Így változtathatja meg a hála az életünket

A hála az egyik legmagasabb rezgésű emberi érzés és energia, amit csak kibocsájthatunk magunkból. Tudatos gyakorlásával szert tehetünk az egészségre, boldogságra, bőségre, új lehetőségekre, megváltoztathatjuk vele egész életünket. 

hála

A hálának van a legerőteljesebb rezgése az összes emberi érzés közül. Valahányszor eláraszt minket, nem csak lelki szinten tapasztaljuk meg, hanem fizikailag is. Mikor hálásak vagyunk, javul a közérzetünk, önkéntelenül mosolyogni kezdünk, nyitottá válunk, boldognak érezzük magunkat és egyszerűen jól érezzük magunkat a bőrünkben. Természetgyógyászati és különböző spirituális elméletek tükrében ilyenkor a test energetikai rendszere összhangba kerül. A káosz helyét átveszi a harmónia, a csakrák kiegyensúlyozódnak, így az energiák könnyedén áramolhatnak. Ebben az állapotban nem csak lelkileg érezzük jól magunkat, hanem fizikailag is, hiszen a test öngyógyító mechanizmusai ösztönösen beindulnak, melyeket különböző tudományos kutatások is bizonyítanak.

Mikor hálásak vagyunk, nem a hiányosságokra összpontosítunk, hanem mindarra, amink van, amitől még hálásabbnak, szeretettebbnek érezzük magunkat. Ezzel a magas rezgésű energiával még több olyan élményt, helyzetet, ajándékot, vonzzunk magunkhoz, amiért a továbbiakban is hálásak lehetünk. A vonzás törvénye épp úgy hat a pozitív dolgoknál, mint a negatív dolgoknál, hiszen egy folytonos körforgásról van szó. Ezek a körök nem megtörhetetlenek, tehát a tudatosan kell eleinte figyelni arra, hogy előidézzük és megőrizzük ezt az állapotot, melyre bármelyik pillanatban lehetőségünk nyílik. A hála tudatos gyakorlása már rövid időn belül látványos változásokat és eredményeket mutathat, ezért érdemes akár most elkezdeni, hiszen csak nyerhetünk vele.

Hozzászólások

Téli hangulatjavítás

Téli hangulatjavítás

Őrizd meg a jó kedvedet!

2026-os változás

2026-os változás

Mi nem maradhat a régiben idén?

Hétvégi életmódtanács

Hétvégi életmódtanács

Tedd jobbá az életedet!

Empatikusabbak azok, akik intenek a zebrán

Empatikusabbak azok, akik intenek a zebrán

A pszichológia szerint sokat elmond az emberről az, ha megköszöni, hogy átengedték az úton.

Ezért esik jól a friss levegőn sétálni télen

Ezért esik jól a friss levegőn sétálni télen

A meteorológusok szerint több ok miatt jó a hideg levegő.

Karácsonyi önismereti teszt

Karácsonyi önismereti teszt

Válaszolj az alábbi kérdésekre, majd olvasd el az eredményt!

Ettől lesz ünnepi hangulatod!

Ettől lesz ünnepi hangulatod!

Mi hozhatja meg a kedvedet?

Januári életmódtanács

Januári életmódtanács

Ezt kellene megfogadnod a hónapra.

Lelkiismeretes emberek, akik gyorsan sétálnak

Lelkiismeretes emberek, akik gyorsan sétálnak

Sokat elárul az emberről az, hogy milyen tempóban gyalogol.

2026-os feladat

2026-os feladat

Mi lesz a legfontosabb dolgod az évben?

http://ujhazak.com