Miniatűr dinoszaurusz maradványokat találtak

Háromszázmillió évvel ezelőtt élt miniatűr dinoszauruszok, édesvízi cápák, sőt medúzák maradványai is előkerültek egy ásatás során a németországi Türingiában.

Az elmúlt két hét során összesen több száz növényi és állati kövület került napvilágra az Oberhof melletti lelőhelyen. A lelet mindenképp látványos, más európai édesvízi ökoszisztémákkal összevethető - nyilatkozta Jörg Schneider, a Freibergi Bányászati Akadémia paleontológus professzora a Focus című német lap internetes kiadása szerint (http://www.focus.de/wissen/natur/palaeontologie/grabung-in-thueringen-fossile-fundgrube-zeugt-vom-leben-auf-pangaea_aid_792371.html).
A schleusingeni Természettudományi Múzeum igazgatójával, Ralf Werneburggal közösen vezetett 15 fős kutatócsapata egy, a Perm időszakban itt elterülő tó rétegeit vizsgálta meg. Többek között apró édesvízi cápák fogait, rovarszárnyakat, kis rákokat, parányi őshüllő lábnyomokat, páfrányok, édesvízi kagylók és fél centiméteres medúzák maradványait is fellelték, ami rendkívüli, hisz utóbbiak nagyrészt vízből állnak, és alig maradt fenn belőlük valami.
Csaknem 300 millió éve a Türingiai erdő összeköttetést jelentett Észak-Amerika és Kelet-Európa között: akkoriban ezek egyetlen hatalmas szuperkontinens, a Pangea részeit alkották.
A Türingiai erdőben több lelőhely is akad ebből az időből. A jelenlegi helyszín, a Lochbrunnen 1875 óta ismert, és évtizedek óta geológiai emlékhely. Nehézgépekkel öt kőfejtőszerű ásatási mezőt hoztak létre, amelyek mélysége az öt métert is eléri.
A leleteket először megtisztogatják, és biztonságba helyezik. A legjobb kövületeket a Freibergi Akadémia hallgatói és szakértők fogják kielemezni, majd a schleusingi múzeumban kerülnek kiállításra.(MTI)

Kapcsolódó oldal: Dínós játékok

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hétvégi életmódtanács

Hétvégi életmódtanács

Ezt kellene megtanulnod a hétvégén.

Munkatársa testszaga miatt szólt a gyakornok, végül őt küldték el

Munkatársa testszaga miatt szólt a gyakornok, végül őt küldték el

Dolgozók mesélték el a legkellemetlenebb munkahelyi higiéniai történeteiket.

Ezen kellene változtatnod májusban!

Ezen kellene változtatnod májusban!

Amelyik részletet először meglátod a képen, az alapján derül ki, hogy milyen változásra lehet szükséged.

Ezekkel a tulajdonságokkal rendelkeznek az igazán jószívű emberek

Ezekkel a tulajdonságokkal rendelkeznek az igazán jószívű emberek

Hét apró jel mutatja meg, hogy ki a valóban jó ember.

Májusi életmódtanács

Májusi életmódtanács

Ezt kellene megtanulnod a hónapban.

Májusi nyugalom

Májusi nyugalom

Erre lehet szükségedhez a lelki békéhez.

Ezt a tanácsot kellene megfogadnod májusra!

Ezt a tanácsot kellene megfogadnod májusra!

Hogy hozhatod ki a legtöbbet a hónapból?

Ezt árulja el rólad, ha hazaérve azonnal kipakolod a bőröndöd

Ezt árulja el rólad, ha hazaérve azonnal kipakolod a bőröndöd

A pszichológia szerint nem csak rendszeretetre utal ez a szokás.

Erre lehet szükséged a problémád megoldásához

Erre lehet szükséged a problémád megoldásához

Egy kártya alapján kaphatsz tanácsot.

A személyiségről feketén-fehéren

A személyiségről feketén-fehéren

Ez a teszt kertelés nélkül adhat képet a személyiségről.

http://ujhazak.com