Lilith, a fekete hold mutatja meg, hogy mi a legnagyobb kihívásunk ebben az életben

A különböző jegyekben álló Lilith, más más tapasztalatokon keresztül tanítja az embert arra, hogy a legalacsonyabb szintről a legmagasabbra juthasson el. 



Mindannyiunk személyes horoszkópjában más más jegyben található a Lilith. A fekete hold, amolyan árnyékot vet az életünkre, ám nem azért, hogy besötétítse azt, hanem azért, hogy felfigyeljük rá, így megértve mire is akar minket tanítani.

A Lilith megnyilvánulhat nagyon alacsony szintű módon, mint például krízis, betegség, katasztrófa, baleset, tragédia, függőség, ám ha a tanításai fel vannak fedezve és alkalmazva, akkor idővel a szöges ellentéteként fog működni, az az segítőként. A fekete hold nem ártani akar, ám tudja, hogy hogyan hívja fel magára a figyelmet. Azok, akik a folyton visszatérő problémákról, avagy figyelmeztető jelekről nem szeretnének tudomást venni, gyakran megragadnak a kezdőponton, vagy még lejjebb süllyednek. Ezek az emberek gyakran küzdenek alkoholizmussal, drogfüggőséggel, düh kezelési problémákkal, súlyos krízisekkel, pszichés betegségekkel, folyamatos kudarc sorozattal és nem nem oldott probléma halmazzal.

Mivel az ember természeténél fogva igyekszik elkerülni minden kellemetlenséget, így sajnos a legtöbben ezen a ponton szoktak megmaradni, vagy csak lassan indulnak el a fejlődés útján, így általában a megmaradt és meg nem oldott feladataikat magukkal viszik a következő reinkarnációjukban is. A fekete hold hatása megnyilvánul az egészség terén, a kapcsolatainkban, a családi gyökereinkben és a hozott mintáikban, a karrierünkben, az életmódunkban, a szokásainkban, gyakorlatilag mindenben. Fontos tudni, hogy a fejlődés és a változás sosem könnyű és mindig igényli a lemondást és az áldozatot is, legyen az kisebb, vagy akár nagyobb mértékű. Ám önmagunkban csak ezen a módon tudjuk meghaladni és feladatainkat beteljesíteni, melynek jutalma egy sokkal magasabb rendű életszínvonal. Érdemes tehát elgondolkodni, mik azok a problémák, szituációk, melyek újra és újra visszatérnek életünkben és azon is, hogy mit is szeretnének ezek tanítani nekünk. 


(forrás: boldsky)

Hozzászólások

Hétvégi életmódtanács

Hétvégi életmódtanács

Tedd jobbá az életedet!

Empatikusabbak azok, akik intenek a zebrán

Empatikusabbak azok, akik intenek a zebrán

A pszichológia szerint sokat elmond az emberről az, ha megköszöni, hogy átengedték az úton.

Ezért esik jól a friss levegőn sétálni télen

Ezért esik jól a friss levegőn sétálni télen

A meteorológusok szerint több ok miatt jó a hideg levegő.

Karácsonyi önismereti teszt

Karácsonyi önismereti teszt

Válaszolj az alábbi kérdésekre, majd olvasd el az eredményt!

Ettől lesz ünnepi hangulatod!

Ettől lesz ünnepi hangulatod!

Mi hozhatja meg a kedvedet?

Januári életmódtanács

Januári életmódtanács

Ezt kellene megfogadnod a hónapra.

Lelkiismeretes emberek, akik gyorsan sétálnak

Lelkiismeretes emberek, akik gyorsan sétálnak

Sokat elárul az emberről az, hogy milyen tempóban gyalogol.

2026-os feladat

2026-os feladat

Mi lesz a legfontosabb dolgod az évben?

Ebben lehet más 2026!

Ebben lehet más 2026!

Miben különbözhet a következő év a mostanitól?

Ne tégy felesleges ígéreteket és fogadalmak 2026-ra!

Ne tégy felesleges ígéreteket és fogadalmak 2026-ra!

Életmódtanácsok, hogy ne rontsd el az új évet.

http://ujhazak.com