Görög légitársaság érkezik Budapestre

A Malév csődje miatt egyre több külföldi légitársaság jelezte, hogy egyrészt a Malév miatt keletkezett űr, másrészt pedig az általuk parlagon hagyott piac mielőbbi felélésének érdekében több repülőjáratot is indítanak Budapestre vagy a magyar főváros érintésével.

Amíg a magyar kormány nem teszi le az alapjait a korábban beígért új légitársaságnak, addig várhatóan hetente érkeznek majd olyan bejelentések, mint amilyent a görögországi Aegean társaság tett közzé néhány órával ezelőtt.

Az Aegean Airlines ugyanis úgy határozott, hogy 2012. március 9-től új, közvetlen járatokat indítanak Budapest és Athén között, amelyekkel elsősorban a Malév által lepattintott labdát kívánják tovább gurítani.

A frissen bejelentett járat a tervek szerint hetente négy alkalommal fog közlekedni. A gép az Aegean Airlines kiadott közleménye szerint minden hétfőn, szerdán, pénteken és vasárnap, tehát minden másnap indul majd az Athéni Nemzetközi Repülőtérről. Az indulás egységesen reggel 9 óra 15 perckor lesz, a visszaútra pedig délelőtt 11 óra 5 perckor szállnak fel a gépek Budapestről.

A járatokat az Aegean Airlines kivétel nélkül vadonatúj Airbus A320-as repülőgépekkel indítja, amelyek 168 üléses összes kapacitással rendelkeznek, mindez két osztálya osztottan. A fedélzeten az utasoknak térítésmentesen biztosítanak étkezést az utaskísérők, a fedélzeti szórakoztatórendszernek köszönhetően pedig hat zenecsatorna programjai közül választhatják majd ki a számukra legmegfelelőbbet.

Azok az utasok, akik szeretik a kényelmet és némi plusz összeg ellenében Business class jegyet váltanak, lényegesen kényelmesebb székeken utazhatnak és többféle menü, valamint minőségi görög borok közül választhatnak. A menetrend úgy került kialakításra, hogy az utasok továbbutazhassanak Görögország más részeire is.

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Mi az, amit még te sem kedvelsz magadban?

Mi az, amit még te sem kedvelsz magadban?

Amit először meglátsz a képen, az ad választ arra, hogy melyik tulajdonságodon szeretnél változtatni.

Ezt árulja el a frizurád a lelki állapotodról

Ezt árulja el a frizurád a lelki állapotodról

Mit mesél a hajad?

UV-maszkban mennek dolgozni a kínaiak a hőségben

UV-maszkban mennek dolgozni a kínaiak a hőségben

Egészen másképp védekeznek az emberek a 40 fok ellen Európán kívül.

Etikettszabályok a strandon

Etikettszabályok a strandon

Szakértők árulták el, hogy mit illik és mit nem.

Ez a teszt megmutathatja, hogy milyen változáson eshettél át 2026 első felében

Ez a teszt megmutathatja, hogy milyen változáson eshettél át 2026 első felében

Miben lettél más?

Augusztusi feladatok

Augusztusi feladatok

Életmódtanácsok a hónapra.

A HR-esek rémálma a „titkos utazás”

A HR-esek rémálma a „titkos utazás”

Egyre többen gondolják úgy, hogy a világ másik végéről is dolgozhatnak, ha home office-ban vannak.

Apró dolgokkal teheted igazivá a nyári reggeleket

Apró dolgokkal teheted igazivá a nyári reggeleket

Tedd különlegessé a napindítást!

Ezt üzenik a megérzéseid

Ezt üzenik a megérzéseid

Mit próbál sugallni a belső hangod?

Nem működik a zselatinos fogyasztóital

Nem működik a zselatinos fogyasztóital

Dr. Stephanie Widmer sürgősségi szakorvos magyarázta el, hogy miért hatástalan a TikTokon terjedő zselatinos ital, amit a „természet Ozempicjeként” emlegetnek.

http://ujhazak.com