Illemszabályok, amelyeket csak kevesen tartanak be

Mindenképpen figyelj oda ezekre a szabályokra, ha illemtúdóan szeretnél viselkedni!Ha bemutatkozáskor nem jegyezted meg a másik fél nevét, akkor ne találgass, hanem egyenesen mondd meg, hogy: ne haragudjon, de nem emlékszel a nevére, legyen szívesen még egyszer megmondani.
 
Az íratlan szabályok szerint 12 éves kortól kell bevonni valaki a társalgásba, méghozzá úgy, hogy illik közben felnőttként kezelni.
 
A virág adásnak is léteznek etikettszabályai. Például fontos, hogy mire adod a virágot. Események szempontjából születésnap, szakmai eredmények ünneplése, sportrekordok, névnap alkalmából szoktak virágot adni.
 
Ha férfinak szeretnél virágot adni, akkor jegyezd meg, hogy léteznek kifejezetten férfi virágok, amilyen például a rózsa, az orchidea, a krizantém, a gerbera, napraforgó, bambusz, vagy a kardvirág.
 
Ha a hívott fél nem fogadja a hívást, akkor ne hívd újra! Amennyiben nem sürgős a dolog, ami miatt keresed, akkor illik két órát várni az újrahívással. Mivel a másik fél látni fogja, hogy kerested, ezért valószínű, hogy vissza fog hívni.
 
A baráttól, rokontól, ismerőstől kölcsönkért autót illik kitakarítva és megtankolva visszaadni. Illem szempontjából a legjobb a tele tankolás, de amennyiben anyagilag ezt nem teheted meg, akkor legalább annyi üzemanyaggal add vissza, mint amennyivel kölcsönkaptad a járművet.
 
Ha nem szeretnéd, hogy a kitakarított otthonodat cipővel végigjárják, akkor illik előreszólni a vendégnek, hogy hozzon papucsot. Ha ezt elfelejted kérni, akkor onnantól már nem kérheted meg a vendéget, hogy vegye le a cipőjét.
 
Ha valaki fej- vagy fülhallgatót használ, akkor ezzel egyértelműen jelzi, hogy senkivel sem szeretne beszélgetni. Ez előfordulhat tömegközlekedési eszközökön. Ilyenkor csak fejjel biccents neki köszönésképpen, és ne akarj beszélgetni az illetővel!
 
Az autóban a sofőr mögötti hely a legbiztonságosabb. A legkényelmesebb az anyósülés mögötti hely. Ezt a két helyet illik az idősebbeknek, valamint a hölgyeknek adni. A gyerekeket, vagy a csapat legfiatalabb tagját a középső ülésre illik ültetni, mert ők tudnak a leggyorsabban be- és kiszállni onnan.
 
Mivel napjainkban az internet hódít, ezért már nem annyira gyakori a telefonálás, ezért nyugodtan írj e-mailt vagy üzenetet, ha nem sürgős dologról van szó. Ebben az esetben a másik félnek bőven lesz ideje arra, hogy alaposan átolvassa az üzenetet, majd válaszoljon arra.
 
Ha a gyereknek saját szobája van, akkor belépés előtt mindig illik kopogni! Ezzel egyfelől tiszteled a személyes terét, másfelől arra tanítod, hogy ő is kopogjon másoknál, például a ti hálószobátoknál.
 
A fej és fülhallgató használatára is léteznek olyan etikettszabályok, amelyeket illik betartani. Az egyik ilyen szabály az, hogy a zenét nem szabad olyan hangerővel hallgatni, hogy azt a közelben lévő személyek kristálytisztán hallják. Ha az, aki melletted, vagy veled szembe ül szeretne beszélgetni, akkor illik kivenni a fülhallgatót.
 
Azzal általában tisztában vannak az emberek, hogy a beszélgetőpartnerrel illik kezet fogni üdvözléskor és elköszönéskor. Azt azonban már kevesen tudják, hogy a kézfogás pillanatában mindig, körülményektől függetlenül, fel kell állni, ezzel is megtisztelve a másik felet. A kézfogástól csak dohányzás és az illemhelyen szabad eltekinteni.Ha hívsz valakit, de az illető ötödik keresésre sem vette fel a telefont, akkor illik befejezni a hívogatását. Ha ennyi nem fogadott hívás után sem keres, akkor ez világos jele annak, hogy nem óhajt beszélni veled.
 
Ha vendég érkezik hozzád, de a lakásodban nagy a kupi, akkor ne kezdj magyarázkodni, mert azzal csak azt jelzed, hogy egyáltalán nem akartál kitakarítani, ráadásul a kifogások keresésével csak zavarba hozod a vendéget.
 
Ha egy szót sem szólsz a rendetlenségről, akkor a vendég ezt úgy értelmezheti, hogy bízol benne annyira, hogy meg mered mutatni neki az otthonodat akkor is, ha abban nagy a felfordulás.
 
A nassolásnak is akadnak íratlan szabályai. Sütemény esetében, ha az asztalon vagy a tányéron sok van belőle, akkor bátran ehetsz, de ha kevés van, akkor előbb illik megkérdezni a többi jelenlévőt, hogy kérnek-e belőle. Ha a válasz nem, akkor nyugodtan vegyél a süteményből.
 
Ha többedmagaddal hosszabb autóútra indulsz, akkor az illem azt diktálja, hogy az anyósülésen olyan személy üljön, aki figyel az útra és a sofőrre, nehogy elaludjon. A sofőr mellett nem illik hangosan szenvedni, vagy mélyen aludni, mert ez frusztrálni fogja az útra koncentráló autóvezetőt.
 
Kevesen tudják, de a nyilvános illemhelyre is vonatkoznak etikettszabályok. Ilyen az, hogy ha az egyik fülke foglalt, akkor nem illik a közvetlenül mellette lévő fülkébe menni, hanem a még eggyel távolabbiba. Persze csak akkor, ha erre van lehetőség.
 
Ha egy olyan személlyel futsz össze az utcán, vagy laktok egymáshoz közel, akivel egy helyen dolgoztok, akkor illik összebarátkozni vele. Ez arra az esetre is vonatkozik, ha nem egy osztályon végzitek a munkátokat, és csak kevéske időre futtok össze, ugyanis ezáltal javulhat a munkahelyi légkör.
 
Ha kénytelen vagy lemondani egy előre megbeszélt időpontot, akkor ezt illik úgy tenni, hogy rögtön kérsz egy másik időpontot. Ez azért fontos, mert így a másik fél nem fogja azt gondolni, hogy csak le akarod rázni, hanem tudni fogja, hogy tényleg közbejött valami.
 
(Forrás: vilagunk.hu)

Hozzászólások

Így változtatott meg 2024!

Így változtatott meg 2024!

Hogyan változtál az esztendőben?

Hogyan változhat meg az életed januárban?

Hogyan változhat meg az életed januárban?

A palackposta üzenete az év első havára.

Karácsonyi tények

Karácsonyi tények

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod az ünnepről.

Az életed mely eseménye ismétlődhet meg 2025-ben?

Az életed mely eseménye ismétlődhet meg 2025-ben?

Mi és miért történhet meg veled újra?

Ezt a változást hozhatja 2025!

Ezt a változást hozhatja 2025!

Új munkát, második esélyt vagy valamilyen más változást hoz az életedbe az esztendő?

Mivel teheted tönkre a karácsonyt?

Mivel teheted tönkre a karácsonyt?

Elfelejtesz valakinek ajándékot venni, kapkodsz, közömbös leszel, vagy valami mással rontod el az ünnepet idén?

Erre lehet szükséged a boldogsághoz

Erre lehet szükséged a boldogsághoz

Most megtudhatod, hogy mi tehet boldoggá!

Ennyire lesz unalmas a 2025-ös év

Ennyire lesz unalmas a 2025-ös év

Ez a kép megmutatja, hogy mennyire lesz egyhangú az éved.

Karácsonyfa-teszt

Karácsonyfa-teszt

Amelyik karácsonyfa a legjobban tetszik, az árul el rólad fontos dolgokat.

Karácsonyi önismereti teszt

Karácsonyi önismereti teszt

Válassz egy lapot a neked szóló elemzésért!

http://ujhazak.com