélyből, a felszínre bugyogni és gyakorlatilag nyakon önteni minket. A Hold a lelkünket és érzelmi világunkat szimbolizálja többek között.

A Mars a megküzdési stratégiánkat, az indulataink megnyilvánulásának a módját, haragunkat, dühünket, valamint cselekedetünk módját. Jól látszik, hogy a két planéta teljesen eltérő szimbolikával rendelkezik, ezeknek az egymásnak feszülése tehát kifejezetten nehéz, változatos és megrázó lehet. Tovább árnyalja az esetet, hogy a Mars jelenleg a Vízöntő jegyében áll, melytől még vehemensebb, lázadóbb, csapongóbb és forrongóbb hangulatot kölcsönöz neki, eközben a Hold pedig az Oroszlán jegyében áll, aki szintén nem az érzelmes, empatikus vonásairól híres. 

Egy ilyen feszült kapcsolódás során, a negatívumok aktivizálódnak első körben bennünk. A régóta dédelgetett haragunk, dühünk, csalódottságunk. Felelevenednek azok az emlékek, ahol legyőzöttnek tituláltuk magunkat, ahol elbuktunk, ettől pedig haragunk további növekedésnek indulhat. Ha indulatainkat tovább táplálják a negatív érzelmeink, feszültségünk egyre nagyobbá válik, melynek aztán igazán nagy kihívás lesz parancsolni. A paprikás hangulatnak köszönhetően, megnő az esélye annak, hogy apróbb témákból is, hatalmas veszekedések szülessenek, melyek aztán szélsőséges irányba is elmehetnek. Kiemelten fontos elszámolni 10-ig, mielőtt reagálunk és fejben tartani, hogy ez a hatás egyformán mindenkinek nehéz. Ha képesek vagyunk megőrizni hidegvérünket a tudatosság jegyében, akkor sokat tanulhatunk magunkról ezen a napon. Felfedezhetjük régi sérelmeinket, hiányosságainkat, melyeken a későbbiekben dolgozni tudunk majd, így előnyt kovácsolhatunk a nehezebb hatások idején is. 

Hozzászólások

Hétvégi életmódtanács

Hétvégi életmódtanács

Tedd jobbá az életedet!

Empatikusabbak azok, akik intenek a zebrán

Empatikusabbak azok, akik intenek a zebrán

A pszichológia szerint sokat elmond az emberről az, ha megköszöni, hogy átengedték az úton.

Ezért esik jól a friss levegőn sétálni télen

Ezért esik jól a friss levegőn sétálni télen

A meteorológusok szerint több ok miatt jó a hideg levegő.

Karácsonyi önismereti teszt

Karácsonyi önismereti teszt

Válaszolj az alábbi kérdésekre, majd olvasd el az eredményt!

Ettől lesz ünnepi hangulatod!

Ettől lesz ünnepi hangulatod!

Mi hozhatja meg a kedvedet?

Januári életmódtanács

Januári életmódtanács

Ezt kellene megfogadnod a hónapra.

Lelkiismeretes emberek, akik gyorsan sétálnak

Lelkiismeretes emberek, akik gyorsan sétálnak

Sokat elárul az emberről az, hogy milyen tempóban gyalogol.

2026-os feladat

2026-os feladat

Mi lesz a legfontosabb dolgod az évben?

Ebben lehet más 2026!

Ebben lehet más 2026!

Miben különbözhet a következő év a mostanitól?

Ne tégy felesleges ígéreteket és fogadalmak 2026-ra!

Ne tégy felesleges ígéreteket és fogadalmak 2026-ra!

Életmódtanácsok, hogy ne rontsd el az új évet.

http://ujhazak.com