Manipuláció, így akarnak irányítani

Manipuláció az, mikor egy ember visszaél tudásával, hatalmával és befolyásolja a nála gyengébb illetőt a saját érdekében. Célja, hogy gesztusaival, meggyőző érvelésével átállítsa a másik oldalra, hogy az ő nézetei, akarata érvényesülhessen. Sokan észre sem veszik, hogy kicsúszik a gyeplő a kezükből és átveszi valaki más az irányítást, akár egész életük felett.

Íme néhány árulkodó jel, mely lebuktatja a manipulátort.

8765949104db7f09e94178

Akarat érvényesítése

A testünk és annak mozdulatai sok mindent elárulhatnak jellemünkről, szándékainkról, vagy érzelmi állapotunkról, ez alól a másik befolyásolásának szándéka sem kivétel. Az árulkodó mozdulatok tudat alól jönnek, amiket szintén tudat alatt érzékelünk, így gyakorolnak ránk még nagyobb hatást, mint a szavak. Ebben az esetben a kezeket kell a legjobban nézni, így tudatosan megfigyelhetjük a másik szándékát. Ha beszéd közben tenyérrel lefelé gesztikulál az illető, akkor nyomatékosítani akarja az akaratát. Mikor a mutató új nyújtva van, míg a többi ökölbe szorítva, a parancsolás motívumával van dolgod. Abban az esetben, ha leültetnek egy székre és a beszélgető partnered állva tart "szónoklatot", szintén a saját nézeteit szeretné rád erőltetni.

Érzelmi zsarolás

Az egyik leggyakoribb befolyásolás, ami megjelenik az emberi kapcsolatokban. A szívfacsaró szavakat sokszor gesztusok is kísérik, mint a hisztériában kitörő sírás, térdre rogyás. Ám a legszembetűnőbb, mikor kérését, vagy kijelentését felfelé mutató tenyérrel nyomatékosítja az egyén és így próbál a lelkedre hatni, azt üzenve, hogy mekkora szüksége van rád és, hogy megtedd érte, amit mondott.

Hozzászólások

2026-os életlecke

2026-os életlecke

Ezt kell megtanulnod azért, hogy jobbá váljon az életed!

Karácsonyi szimbólumteszt

Karácsonyi szimbólumteszt

Ismerd meg magad jobban!

Az év utolsó feladata

Az év utolsó feladata

Ezt kellene még megtenned idén, hogy tiszta lappal indíthasd 2026-ot!

A házikedvencek tették tönkre a karácsonyt

A házikedvencek tették tönkre a karácsonyt

Vicces ünnepi történetek.

Decemberi életmódtanácsok

Decemberi életmódtanácsok

Hozz ki minél többet a hónapból!

Stresszhelyzet kezelése mesél a személyiségedről

Stresszhelyzet kezelése mesél a személyiségedről

Sokat elárul rólad az, amit először tennél az alábbi helyzetben.

Karácsonyi hibák

Karácsonyi hibák

Mivel ronthatod el az ünnepet?

Boldogság-teszt

Boldogság-teszt

Mi tehetne boldoggá?

Adventi életmódtanácsok

Adventi életmódtanácsok

Ezekre a dolgokra figyelj, ha szeretnél nyugodtan készülni a karácsonyra!

Szerencsesüti üzenet 2026-ra

Szerencsesüti üzenet 2026-ra

Milyen útravalót kaptál?

http://ujhazak.com