Így szeretnek a különböző csillagjegyek - milyen szerető vagy és ki illik hozzád igazán?

Ha tudod melyik csillagjegy hogyan szeret és viselkedik egy kapcsolatban, akkor egy olyan eszköz kerül a kezedbe, aminek a segítségével egy boldog, harmonikus párkapcsolatot teremthetsz magadnak. 

Azok, akiknek fontos, hogy a szerelmet, ne a véletlenre bízzák, elengedhetetlen, hogy az asztrológiai vonásokkal is tisztában legyenek. A csillagok meghatározzák jellemünket, életutunkat, de még azt is, hogy hogyan szeretünk és milyen emberré válunk attól a ponttól, hogy belépünk egy párkapcsolatba. Noha személyes bolygók ismeretével, még tovább lehet árnyalni, hogy ki milyen pontosan, ha már azt megtudod, hogy melyik csillagjegy, milyen szerető, akkor sokkal könnyebb dolgod lesz párválasztás terén. Mindenkinek más az igénye arra vonatkozólag, hogy hogyan szeressék, a 12. zodiákus jel közül, mind másképpen szeret, másképp fejezi ki az érzelmeit és másképpen viselkedik, mikor tartós kapcsolatról van szó, vagy csak futó kalandokról. Tudd meg te milyen vagy és ki illik hozzád igazán! 



1.Kos (márc.21-ápr.20.): Nehezen teszik le a voksukat kedvesük mellett, ugyanakkor, ha teljesen meggyőződtek arról, hogy jó embert választottak, akkor készen állnak bármit megtenni a másikért. Védelmezik partnerüket és hűségesen, szilárdan állnak mellettük, ugyanakkor nagy vitákra lehet számítani, hiszen a kos nem a türelméről híres. A "fejjel megy a falnak" mottója, mindenre érvényes. Szerelmét leginkább elhivatottságán keresztül képes kimutatni, nem feltétlenül érzelmi szinten. 

2.Bika (ápr.21-máj.20.): A bika számára fontos a szerelem, a család, a biztonság és minden földi jó élvezete. Ha elnyered egy bika bizalmát, akkor a tenyerén hordoz majd és mindenféle szép ajándékkal, kényeztetéssel, finom ételekkel igyekszik majd a kedvedben járni. A bikáknak nem csak a másik jólléte a fontos, hanem a sajátjuk is, enélkül ugyanis nem tudnának jól funkcionálni, ezért magukról is legalább úgy gondoskodnak, mint másról és ezt a másiktól is elvárják. Birtoklási vágya igen magas, ezért féltékenységgel kapcsolatos viták adódhatnak. 

3.Ikrek (máj.21-jún.20.): Igazi szociális pillangók. Nagyon könnyen ismerkednek és ezáltal könnyen találnak maguknak szeretőt is. Bárkivel, szinte bármiről képesek beszélni, azonban az érzelmi téma nem az erősségük. Sokszor saját érzelmi világukkal sincsenek tisztában. Örökmozgók, akiknek kell a szabadság és a tér, ezért monoton kapcsolatban nem tudnak hosszútávon hűségesek maradni. Ha egy ikrek azt mondja szeret, az valóban úgy is van, abban azonban biztos lehetsz, hogy sok kalandra és állandó változásokra számíthatsz, ha mellette teszed le a voksod. 

4.Rák (jún.21-júl.22.): A család és a kapcsolat a legfontosabb a számukra. A rákok olyan elhivatottak tudnak lenni ezen a két területen, hogy képesek minden mást félre dobni, csak hogy minél több időt tölthessenek kedvesükkel és családjukkal. A rákkal csak hosszútávra lehet tervezni. Hamar szerelembe esik, azonban szeretete nem múlik el. Az utolsókig küzd azért, hogy megmenthesse kapcsolatát. Lelkileg nagyon érzékeny és áldozatkész típus, ám ha nem értékelik, akkor könnyen megbántódik és hajlamos hirtelen kitörésekre. 

5.Oroszlán (júl.23-aug.22): Egy oroszlán szívét elnyerni, egy igazi kihívás, hiszen nehéz elérni, hogy valakit legalább annyira szeressenek, mint saját magukat. Az pedig nagyon ritka, hogy esetlen jobban. Az oroszlánok erősek, támogatóak, biztonságot nyújtanak és könnyen levesznek szinte bárkit a lábukról. Jobban szeretik azonban, ha ők vannak a középpontban, mintsem a partnerük, vagy a kapcsolatuk. Egy oroszlán képes hűséges lenni, de hiúságának fontos, hogy időről időre, más is megerősítse azt, hogy még mindig képes a hódításra. 

6.Szűz (aug.23-szept.22): A szüzek számára rendkívül fontos az átláthatóság, a rendszer, a megbízhatóság és az anyagiak minősége. Konzervatívak és óvatosak, ez abban nyilvánul meg, hogy nem ugranak bele forró fejjel semmibe sem. Érzelmi világuk visszafogottabb. Egy szűz, egy igazán megbízható partner, aki számára fontos az egyenes beszéd és a problémák rendezettsége. Szerelmét visszafogottabban fejezi ki, leginkább támogató, rendező cselekedeteivel tudja kinyilvánítani. 

7.Mérleg (szept.23-okt.22): A mérlegek nagyon gondoskodóak és nagyon fontos számukra, hogy a partnerük jól érezze magát mellettük. Kicsit nehéz dolguk van a döntések meghozatalában, hűségesek és mélyen szeretnek, azonban időről időre szükségük van rá, hogy megerősítsék őket abban, hogy ők is szeretve vannak és érzelmi biztonság veszi őket körbe. Szeretnek szép ajándékokat adni és kapni is egyaránt. Egy mérleg mellett igen kevés konfliktus várható, mert alkalmazkodó képességük irigylésre méltó és folyamatosan a harmóniára törekednek, ügyelni kell azonban, hogy ne nyomják el saját magukat emiatt, figyelni kell rájuk. 

8.Skorpió (okt.23-nov.21): A skorpiók szerelme a legmélyebb, legszenvedélyesebb, legperzselőbb és olykor a legpusztítóbb is. Az érzelmek emberei, akik szinte minden lehetséges módon a partnerük tudtára akarják adni az érzelmeiket. Hűségesek és őszinték. Áldozatkészek és elsődleges prioritásként fogják fel a kapcsolatukat. Képesek elmenni szinte a rajongásig, ami átcsaphat függéssé is. Fontos számukra a szabadság, ugyanakkor a birtoklás is, ezért úgy szeretik megélni a szabadságot, hogy közben érezni akarják a ragaszkodást is. Szeszélyesség és féltékenykedés miatt lehetségesek konfliktusok, valamint ha a skorpió hazugságok szimatol, rendkívül bizalmatlanná válik és a hűséges, szenvedélyes, odaadó szeretőből egy szempillantás alatt ádáz ellenséggé válhat. 

9.Nyilas (nov.22-dec.21): Temperamentumosak, örökmozgók és humorosak. A nyilasok számára nagyon fontos a szabadságuk és ezért, ahogy az is, hogy figyelmük középpontjába folyton más dolog kerüljön. Mély érzelmek kifejezésére és túlságosan mély kötődésre nem képesek, ezért a mindent elsöprő szerelmet, nem náluk kell keresni. Gyakran nincsenek hosszú kapcsolataik, ám ennek nem az az oka, hogy nem lennének rá képesek, hanem az, hogy félre ismerik őket és a felek olyan dolgokat várnak egymástól, amiket a másik nem képes megadni. Ha egy nyilas azt mondja szeret, az nagy szó és ebben biztos lehetsz, ám az érzését, inkább úgy tudja kifejezni, hogy jól érzi magát melletted és közös programokat csinál veled. 

10.Bak (dec.22-jan.19): Ambiciózus, karrierista, nagyon jól fókuszált személyiségek. Az érzelmi világuk nagyon nagyon visszafogott, inkább a tettek emberei. Nem a legnagyobb társasági lényeg és kissé nehezebb is hozzájuk kapcsolódni, mert nagyon megválogatják, hogy kikkel állnak egyáltalán szóba komolyabban. Ugyanakkor hűségesek, védelmezőek és határozottak a kapcsolatban. Ha valakit kiválasztanak, akkor igazi bástyává válnak az életükben. Egy baknál sosem lesz a kapcsolat a legfontosabb prioritás és ha valaki megpróbál közé és a célja közé állni, akkor jobb, ha menekülőre veszi, ugyanis ettől nagyon ingerlékennyé és frusztrálttá tud válni. 

11.Vízöntő (jan.20-febr.18): A vízöntők számára az elsődleges igények között van a szabadság és a folyamatos megújulás. Nem birtokol, nem szab határokat a másiknak, ugyanakkor ezt visszafele is elvárja. Számára a megújulás az élet minden területén alapvető igény és ezt elvárja a kapcsolattól is. Érzelmi világa nem túl intenzív, ugyanakkor ha jól érzi magát a kapcsolatban, akkor tesz róla, hogy a másik is jól érezze magát és figyelembe vegye a változás és a fejlődés iránti igényeket. 

12.Halak (febr.19-márc.20): Romantikusak, megbocsátóak, gondoskodóak és békések. A halak számára nehéz megélni a vitákat, ezért minden erejükkel azon vannak, hogy elsimítsák azokat. Inkább bocsánatot kérnek, még akkor is, ha nem ők hibáztak, csak ne kelljen elviselniük a negatív érzéseket, helyzetüket. Romantikusságuk, miatt olykor túl idealisták és elképzelésük van arról, hogy milyennek kellene lennie egy kapcsolatnak, próbálnak is eszerint cselekedni. Könnyen kibillennek és bizalmatlanná válnak, ezért nehezen teszik le a végső voksukat valaki mellett, ám ha biztonságban érzik magukat, akkor a csillagokat is lehozzák a másiknak az égről. 



(forrás: gostica)

Hozzászólások

Az életed mely eseménye ismétlődhet meg 2025-ben?

Az életed mely eseménye ismétlődhet meg 2025-ben?

Mi és miért történhet meg veled újra?

Ezt a változást hozhatja 2025!

Ezt a változást hozhatja 2025!

Új munkát, második esélyt vagy valamilyen más változást hoz az életedbe az esztendő?

Mivel teheted tönkre a karácsonyt?

Mivel teheted tönkre a karácsonyt?

Elfelejtesz valakinek ajándékot venni, kapkodsz, közömbös leszel, vagy valami mással rontod el az ünnepet idén?

Erre lehet szükséged a boldogsághoz

Erre lehet szükséged a boldogsághoz

Most megtudhatod, hogy mi tehet boldoggá!

Ennyire lesz unalmas a 2025-ös év

Ennyire lesz unalmas a 2025-ös év

Ez a kép megmutatja, hogy mennyire lesz egyhangú az éved.

Karácsonyfa-teszt

Karácsonyfa-teszt

Amelyik karácsonyfa a legjobban tetszik, az árul el rólad fontos dolgokat.

Karácsonyi önismereti teszt

Karácsonyi önismereti teszt

Válassz egy lapot a neked szóló elemzésért!

Ilyen irányba változhat az életed 2025-ben!

Ilyen irányba változhat az életed 2025-ben!

A képen először meglátott állat alapján kiderül, hogy mire számíthatsz az évben.

Figyelj a pozitív kommunikációra a karácsonyi időszakban!

Figyelj a pozitív kommunikációra a karácsonyi időszakban!

Adventi életmódtanácsok.

Decemberi üzenet

Decemberi üzenet

Amit először meglátsz a képen, az alapján kapod meg a neked szóló tanácsot.

http://ujhazak.com