Mit ne mondj semmilyen körülmények között egy meddő párnak

Korunk egyre nagyobb "népbetegségévé" válik a meddőség, szinte mindenkinek van olyan páros az ismeretségében, aki küzd, ezért jó ha tudjuk mit érdemes mondani és mit nem.


Rohanó világunk, egészségtelen életmódunk számtalan szomorú következménnyel jár, ezek körül a legrosszabb talán a meddőség jelensége, mely egyre gyakrabban üti fel a fejét hazánkban is. Noha vannak esetek, mikor életmódváltással, táplálékkiegészítőkkel lehet segíteni a helyzeten, bizony vannak olyanok is, akikhez hosszú évek után sem köszönt be a gólya és az örömteli pillanatok helyett másból sem áll az életük, mint a vizsgálatokból és kudarcokból. Ez a küzdelem nagyon nehéz és felettébb érzékeny téma, ezért nagyon fontos megválogatni azt, hogy mit is mond az ember egy olyan személynek, aki küzd, hiszen nem tudhatjuk lelkileg mennyire van már mélyen. 



1. Ne görcsölj rá: Még ha sokan jó szándékkal is mondják, talán ez az egyik legfrusztrálóbb mondat, amit hallhat egy ember, aki már évek óta sikertelenül küzd. Mikor az ember nagyon szeretne valamit, régóta vágyik rá és szívvel lélekkel mindent megtesz azért, hogy sikerüljön, megannyi kellemetlen vizsgálattal és kiadással a háta mögött, nehéz lenne nem rágörcsölni. Ebben a mondatban valójában semmilyen empátia sincsen, ahogyan abban sem, hogy "engedd el." Ha néhány kedves szót mondanál, inkább bátorítsd és mond azt, hogy ne adják fel. 

2. Csodaszerek: Valamiért sokan gondolják úgy, hogy egyszerű multivitaminok megoldanak olyan bonyolult hormonális, vagy genetikai rendellenességeket, amik még az orvosoknak is feladják néha a leckét. Tény, hogy egy kis vitamin sosem árt, ugyanakkor józan ésszel belegondolva, feltételezhető, hogy a páros, aki évek óta küzd, már minden lehető természetes módot kipróbált arra, hogy javítson a helyzetén.

3. Most nem akar egy lélek sem hozzátok születni: A listából talán ez a legfájdalmasabb mondat, amit hallhat valaki, aki gyermeket szeretne. Nap mint nap látjuk, hogy milyen rettenetes körülmények közé születnek gyermekek a világban és nem utolsó sorban hazánkban is. Olyan családba, ahol nem biztosított a megfelelő érzelmi, értelmi és anyagi háttér. Ahol nem simogatást, hanem bántást kap a gyermek. Egy ilyen mondat hallatán az ember úgy érzi, mintha egy olyan szint alá lenne minősítve, ami alá már aligha lehet menni. Egy meddő pár átlag felett teljesít azért, hogy gyermeke lehessen, így ha egy nap sikerül garantáltan átlag felett fog teljesíteni szülőként is, hiszen küzdenie kellett érte. 

4. Bezzeg nekem: "Bezzeg nekem egyből sikerült. Szinte akarnom se kellett." Az ilyen és ehhez hasonló hencegő mondatok újabb tört jelentenek egy nő szívébe, aki fájdalmas harcon megy keresztül. Szuper ha valakinek gond nélkül sikerül, ugyanakkor ezt oda dörgölni valakinek az orra alá, akinek talán sosem lehet gyermeke, az kegyetlenség. 

5. Mese az anyaság örömeiről: Ha valaki anya lesz, szinte másról sem tud beszélni mint erről a tényről, valamint a babájáról. Nem csoda, hiszen ez a leggyönyörűbb időszak egy nő életében. Az azonban már kevésbé, ha erről megállás nélkül egy meddő párnak mesél valaki. Vannak köztük, akik szívesen hallgatják, mert motiválja őket, de vannak, akikben ez fájdalmat okoz, hiszen ismét saját sikertelenségére és bánatára emlékezteti. Mielőtt tehát belevágnál kérdezz rá, hogy neki ez milyen érzés, vagy egyszerűen várd meg, hogy ő kérdezze meg mik a tapasztalataid. 

5+1. Kéretlen tanácsok: Kéretlen tanácsok, ítélkezés és feltételezgetés helyett, kérdezz. Kérdezd meg, hogy szeretne-e róla beszélni, milyen vizsgálatok voltak/vannak, merre halad az ügy, de legfőképpen azt, hogy hogy van és engedd, hogy kiadja magából anélkül, hogy bármilyen tanácsot hozzáfűznél. Meglátod a beszélgetés végére mindketten megkönnyebbültök és a másik fél sem fogja annyira magányosnak érezni magát. 


Hozzászólások

Az életed mely eseménye ismétlődhet meg 2025-ben?

Az életed mely eseménye ismétlődhet meg 2025-ben?

Mi és miért történhet meg veled újra?

Ezt a változást hozhatja 2025!

Ezt a változást hozhatja 2025!

Új munkát, második esélyt vagy valamilyen más változást hoz az életedbe az esztendő?

Mivel teheted tönkre a karácsonyt?

Mivel teheted tönkre a karácsonyt?

Elfelejtesz valakinek ajándékot venni, kapkodsz, közömbös leszel, vagy valami mással rontod el az ünnepet idén?

Erre lehet szükséged a boldogsághoz

Erre lehet szükséged a boldogsághoz

Most megtudhatod, hogy mi tehet boldoggá!

Ennyire lesz unalmas a 2025-ös év

Ennyire lesz unalmas a 2025-ös év

Ez a kép megmutatja, hogy mennyire lesz egyhangú az éved.

Karácsonyfa-teszt

Karácsonyfa-teszt

Amelyik karácsonyfa a legjobban tetszik, az árul el rólad fontos dolgokat.

Karácsonyi önismereti teszt

Karácsonyi önismereti teszt

Válassz egy lapot a neked szóló elemzésért!

Ilyen irányba változhat az életed 2025-ben!

Ilyen irányba változhat az életed 2025-ben!

A képen először meglátott állat alapján kiderül, hogy mire számíthatsz az évben.

Figyelj a pozitív kommunikációra a karácsonyi időszakban!

Figyelj a pozitív kommunikációra a karácsonyi időszakban!

Adventi életmódtanácsok.

Decemberi üzenet

Decemberi üzenet

Amit először meglátsz a képen, az alapján kapod meg a neked szóló tanácsot.

http://ujhazak.com