Legyen kiegyensúlyozott az életünk!

Vegyük a kezünkbe az irányítást, hogy többé ne legyünk vesztesek!happy2Tavasszal, amikor rügyeznek a fák, nyílnak a virágok, ragyog a Nap a kék égen, akkor elképzelhetetlen, hogy valaki ne legyen boldog, pedig sokan élnek közöttünk, akik vesztesnek érzik magukat, és még a szép időjárás sem tud javítani a kedélyállapotukon.

Az élet azonban túl rövid ahhoz, hogy csüggedjünk! Senki sem születik vesztesnek, de győztesnek sem, mert mindenkinek magának kell megragadnia az élete irányítását. A kiegyensúlyozott élet kialakítása pedig egyáltalán nem nehéz, mert ehhez csak néhány jó tanácsot kell magunkévá tennünk.

Felejtsük el az összehasonlítást: Amennyiben állandóan azzal foglalkozunk, hogy másokkal mérjük össze magunkat, akkor soha nem fogjuk jól érezni magunkat a bőrünkben. Tisztában kell lennünk azzal, hogy kik azok, akiknek hatására bizonytalannak érezzük magunkat, ha pedig megvan a lista, akkor számoljuk fel a velük való kapcsolatunkat!

Ha eddig előfordult, hogy azokkal hasonlítottuk össze magunkat, akiket a közösségi médiában követünk, akkor erről szokjunk le! Amikor azt vesszük észre, hogy irigységet, féltékenységet érzünk valaki iránt, akkor fejezzük be az illető követését!

Fontos, hogy csak arra koncentráljunk, amit nagyon szeretnénk. Ha van egy világos, siker felé vezető jövőképünk, akkor már jó úton haladunk ahhoz, hogy kiegyensúlyozott életet alakítsunk ki.

Fix napirend: A boldogabb élet érdekében készítsünk listát arról, hogy mi az, ami már kora reggel felvidít, majd végezzük el ezeket a tevékenységeket minden reggel. Ha meditálni szeretnénk, akkor tegyük ezt, de annak sincs akadálya, ha turmixot készítenénk, esetleg kocogással indítanánk a napot. A lényeg, hogy a reggeli program pozitív energiával töltsön fel az egész napra.

Legyünk hálásak: Mindenki életében előfordul, hogy nem sikerül, amit eltervezett. Ilyen időszakban hajlamosak vagyunk azt érezni, hogy minden összeomlik körülöttünk, ám ne engedjük többé, hogy a negatív gondolkodás ránk telepedjen!

Sokkal jobban járunk, ha egy percre felidézünk mindent, amiért hálásak lehetünk. Ha képesek vagyunk felismerni mindazt, amiért örülhetünk, akkor azzal máris megtettünk egy nagy lépést a pozitívabb jövő felé.

Tisztázzuk, hogy mi a siker: A kiegyensúlyozott élet kialakításának egyik legfontosabb része, hogy képesek legyünk tisztázni magunkban, hogy mit szeretnénk elérni. Lehet ez egy apró cél is, mert a lényeg az, hogy boldognak, sikeresnek érezzük magunkat tőle.

Alakítsunk ki egy nagyon pontos képet arról, hogy a siker hogyan néz ki az életünkben, majd használjuk ezt útmutatóként ahhoz, hogy a magánéletben és a munkában is sikereket arathassunk!

(Forrás: femcafe.hu)

Hozzászólások

Karácsonyfa-teszt

Karácsonyfa-teszt

Amelyik karácsonyfa a legjobban tetszik, az árul el rólad fontos dolgokat.

Karácsonyi önismereti teszt

Karácsonyi önismereti teszt

Válassz egy lapot a neked szóló elemzésért!

Ilyen irányba változhat az életed 2025-ben!

Ilyen irányba változhat az életed 2025-ben!

A képen először meglátott állat alapján kiderül, hogy mire számíthatsz az évben.

Figyelj a pozitív kommunikációra a karácsonyi időszakban!

Figyelj a pozitív kommunikációra a karácsonyi időszakban!

Adventi életmódtanácsok.

Decemberi üzenet

Decemberi üzenet

Amit először meglátsz a képen, az alapján kapod meg a neked szóló tanácsot.

Ne csak az ünnepekkor találkozz a szeretteiddel!

Ne csak az ünnepekkor találkozz a szeretteiddel!

Életmódtanácsok az év végére.

Ezt árulja el rólad az, ahogy a tolat tartod

Ezt árulja el rólad az, ahogy a tolat tartod

Válaszd ki a rád jellemző tolltartást, majd olvasd el a neked szóló elemzést!

Tanulságos történtek arról, hogy miért érdemes alaposan átgondolni a karácsonyi ajándékozást

Tanulságos történtek arról, hogy miért érdemes alaposan átgondolni a karácsonyi ajándékozást

Internetes beszámolók a legkínosabb, legviccesebb karácsonyi ajándékokról.

Decemberi életmódtanácsok

Decemberi életmódtanácsok

Feladatok, amelyek által jobbá és boldogabbá teheted az életedet az év utolsó havában.

Milyen irányt vehet az életed 2025-ben?

Milyen irányt vehet az életed 2025-ben?

Válassz egy lapot a neked szóló tanácsért!

http://ujhazak.com