Ingyen van és azonnal kiegyensúlyozott és nyugodt leszel tőle! - ez megoldás lehet a problémáidra

Mivel folyamatosan rohanó életmódot folytatunk, stresszelünk, idegeskedünk, aggódunk, rágódunk dolgokon, fontos, hogy legyen valami, ami kizökkent minket ebből az állapotból és boldogsághormonnal árasztja el a testünket.

Nem kell nagy dologra gondolni, ez nem más mint az ölelés. És mire van szükségünk egy öleléshez? Csupán csak egy szeretett személyre és néhány percre, természetesen az időtartama minél hosszabb, annál jobb, tehát szerelmesek között tarthat  akár órákig is, a kapcsolatot is megerősíti. 

Kimutatták ugyanis, hogy az ölelés hatására szerotonin, dopamin, illetve oxitocin termelődik a szervezetben.

Ezek a hormonok rendkívül jó hatással bírnak az élettani folyamatokra is. Csökkenti a szívbetegség kockázatát, lelassítja a megemelkedett pulzusszámot, vérnyomást. Hatékony a szorongás ellen, pánikbetegségben szenvedőknek is nagy segítség lehet.  A szervezet kortizolszintje is kevesebb lesz, ennek a hormonnak a mennyiségét  stresszhatás és a különböző negatív érzelem fokozza. 

Szinte mindegy kit ölelsz meg, hiszen nem csak a párkapcsolatokban működik, de háziállatok, testvér, szülők, barátok, rokonok ölelése is beindítja a folyamatot, ami által boldogabbak leszünk. A legszuperebb benne pedig az, hogy nem csak magadnak teszel vele jót, hanem a másik félnek is örömet okoz. 20-30 perces összebújás körülbelül 24 óráig tartó feltöltődést, kedélyjavulást eredményez. 

Mindezek mellett erősíti az ölelkezők kapcsolatát, növeli a köztük lévő bizalmat. Olyan nyugodtságot ad mind két fél számára, miközben összefonódik a testük, stabilizálódik  a légzésük, ezalatt odafigyelnek egymásra, elgyengülnek és kicsit úgymond átadnak magukból a másiknak.

Napi jó cselekedetként is tökéletes, olyan akár egy csoda nem lehet tudni, hogy a másik ember életében milyen pozitív változásokat indít be. Az pedig teljesen biztos, akit sosem ölelnek, annak a lelkében hatalmas űr van, az ölelés a szociális fejlődésben is fontos szerepet tölt be. Kiemelkedően fontos lenne a gyerekeket már egészen pici korukban arra tanítani, hogy kitudják mutatni az érzéseiket. 

 



Hozzászólások

2026-os változás

2026-os változás

Mi nem maradhat a régiben idén?

Hétvégi életmódtanács

Hétvégi életmódtanács

Tedd jobbá az életedet!

Empatikusabbak azok, akik intenek a zebrán

Empatikusabbak azok, akik intenek a zebrán

A pszichológia szerint sokat elmond az emberről az, ha megköszöni, hogy átengedték az úton.

Ezért esik jól a friss levegőn sétálni télen

Ezért esik jól a friss levegőn sétálni télen

A meteorológusok szerint több ok miatt jó a hideg levegő.

Karácsonyi önismereti teszt

Karácsonyi önismereti teszt

Válaszolj az alábbi kérdésekre, majd olvasd el az eredményt!

Ettől lesz ünnepi hangulatod!

Ettől lesz ünnepi hangulatod!

Mi hozhatja meg a kedvedet?

Januári életmódtanács

Januári életmódtanács

Ezt kellene megfogadnod a hónapra.

Lelkiismeretes emberek, akik gyorsan sétálnak

Lelkiismeretes emberek, akik gyorsan sétálnak

Sokat elárul az emberről az, hogy milyen tempóban gyalogol.

2026-os feladat

2026-os feladat

Mi lesz a legfontosabb dolgod az évben?

Ebben lehet más 2026!

Ebben lehet más 2026!

Miben különbözhet a következő év a mostanitól?

http://ujhazak.com