Spinal dance

A spinal dance - ahogy az angol kife­jezésben is megbújik: spinal, vagyis gerinc, illetve dance, azaz tánc - a gerinctornát és a tánc elemeit egyesíti, így a hagyo­mányos aerobikóránál lágyabb, a gyógytornánáí pedig sokkal élvezetesebb mozgásforma. A hangsúly a gerinc átmozgatásán és az azt körülölelő tartóizmok erősítésén van, mindez azonban egy olyan speciálisan felépített óra keretén belül történik, ahol a tánc öröme biztosan mosolyt csal az arcunkra.



Spinal danceEgyedi abban is, hogy a gyakorlatok elsősorban jóga- és pilateselemeket tartal­maznak, ezért amellett, hogy nyújtják, erősítik a gerinc melletti izmokat, szinte észrevétlenül formálják az alakunkat, növelik az erőnlétünket, javítják a vérkeringésünket, sőt hatásosan relaxálnak is. A spinal dance csodákat művel mindenkivel, aki hajlamos az alvászavarokra, a migrénes fejfájásra, a depresszi­óra. Nem utolsósorban pedig, mivel a gerinc a fiatalság forrása, rendszeres gyakorlással az egész testünk újjászületik.

Miért jó? Mert alaposan átmozgat minden egyes csigolyát és izomcsoportot.A rossz tartás sajnos generációs jelenség, rengeteg későbbi problémához vezethet. Ha sokat görnyedünk a számítógép előtt, a csigolyák közötti porckorongok komolyan deformálódhatnak, ez pedig kezdetben hát- és derékfájást, ké­sőbb akár porckorongsérvet is okozhat. Ez a speciális gerinctré­ning egyik alternatív módja a megelőzésnek. Az órán kellemes zenére mozoghatunk, a gyakorlatok pedig egyáltalán nem je­lentenek nehézséget, még akkor sem, ha kezdők vagyunk.

Felér egy gyógytornával, mégsem unalmas. Sőt anélkül szálkásít, hogy a tüdőnk kiszakadna a helyéről. A feladatokra való összponto­sítás során pedig egy percünk sincs a problémákra fókuszálni - elűzi a stresszt, és újra feltölt pozitív energiákkal. Ha gondja­ink vannak a hajlékonysággal, az állóképességgel, ezzel a moz­gásformával ezeket is nagyszerűen fejleszthetjük. Nagy előnye, hogy nincs korhoz kötve, fiatalok és idősebbek is kipróbálhatják.

Nekünk találták ki, ha:
- Ülőmunkát végzünk;
- Nyak-, hát-, derék- vagy gerincproblémáink vannak;
- Gyakran fáj a fejünk, levertek, kimerültek vagyunk;
- A hagyományos gerinctornát unalmasnak tartjuk;
- Szeretünk táncolni;
- Erős, de rugalmas izomzatra vágyunk;
- Inkább feltöltődni, mint kifulladni szeretnénk.

Hir.ma

Hozzászólások

Téli hangulatjavítás

Téli hangulatjavítás

Őrizd meg a jó kedvedet!

2026-os változás

2026-os változás

Mi nem maradhat a régiben idén?

Hétvégi életmódtanács

Hétvégi életmódtanács

Tedd jobbá az életedet!

Empatikusabbak azok, akik intenek a zebrán

Empatikusabbak azok, akik intenek a zebrán

A pszichológia szerint sokat elmond az emberről az, ha megköszöni, hogy átengedték az úton.

Ezért esik jól a friss levegőn sétálni télen

Ezért esik jól a friss levegőn sétálni télen

A meteorológusok szerint több ok miatt jó a hideg levegő.

Karácsonyi önismereti teszt

Karácsonyi önismereti teszt

Válaszolj az alábbi kérdésekre, majd olvasd el az eredményt!

Ettől lesz ünnepi hangulatod!

Ettől lesz ünnepi hangulatod!

Mi hozhatja meg a kedvedet?

Januári életmódtanács

Januári életmódtanács

Ezt kellene megfogadnod a hónapra.

Lelkiismeretes emberek, akik gyorsan sétálnak

Lelkiismeretes emberek, akik gyorsan sétálnak

Sokat elárul az emberről az, hogy milyen tempóban gyalogol.

2026-os feladat

2026-os feladat

Mi lesz a legfontosabb dolgod az évben?

http://ujhazak.com