Hogyan élj boldogan?
Nagyon sokszor feltesszük magunknak a kérdést, mit csinálok rosszul? Nos, a hozzáállásunkon nagyon sok múlik.
Rendkívül fontos, hogy a saját magunk útját járjuk és ne hasonlítsuk magunkat másokhoz. Egyáltalán nem kell mindenkinek megfelelnünk, sőt senkinek sem kötelező, illetve nincs is olyan, hogy egytől- egyig minden ember elismerne minket, tehát erre törekedni teljesen hasztalan. 2019 van, az emberek nagy része a virtuális valóság rabja, közösségi oldalak tömkelege nyomja a képünkbe nap mit nap a szebbnél szebb, tökéletes testű, gazdag, híres, gondtalan és felhőtlenül boldog eberek fotóit és bejegyzéseit. Ez egy látszat valóság, azaz nem tudjuk mi rejlik a képek hátterében. Senki nem fogja kiposztolni, amint a éppen szörnyű rosszul néz ki, épp veszekszik a férjével, azon gondolkozik hogyan gazdálkodja ki a kiadásait. Ezt megtartják maguknak. Tisztában kell lennünk azonban azzal, hogy mindenkinek vannak problémái, saját harcai, rossz pillanatai, hatalmas hibái és tökéletlenségei. Szóval ne kezdjünk el azon keseregni, hogy másoknak hogyan lehet tökéletes és boldog, gondtalan életük, senkinek nincs ilyen, csak azt nem tolja az arcunkba. Soha ne kételkedjünk önmagunkban, ne hasonlítsuk magukat senkihez, ne legyenek illúzióink.
A legjobb, amit tehetünk, ha úgy élünk meg minden napot, mintha az az utolsó napunk lenne. Mert soha sem tudhatjuk kinek melyik lesz az utolsó. Azonban mégis úgy álljunk az élethez, mintha az örökké tartana. Az a baj a boldogságot csak tervezgetjük, eltudjuk képzelni sokszor, hogy majd adott élethelyzetben azok leszünk, na de ma? Az éltben nincsenek főpróbák, minden élesben megy, nincs visszatekerés, előre ugrás, szünet gomb, de újraindítás sincs. Nem szabad félnünk a holnaptól a jövőtől, mégis milyen abszurd dolog félni valamitől, ami még meg sem történt, és nem tudjuk milyen lesz. Bízzunk magunkban, a boldog jövőnkben. Álljunk pozitívan a élethez. A múlton sem érdemes rágódni, azt megváltoztatni már úgysem vagyunk képesek. Ne keseregjünk azon, hogy mi volt, csupán tanuljunk belőle, vonjuk le a következtetéseinket, építsük a tapasztalásokkal a személyiségünket és tanuljunk a hibáinkból. Tanuljunk a múltból, engedjük el és és lépjünk tovább!
El kell fogadnunk magunkat úgy, ahogy vagyunk! Sajnos alapvető emberi tulajdonság, hogy folyamatosan elégedetlenek vagyunk. Sosem tartjuk magunkat elég jónak, mert még le kellene adni pár kilót, fodrászhoz menni, többet sportolni és még ezernyi dolog, amitől szebbnek és jobbnak gondolnánk magunkat, pedig fontos lenni szeretni magunkat olyannak, amilyenek jelenleg vagyunk. Minden hibánkkal és együtt. Nem vagyunk képesek több szeretet befogadni, mint amennyit adunk. Ne szabjunk magunknak semmi olyan feltételt, aminek teljesülnie kellene, ahhoz, hogy hajlandóak legyünk elfogadni önmagunkat. Hogyan várhatnánk el másoktól, hogy szeressenek minket, ha mi magunk sem szeretjük magunkat?
Ne halogassunk! Semmi értelme a halogatásnak, ugyanis nem ismerjük a jövőt, nem tudjuk lesz-e bármire lehetőségünk. A legjobb, ha úgy vélekedünk, most cseleszünk, mert most van a legjobb idő rá. Mindegy merre indulunk, a lényeg, hogy minden lépésünk a célunk felé vigyen. Hátra felé soha ne lépjünk, megállni sem szabad, feladni tilos! Nem lesz minden egyszerű, egyszer nyerünk, egyszer vesztünk, de legalább a játszmában vagyunk. Haladunk, nem csak vágyakozunk és várunk. Tudjuk mit szeretnénk? Akkor hajrá!
A munkához a legtöbb embert úgy áll hozzá, hogy megtesszük, amit szükséges. Kibírjuk azt a 8 órát, megcsináljuk, amit muszáj, majd letesszük a lantot és haza megyünk majd holnap folytatjuk. A probléma az, hogy ez egy alkalmazotti hozzáállás. Egy megrekedt gondolatmenet. Megtenni nem a tőlünk telhetőt kell, hanem annyit, amennyit a munka elvégzése megkíván. Ez a tulajdonosi hozzáállás, a munkát el kell végezni, ha nem megy 8 óra alatt, akkor 9 óra alatt. Természetesen a munkaidőt nem tolhatjuk ki, ha vége van, de ez bármely feladatainkra érvényes lehet az életben.
Sokan azt hiszik, már eleget tanultak. Még többen, hogy már mindent tudnak. Soha nincs így. Az élet folyamatos fejlődést és tanulást igényel. Az agyat is karban kell tartani, hasznos és építő jellegű dolgokkal. A legtöbb ember az iskola elvégzése után eldönti, soha többé nem vesz a kezébe könyvet. A legbugyutább hozzáállás. Ezzel kudarcra ítéli magát, a tudása nagyon hamar elavul és talán észre sem veszi míg nem találja magát egy olyan helyzetben, amit nem képes megoldani. A folyamatos tanulás az előrejutást eredményezi.
A múltunk keserű emlékei, olyanok , mint a bennünk élő hernyó, amely a lelkünket, szívünket rágja. Minél tovább ott van, annál nagyobbra nő, és annál nagyobb fájdalmat okoz. Mindenkinek meg kell tudnunk bocsátani, aki valaha rosszat tett velünk. Saját magunknak is, ha hibáztunk. Amint a megbocsátás megtörténik a hernyóból csodálatos pillangó válik és tovább repül. Ha ezt nem tesszük meg örökre a sérelmeink rabjai leszünk, tehát megkeserítjük a jelenünket, jövőnket a múltunkkal. Soha sem azoknak teszünk jót, akiknek megbocsátunk, hanem saját magunknak. Tegyük meg magunknak ezt a szívességet és éljünk békében és boldogan.
Fontos a hála, mint életérzés. Semmit nem szabad magától értetendőnek gondolni. Legyünk minden nap hálásak azért, amink jelenleg van, a legapróbb dolgokért, a családunkért, az egészségért, mindenért. A hála titkos csatornákat nyit meg. Arra kell fókuszálnunk amin van, nem arra amin nincs. Ezzel sokat tehetünk a lelkünk egészségéért. Éljünk a jelenben, élvezzük azt. Legyenek természetesen céljaink, viszont legyünk hálásak azért, ami most van, amit eddig elértünk, azokért, akik mellettünk vannak.
Rendkívül fontos, hogy a saját magunk útját járjuk és ne hasonlítsuk magunkat másokhoz. Egyáltalán nem kell mindenkinek megfelelnünk, sőt senkinek sem kötelező, illetve nincs is olyan, hogy egytől- egyig minden ember elismerne minket, tehát erre törekedni teljesen hasztalan. 2019 van, az emberek nagy része a virtuális valóság rabja, közösségi oldalak tömkelege nyomja a képünkbe nap mit nap a szebbnél szebb, tökéletes testű, gazdag, híres, gondtalan és felhőtlenül boldog eberek fotóit és bejegyzéseit. Ez egy látszat valóság, azaz nem tudjuk mi rejlik a képek hátterében. Senki nem fogja kiposztolni, amint a éppen szörnyű rosszul néz ki, épp veszekszik a férjével, azon gondolkozik hogyan gazdálkodja ki a kiadásait. Ezt megtartják maguknak. Tisztában kell lennünk azonban azzal, hogy mindenkinek vannak problémái, saját harcai, rossz pillanatai, hatalmas hibái és tökéletlenségei. Szóval ne kezdjünk el azon keseregni, hogy másoknak hogyan lehet tökéletes és boldog, gondtalan életük, senkinek nincs ilyen, csak azt nem tolja az arcunkba. Soha ne kételkedjünk önmagunkban, ne hasonlítsuk magukat senkihez, ne legyenek illúzióink.
A legjobb, amit tehetünk, ha úgy élünk meg minden napot, mintha az az utolsó napunk lenne. Mert soha sem tudhatjuk kinek melyik lesz az utolsó. Azonban mégis úgy álljunk az élethez, mintha az örökké tartana. Az a baj a boldogságot csak tervezgetjük, eltudjuk képzelni sokszor, hogy majd adott élethelyzetben azok leszünk, na de ma? Az éltben nincsenek főpróbák, minden élesben megy, nincs visszatekerés, előre ugrás, szünet gomb, de újraindítás sincs. Nem szabad félnünk a holnaptól a jövőtől, mégis milyen abszurd dolog félni valamitől, ami még meg sem történt, és nem tudjuk milyen lesz. Bízzunk magunkban, a boldog jövőnkben. Álljunk pozitívan a élethez. A múlton sem érdemes rágódni, azt megváltoztatni már úgysem vagyunk képesek. Ne keseregjünk azon, hogy mi volt, csupán tanuljunk belőle, vonjuk le a következtetéseinket, építsük a tapasztalásokkal a személyiségünket és tanuljunk a hibáinkból. Tanuljunk a múltból, engedjük el és és lépjünk tovább!
El kell fogadnunk magunkat úgy, ahogy vagyunk! Sajnos alapvető emberi tulajdonság, hogy folyamatosan elégedetlenek vagyunk. Sosem tartjuk magunkat elég jónak, mert még le kellene adni pár kilót, fodrászhoz menni, többet sportolni és még ezernyi dolog, amitől szebbnek és jobbnak gondolnánk magunkat, pedig fontos lenni szeretni magunkat olyannak, amilyenek jelenleg vagyunk. Minden hibánkkal és együtt. Nem vagyunk képesek több szeretet befogadni, mint amennyit adunk. Ne szabjunk magunknak semmi olyan feltételt, aminek teljesülnie kellene, ahhoz, hogy hajlandóak legyünk elfogadni önmagunkat. Hogyan várhatnánk el másoktól, hogy szeressenek minket, ha mi magunk sem szeretjük magunkat?
Ne halogassunk! Semmi értelme a halogatásnak, ugyanis nem ismerjük a jövőt, nem tudjuk lesz-e bármire lehetőségünk. A legjobb, ha úgy vélekedünk, most cseleszünk, mert most van a legjobb idő rá. Mindegy merre indulunk, a lényeg, hogy minden lépésünk a célunk felé vigyen. Hátra felé soha ne lépjünk, megállni sem szabad, feladni tilos! Nem lesz minden egyszerű, egyszer nyerünk, egyszer vesztünk, de legalább a játszmában vagyunk. Haladunk, nem csak vágyakozunk és várunk. Tudjuk mit szeretnénk? Akkor hajrá!
A munkához a legtöbb embert úgy áll hozzá, hogy megtesszük, amit szükséges. Kibírjuk azt a 8 órát, megcsináljuk, amit muszáj, majd letesszük a lantot és haza megyünk majd holnap folytatjuk. A probléma az, hogy ez egy alkalmazotti hozzáállás. Egy megrekedt gondolatmenet. Megtenni nem a tőlünk telhetőt kell, hanem annyit, amennyit a munka elvégzése megkíván. Ez a tulajdonosi hozzáállás, a munkát el kell végezni, ha nem megy 8 óra alatt, akkor 9 óra alatt. Természetesen a munkaidőt nem tolhatjuk ki, ha vége van, de ez bármely feladatainkra érvényes lehet az életben.
Sokan azt hiszik, már eleget tanultak. Még többen, hogy már mindent tudnak. Soha nincs így. Az élet folyamatos fejlődést és tanulást igényel. Az agyat is karban kell tartani, hasznos és építő jellegű dolgokkal. A legtöbb ember az iskola elvégzése után eldönti, soha többé nem vesz a kezébe könyvet. A legbugyutább hozzáállás. Ezzel kudarcra ítéli magát, a tudása nagyon hamar elavul és talán észre sem veszi míg nem találja magát egy olyan helyzetben, amit nem képes megoldani. A folyamatos tanulás az előrejutást eredményezi.
A múltunk keserű emlékei, olyanok , mint a bennünk élő hernyó, amely a lelkünket, szívünket rágja. Minél tovább ott van, annál nagyobbra nő, és annál nagyobb fájdalmat okoz. Mindenkinek meg kell tudnunk bocsátani, aki valaha rosszat tett velünk. Saját magunknak is, ha hibáztunk. Amint a megbocsátás megtörténik a hernyóból csodálatos pillangó válik és tovább repül. Ha ezt nem tesszük meg örökre a sérelmeink rabjai leszünk, tehát megkeserítjük a jelenünket, jövőnket a múltunkkal. Soha sem azoknak teszünk jót, akiknek megbocsátunk, hanem saját magunknak. Tegyük meg magunknak ezt a szívességet és éljünk békében és boldogan.
Fontos a hála, mint életérzés. Semmit nem szabad magától értetendőnek gondolni. Legyünk minden nap hálásak azért, amink jelenleg van, a legapróbb dolgokért, a családunkért, az egészségért, mindenért. A hála titkos csatornákat nyit meg. Arra kell fókuszálnunk amin van, nem arra amin nincs. Ezzel sokat tehetünk a lelkünk egészségéért. Éljünk a jelenben, élvezzük azt. Legyenek természetesen céljaink, viszont legyünk hálásak azért, ami most van, amit eddig elértünk, azokért, akik mellettünk vannak.
Hozzászólások