Rakjunk rendet, ha jól akarunk aludni!

A rumlis szobában képtelenség szépeket álmodni.A zseni átlát a káoszon, mégis rémes látvány, ha valakinek felér egy disznóóllal a hálószobája. Ilyenkor joggal merül fel bennünk a kérdés, hogy mégis hogyan tud valaki aludni ebben a rumliban.

A kutatók most rájöttek, hogy sehogy. Egy friss tanulmány ugyanis bebizonyította, hogy azok, akik kupis szobában fekszenek le, sokkal fáradtabban ébrednek másnap, mint azok, akiknek rendezett a szobájuk.

A kutatást végző szakemberek szerint ez azért van, mert minél több holmi van egy szobában, annál nehezebben jön álom az ember szemére. Azok esetében, akiknél minden tárgynak megvan a maga helye, sokkal könnyebben alszanak el, és kipihentebben ébrednek fel másnap reggel.

sleep2Az eredmény tehát kifejezetten rossz hír azoknak, akiket eddig nem zavart a rumli, ám Dr. Pamela Thacher pszichológus még egy negatív hozadékra felhívta a figyelmet. A gyűjtögetők ugyanis képtelenek elszakadni a tárgyaktól, de nem csak néhány kacattól, hanem szinte mindenhez ragaszkodnak. Ők nehezen hoznak döntést, mindent túlgondolkodnak, emiatt az alvásuk sem pihentető.

Ha tehát szeretnénk esténként szépeket álmodni, és reggel kipihenten ébrednénk, akkor ideje lesz felszámolni a rendetlenséget a hálószobánkban!

(Forrás: neon.hu)

Hozzászólások

2026-os életlecke

2026-os életlecke

Ezt kell megtanulnod azért, hogy jobbá váljon az életed!

Karácsonyi szimbólumteszt

Karácsonyi szimbólumteszt

Ismerd meg magad jobban!

Az év utolsó feladata

Az év utolsó feladata

Ezt kellene még megtenned idén, hogy tiszta lappal indíthasd 2026-ot!

A házikedvencek tették tönkre a karácsonyt

A házikedvencek tették tönkre a karácsonyt

Vicces ünnepi történetek.

Decemberi életmódtanácsok

Decemberi életmódtanácsok

Hozz ki minél többet a hónapból!

Stresszhelyzet kezelése mesél a személyiségedről

Stresszhelyzet kezelése mesél a személyiségedről

Sokat elárul rólad az, amit először tennél az alábbi helyzetben.

Karácsonyi hibák

Karácsonyi hibák

Mivel ronthatod el az ünnepet?

Boldogság-teszt

Boldogság-teszt

Mi tehetne boldoggá?

Adventi életmódtanácsok

Adventi életmódtanácsok

Ezekre a dolgokra figyelj, ha szeretnél nyugodtan készülni a karácsonyra!

Szerencsesüti üzenet 2026-ra

Szerencsesüti üzenet 2026-ra

Milyen útravalót kaptál?

http://ujhazak.com