Otthonunk kényelme a jól megválasztott bútorok függvénye is

Lakásunk az a hely, ahol a legtöbb időt töltjük életünk során. Éppen ezért egyáltalán nem mindegy, milyen berendezési tárgyak vesznek körbe minket. A komfortérzet, az otthonosság szintje jelentősen befolyásolható, és ehhez nem kel még lakberendezőnek sem lennünk. A jól megválasztott bútor akár egy életen át is otthonunk fontos része lehet, de ha nem igényeinknek megfelelően választjuk meg, sok bosszúság, kényelmetlenség forrása is lehet.


A bútor több mint funkcionális tárgy

Természetesen elsődleges elvárás, hogy a funkcióját betöltse, ugyanakkor ez nem minden, amit a legtöbben elvárunk. Ha kiválasztunk egy franciaágyat, nem csupán azt szeretnénk, hogy kényelmes alvás essen rajta, hanem egyéb szempontokat is figyelembe veszünk.

Fontos a szín, a forma, a stílus, de még az anyag is jelentőséggel bír, amiből az adott darab készült.

A választás szempontjai mindig egyéniek, személyiségünket, igényeinket tükrözik.

Így a bútor, amely hálószobánkba, nappalinkba vagy éppen konyhánkba kerül, értő szemek számára sokat elmond. Tükrözi a tulajdonos anyagi helyzetét, ízlését, sokszor még világnézetét is.

A korlátozott tér nem egyenlő a korlátozott komforttal

Sok olyan szempont van, melyet figyelembe kell vennünk a megfelelő bútor beszerzése folyamán. Meghatározó a rendelkezésre álló tér nagysága, ami bizony sokszor a szűkös vagy kevés fogalommal írható le legjobban.

Sokan esnek abba a tévedésbe, hogy ha kicsi a lakás, az szükségszerűen azt jelenti, hogy áldozatot kell hozni a komfort, vagy az esztétikum terén, és be kell érni kevésbé jóval és széppel. Valójában ez nincs kőbe vésve, éppen ellenkezőleg.

A leginkább szem előtt levő bútordarabok, mint például a szekrények számos lehetőséget rejtenek magukban, melyekkel a legkisebb teret is esztétikussá, ugyanakkor funkcionálissá lehet tenni.

Alapvető kérdés, hogy mennyi tér áll rendelkezésünkre. Ha csak kis térrel gazdálkodhatunk, a szekrényekkel szemben a fiókos komódok jelenthetik a jó választást. A viszonylag nagy tárolókapacitás, az áttekinthetőség, és a kis helyigény szól mellettük, esztétikai értelemben pedig jól beilleszthetőek egy aránylag kis alapterületű helyiségbe is. Ha maradunk a korlátozott térnél, de nagyobb tárolókapacitást szeretnénk használni, mindenképp ajánlatos a kombinált komódok közül választani ízlésünknek megfelelőt.

Ezek egyesítik a polcos és fiókos darabok előnyeit, alkalmasak kisebb és nagyobb ruhafélék, de bármi más tárolására is. Végül, de nem utolsó sorban az ajtós komódok mellett is dönthetünk. Legtöbbször modern vonalvezetésű, kiválóan variálható darabok, melyek viszonylag nagy tárolókapacitással rendelkeznek, egyszerűen tisztíthatóak, és gazdag szín, forma és stílusváltozatban kaphatóak. 

A kényelmes pihenés nem luxus, hanem alapkövetelmény

A kisebb lakások praktikus és közkedvelt bútordarabjai a kanapék. Természetesen ezek megtalálhatóak a nagy alapterületű otthonokban is, de sehol nem bírnak olyan kiemelt szereppel, mind a viszonylag szűkre szabott térrel rendelkező panellakásokban.

A kényelmes franciaágyak a hétköznapok főszereplői, esténként egy fárasztó munkanap után ide térünk nyugovóra. 

Természetes elvárás ezért, hogy a franciaágyak nem csupán szépek és kényelmesek, de strapabíróak is legyenek. Központi, exponált helyet foglalnak el a hálószobákban, egyszerre ülő, alvó, és tároló funkciót is betöltenek. Jól ötvözik a kényelmet a célszerűséggel, és a szépségei.

Igazi modern bútordarabok, melyeknek ott a helyük minden lakásban minden hálószobájában, népszerűségük töretlen, és ez valószínűleg így marad a jövőben is.

Hozzászólások

2026-os életlecke

2026-os életlecke

Ezt kell megtanulnod azért, hogy jobbá váljon az életed!

Karácsonyi szimbólumteszt

Karácsonyi szimbólumteszt

Ismerd meg magad jobban!

Az év utolsó feladata

Az év utolsó feladata

Ezt kellene még megtenned idén, hogy tiszta lappal indíthasd 2026-ot!

A házikedvencek tették tönkre a karácsonyt

A házikedvencek tették tönkre a karácsonyt

Vicces ünnepi történetek.

Decemberi életmódtanácsok

Decemberi életmódtanácsok

Hozz ki minél többet a hónapból!

Stresszhelyzet kezelése mesél a személyiségedről

Stresszhelyzet kezelése mesél a személyiségedről

Sokat elárul rólad az, amit először tennél az alábbi helyzetben.

Karácsonyi hibák

Karácsonyi hibák

Mivel ronthatod el az ünnepet?

Boldogság-teszt

Boldogság-teszt

Mi tehetne boldoggá?

Adventi életmódtanácsok

Adventi életmódtanácsok

Ezekre a dolgokra figyelj, ha szeretnél nyugodtan készülni a karácsonyra!

Szerencsesüti üzenet 2026-ra

Szerencsesüti üzenet 2026-ra

Milyen útravalót kaptál?

http://ujhazak.com