Kreatív tevékenység gyerekeknek a karantén idejére

Húsz játékos, izgalmas, önállóan végezhető elfoglaltság, ami a gyerekek környezete számára is érdekes lehet.Komoly kihívás elé állította a családokat, hogy az új koronavírus-járvány miatt, március 16. óta a diákok nem mehetnek iskolába, otthon kell tanulniuk, ezért a szülőknek nemcsak munkavállalóként, hanem korrepetitorként is helyt kell állniuk, ráadásul arra is ki kell találniuk valamit, hogy a gyerekek ne unatkozzanak.

Ebben segíthet az alábbi húsz kreatív, önállóan végezhető elfoglaltság, ami kellően izgalmas, játékos ahhoz, hogy egyfelől lekösse a gyerekeket, másfelől a környezetük is kedvét lelheti ezekben a tevékenységekben.

Bábkészítés: A gyerekeket biztos lekötné, ha bábot készítenének magukról. Itt nyugodtan szabadon engedhetik a fantáziájukat, elképzelhetik magukat például szuperhősként, vagy bármi másnak, de törekedhetnek arra is, hogy nagyon élethű legyen.

Ha belejöttek, akkor ugyanígy elkészíthetik a családtagjaikat is. Miután összeállt a társulat, vicces előadást tarthatnak egy egyszerű történetből is.

A fűszerek szakértője: A szülők megengedhetik, hogy a gyerekek rendet tegyenek a fűszeres polcon/fiókban/rekeszben. Nézzék át a fűszereket, rendezzék az ABC szerint, közben szagolják, tapintsák meg azokat. Próbálják ki például, hogy illat alapján meg tudják-e állapítani, hogy melyik fűszer melyik ételhez illik.

Összevetés: Itt a gyerekek kiválaszthatnak két egymástól eltérő tárgyat, majd táblázatot készíthetnek arról, hogy miben hasonlítanak.

Akinek van testvére, az olyan táblázatot írhat, amiben az szerepel, hogy mennyi mindenben hasonlítanak a testvérével.

Bunker: Sok gyerek szeret elbújni, kuckózni, ezért most bátran építhet egy bunkert, amiben jó szórakozás lesz elrejtőzni.

Cipőpucolás: Egyszer a gyerekeknek is meg kell tanulniuk rendesen cipőt pucolni. Most itt erre a kiváló alkalom. Megtanulhatják, hogy máshogy kell tisztítani a textil- és a bőrcipőket, más ápolást igényelnek a különböző anyagok.

Ehhez segítséget nyújt a cipő belsejében található infótábla, amiből kiderül, hogy mit kell kezdeni a lábbelivel. A gyerekek akár mesteri szinten is űzhetik a cipőpucolást, amihez segítséget nyújthat az internet is, hiszen már a szakszerű cipőpucolásról is találni videókat.

Barkácsolás: Rengeteg mindent lehet készíteni az otthon található dolgokból. Ha van a gyerekeknek technikadoboza, akkor nézzék át, hogy milyen eszközöket használhatnak a különféle érdekes projektekhez.

Ötleteket kereshetnek az interneten, de a szülőket is megkérdezhetik, hogy például ők hogyan készítettek telefont az üres margarinos dobozból gyerekkorukban. Ezt, vagy hasonló ötletet a gyerekek is kipróbálhatnak.

Méricskélés: Abban az esetben, ha a gyerekek már megtanulták az iskolában, hogy hogyan kell meghatározni a dolgok kerületét és területét, akkor vessék be ezt a tudásukat otthon. Megmérhetik például a lakások helyiségeinek területét, majd készíthetnek alaprajzot, ami később hasznos lehet kincskereső játékhoz vagy egyéb feladványok készítéséhez.

Élő tiktok: A gyerekek betanulhatnak egy koreográfiát a kedvenc dalukra. Ha van testvérük, akkor őt is bevonhatják. A begyakorolt táncot este bemutathatják a szülőknek.

Napi 10 izgalmas szó: Ha a gyerekek eddig is szerettek szavakkal játszani, gyakran nevetnek vagy elgondolkodnak egy-egy érdekes szón, akkor itt az alkalom, hogy keressék ezeket! Tanuljanak meg naponta tíz új szót, ami lehet például idegen szó, tájnyelvi szó, argó, vagy valami szépen csengő.Növénykatalógus készítése: Kertes ház esetén könnyebb, de lakásban sem kivitelezhetetlen, hogy a gyerekek különböző növények levelének préselésével katalógust készítsenek. Természetesen még mielőtt bármit is szednének, kérdezzék meg a szülőket, hogy szabad-e, nem mérgező-e!

Ha megvannak a levelek, dísznövények, amiket alapos szárítás után füzetbe ragasztottak, akkor összeállíthatnak egy saját növényhatározót, feltéve, hogy utánanéznek a növényeknek, és jó sok információt kiírnak róla a füzetbe.

Morze: Ha a gyerekek még nem hallottak a Morze-ábécéről és az ezzel való kommunikációról, akkor olvassanak utána, majd fogalmazzanak meg rövid üzeneteket ezzel a nyelvvel. Ez a tevékenység még jobb szórakozást nyújthat, ha a gyerekek bevonják az egyik barátjukat, akivel morzézva próbálnak írásban beszélni.

Családi interjú: A gyerekek valószínűleg nem tudnak mindent a szüleikről, nagyszüleikről, rokonaikról, ezért most interjút készíthetnek velük. Váljanak igazi riporterré, gondolják át, hogy mit szeretnének kérdezni, majd írják le a rögzített interjút, amit elkészíthetnek otthon vagy telefonon azzal, aki ráér. A kérdések lehetnek olyanok, hogy mi volt az interjúalany óvodai jele, mi a legkedvesebb gyerekkori emléke, kicsiként szerette-e a spenótot?

Csillagászat: Habár nincs igazi szünet, a gyerekek valószínűleg mégis később kelnek, tehát este tovább maradhatnak fenn. Ezt az időt kihasználhatják arra, hogy amikor tiszta az ég, akkor több remek alkalmazás segítségével, kimehetnek csillaglesre, és beazonosíthatják a csillagképeket.

Házi hangszer: Minden lehet hangszer, amiből hang csiholható ki. Valószínűleg a fésűtrombitát sok gyerek ismeri, de egy vonalzóból és egy üres üvegből is készíthető hangszer. A gyerekek bátran engedjék szabadon a fantáziájukat, de az internetet is segítségül hívhatják.

Fagyasztás: Ha van a hűtőben jégkockatartó, akkor a gyerekek feltölthetik azt különféle folyadékokkal, majd dokumentálhatják, hogy melyik mennyi idő alatt fagyott meg, aztán nézzenek utána, hogy mi okozhatja az eltéréseket!Levélírás: Itt nem e-mail, vagy chat üzenetről van szó, hanem hagyományos, papíralapú levélírásról. Bár most, ha nem muszáj, akkor az emberek ne menjenek postára, de ettől függetlenül a gyerekek írhatnak egy levelet egy ismerősüknek arról, hogy mi újság velük, hogy bírják, hogy nem kell iskolába menni, mivel telnek a napjaik.

Ezzel a jövőnek is üzenhetnek, később pedig érdekes lesz újraolvasni, ráadásul ezáltal a gyerekek megtanulhatnak borítékot címezni, valamint gyakorolhatják a szépírást.

Hangminta a környezetből: Amikor az ember sok mindennel foglalkozik, akkor fel sem tűnik neki, hogy a háttérben milyen hangokat hall. A gyerekek most kipróbálhatják, hogy 15 percig nem csinálnak semmi mást, csak némán figyelnek, közben jegyzetelnek, hogy milyen hangokat hallanak, azok halkak vagy hangosak, kellemesek vagy kellemetlenek, és mi lehet a forrásuk.

Madárles: Ha van kert, balkon, erkély, vagy magasan van a lakás, akkor a gyerekek megfigyelhetik a fűben ugráló, fákon pihenő madarakat, amiket beazonosíthatnak. Ha maguktól nem ismerik fel a madarakat, akkor erre is vannak már applikációk.

Viccek: A gyerekek keressenek három nagyon vicces viccet, fogalmazzák meg, hogy mi a poén bennük, mert ez segíthet jobban előadni azokat. A megtanult vicceket este elmondhatják a családnak, hogy ők is nevethessenek egy jót!

Tanulj meg valamit a nagyitól: Ha vannak nagyszülők, akkor a gyerekek felhívhatják és megkérhetik őket, hogy tanítsanak meg nekik például egy verset, dalt, amit a mai napig kívülről tudnak.

(Forrás: divany.hu)

Hozzászólások

2026-os életlecke

2026-os életlecke

Ezt kell megtanulnod azért, hogy jobbá váljon az életed!

Karácsonyi szimbólumteszt

Karácsonyi szimbólumteszt

Ismerd meg magad jobban!

Az év utolsó feladata

Az év utolsó feladata

Ezt kellene még megtenned idén, hogy tiszta lappal indíthasd 2026-ot!

A házikedvencek tették tönkre a karácsonyt

A házikedvencek tették tönkre a karácsonyt

Vicces ünnepi történetek.

Decemberi életmódtanácsok

Decemberi életmódtanácsok

Hozz ki minél többet a hónapból!

Stresszhelyzet kezelése mesél a személyiségedről

Stresszhelyzet kezelése mesél a személyiségedről

Sokat elárul rólad az, amit először tennél az alábbi helyzetben.

Karácsonyi hibák

Karácsonyi hibák

Mivel ronthatod el az ünnepet?

Boldogság-teszt

Boldogság-teszt

Mi tehetne boldoggá?

Adventi életmódtanácsok

Adventi életmódtanácsok

Ezekre a dolgokra figyelj, ha szeretnél nyugodtan készülni a karácsonyra!

Szerencsesüti üzenet 2026-ra

Szerencsesüti üzenet 2026-ra

Milyen útravalót kaptál?

http://ujhazak.com